A vállalatot érccel ellátó halimbai bányát az idén februárban bezárták, az ezt követő hatodik hónapban az utolsó kanál bauxitot is beöntötték a technológiai rendszerbe. A világszerte sok helyen alkalmazott Bayern-technológia során a bauxitból alumínium-hidroxid, használatos nevén hidrát képződik. Ennek egy részét speciális folyamatok keretében tovább dolgozzák, egyebek mellett a műanyaggyártás egyik alapanyaga lesz, elsősorban lángálló tulajdonságát használják fel.

Munka után

A többi hidrátból aluminium-oxidot, vagyis timföldet gyártanak az alumínium előállításához. Ajka 2006-ig a Várpalotához tartozó Inotára szállította a timföldet, ám miután az ottani gyár megszűnt, a Mal némileg profilt váltott. Azóta kohászati timföldet már nem gyárt, csak speciális anyagokat a kerámiaiparnak. A hidrátgyártás teljes beszüntetésével pár napja csoportos létszámleépítési szándékáról tájékoztatta Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztos az üzemi tanácsot. Ennek alapján mintegy háromszáz-háromszázötven, a hidrátüzemben dolgozó munkatárs állása szűnik meg.

A szakszervezet és a városi önkormányzat is úgy számol: a beszállítókkal, a kisegítő, kiszolgáló személyzettel együtt összesen ezer ember marad munka nélkül. – Az ezer ember egyik fele Ajkán, a másik fele a devecseri kistérség területén él – magyarázza Schwartz Béla, Ajka polgármestere. – A hidrátüzem bezárása azt jelenti, hogy Ajkán két százalékkal, 5,2-ről 7,2-re nő a munkanélküliségi ráta. A kistérségben viszont ez a mutató 6,7 százalékról 22 százalékra szökik, ami elrettentő. A 2010-es szörnyű kolontári és devecseri iszapkatasztrófa óta a Mal félmilliárd forint adóval tartozik az önkormányzatnak. A város szerette volna elérni, hogy az adósságkonszolidáció keretében a fennálló összes hitel 60-70 százalékát fedezze az állam.

Hetven százalékot kapott például Veszprém vagy Hódmezővásárhely, az Ajka közelében található Tapolca 65 százalékot, az ugyancsak megyebeli Pápa hatvanat. Ajka csak negyvenkettőt, s ezt helyben mindenki azzal magyarázza, hogy baloldali polgármestere és önkormányzata miatt bünteti a kormány a kisvárost. – Ajka 2010-ig ezer munkahelyet teremtett azzal, hogy minden egyes új, s legalább három éven át nem megszüntetett állásért 250-300 ezer forintot kaptak a munkáltatók a várostól – idézi fel a polgármester akkori rendeletük eredményét. – De a mostani terhet nagyon nehezen cipeljük. Az év elején 200 bányász került az utcára, most meg a hidrátgyártás dolgozói és beszállítói fognak.

– Egy-két hónapja még bíztunk abban, hogy legalább egy évig lesz saját bauxitunk a hidrátgyártáshoz –mondja Pad Ferenc, a vállalat szakszervezeti elnöke. – Tudomásul kell vennünk, hogy a gazdaságosan kitermelhető bauxitkészlet Halimbán elfogyott, de a közeli Bakonyoszlopon, valamint a Pilisben van még annyi, amennyi egy év gyártási kapacitásához elegendő volna. Úgy láttuk, a felszámolónak sem volt ellenére ez az átmeneti megoldás, sőt hatóságként a bányakapitányság is támogatta az elképzelést. De a zöldhatóság egyértelműen elzárkózott, szigorú műszaki feltételek teljesítése esetén sem engedélyezte a bányászati hulladéknak minősített vörös iszap elhelyezését. Az is az igazsághoz tartozik: a társaságnak 2010 óta súlyos likviditási gondjai vannak. A zöldhatóság 135 milliárd forintos büntetése is ott lóg a feje felett, s katasztrófaelhárításra, kárenyhítésre is komoly összegeket kell költenie. Hogy ki a felelős a tíz ember halálát követelő tragédiáért, azt a bíróság mondja ki.

Jelenleg első fokon jár a büntetőper, tizenöten ülnek a vádlottak padján. A magántulajdonú Mal sorsa nyilvánvalóan nem független a per kimenetelétől, de a jogerős ítélet kihirdetéséig is talpon kell maradnia valahogyan. Ha nem ezt tenné, közvetlenül további legalább ötszáz embert fosztana meg a kenyerétől. A katasztrófa után állami felügyelet alá helyezték a céget, egy hónapig még a liftek előtt is fegyveres őrök álltak, ők ellenőrizték az épületet, s a dolgozókat, nehogy bárki terhelő bizonyítékokat csempésszen ki. Ez a „kollektív gyanúsítás” az egész városban közfelháborodást okozott. Aztán a felügyelet 2011. július elsején megszűnt, most stratégiailag kiemelt jelentőségű cégként felszámolóbiztos gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Idén februárban egyébként a társaság tulajdonosai felajánlották az államnak a vállalat tulajdonrészének ötven százalékát mindösszesen ezer forintért, ám a megállapodás nem jött létre.

A hidrát feldolgozása nem szűnik meg Ajkán. Az alumínium-hidroxidot azonban ezentúl nem önállóan gyártják, hanem vásárolják. Hidrátból jelenleg túlkínálat van a világpiacon, például Boszniából is beszerezhető ez az alapanyag. De mindez kevés gyógyír annak a háromszáz embernek, aki az ajkai gyártás megszüntetése miatt veszíti el munkahelyét. Az Ajkán lakó Sipos József 29 éve dolgozik itt, havi 120-130 ezer forintot keres. Gimnáziumi érettségije van és géplakatos a szakmája. Munkakörét területfelelősnek hívják, ami gyakorlatilag csoportvezetést takar.

– Édesanyám azzal biztatott pályakezdőként, „gyárba menj, fiam, a gyár az mindig állni fog, ott mindenképpen lesz kenyered” – emlékszik vissza, majd sóhajtva jegyzi meg: hallgattam szegényre. A hidrátüzem dolgozóinak egy része most kezdi el tanulni az önéletrajzírást. – Én is jelentkeztem hat helyre, pedig mindenképpen itt szeretnék maradni – enged betekintést életstratégiájába Sipos József. – Egy helyről azt válaszolták, csak segédmunka van, de ahhoz túlképzett vagyok, tehát oda sem kellek. A többi vállalat még csak annyit sem írt, hogy menjek a fenébe. Úgyhogy az egészségügyben dolgozó feleségem pánikszerűen keresett, és talált is egy másodállást, ez ad egy kis megnyugvást, de nagyon nem akarnék eltartott lenni.

Siposnak két gyereke van, fia középiskolás, a lánya egyetemista. – Az elmúlt hónapban hat olyan fiatal hagyta itt a gyárat, aki ma már külföldön, általában Németországban és Ausztriában keresi a kenyerét – veti közbe Heizer Ferenc, a Mal szakszervezeti titkára. – Van, aki mosogat, van, aki gipszkartont gyárt. Humánkatasztrófának beillő munkanélküliség fenyegeti Ajkát és térségét. Ezt a vészjósló jövőt vázolja – az ajkai polgármester szerint reálisan – Székely Tamás, a vegyipari dolgozók szakszervezetének és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

– A bauxitfeldolgozásból élő Malt magára hagyta, kivéreztette a kormány – állítja Székely. Megkérdeztük tőle, mi lehet az oka ennek. A VDSZ elnöke szerint ezt a politikusok tudhatják, de ők meg úgysem mondják meg, legfeljebb majd kiderül a Malnak szánt jövőből. Az üzemi tanács és a szakszervezet most azt akarja elérni, hogy szociális szempontokat is vegyenek figyelembe az elbocsátandó dolgozók végleges listájának összeállításakor. Biztató, hogy Szegőné Kemerle Judit megígérte: nem mondják fel a kollektív szerződést, így az utcára került dolgozók lényegesen nagyobb végkielégítést s más juttatást kaphatnak, mintha csak a munka törvénykönyvének hatályos paragrafusai szerint járnának el velük szemben.

– Ez számomra az üzemi tanács kérése nélkül is természetes – mondja Szegőné Kemerle Judit. – A gyereküket egyedül nevelőket semmiképpen sem akarjuk elbocsátani, s arra is vigyázni szeretnénk, hogy ha a férj és a feleség is nálunk dolgozik, legalább egyikük tudja megtartani a munkahelyét. Akit lehet, a gyárkapun belül más munkakörben próbálunk elhelyezni, bár ez nem lesz egyszerű. A felszámolóbiztos fontosnak tartja hangsúlyozni: a csoportos leépítés nem érte váratlanul a térséget, korábban is mindenki tudta, hogy a bányák megszűnésével, a hazai érckészlet kimerülésével be kell zárni a hidrátgyártás vörös üzemét. A Malnak nincs pénze bányaberuházások finanszírozására, ráadásul engedélyt sem kapott a feldolgozás során keletkező vörös iszap lerakásához.

Szerinte el kell ismerni, hogy a Mal nem tud megfelelni a vörös iszap külső elhelyezéséhez elengedhetetlenül szükséges környezetvédelmi előírásoknak, melyek a katasztrófa után még inkább a közfigyelem fókuszába kerültek. A vélhetően háromszáz-háromszázötven munkatársat nem egy időben küldik el. December utolsó napjáig valószínűleg százötven embert bocsátanak el, a csoportos leépítés jövő május végén fejeződik be.