A Gulyás József volt szabad demokrata képviselőtől származó kezdeményezéstől sokan azt remélik, a vizsgálat rákényszeríti a hatóságokat, hogy újra megnyissák a romagyilkosságok aktáit. Mert bár a múlt héten első fokon elítélték a romagyilkosokat (három vádlott ténylegesen életfogytig tartó, a negyedrendű pedig 13 évi fegyházbüntetést kapott) számos megválaszolatlan kérdés maradt. Szakértők szerint nem zárható ki újabb elkövetők azonosítása sem. Egyelőre – a nyilatkozatok szintjén – minden parlamenti párt támogatja Gulyás javaslatát.

Gulyás, az ötletgazda, 2009-ben Demeter Ervin (Fidesz) és Tóth Károly (MSZP) képviselő mellett a harmadik tagja volt annak a munkacsoportnak, amely akkor elsősorban a Nemzetbiztonsági Hivatal és romák sérelmére elkövetett bűncselekménysorozat nyomozását végző rendőrség közti együttműködést vizsgálta, s számos hiányosságot tárt fel a hatóságok közti információáramlásban. Később kiderült: az akkori vizsgálat szerint az ügyben érintetlennek mutatkozó Katonai Biztonsági Hivatal nemcsak a rendőrséget, hanem a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tényfeltáró munkacsoportját is átverte.

Gulyás szerint az ősszel felálló munkacsoportnak egyfelől ott kellene folytatnia a munkát, ahol a korábbi tényfeltárás abbamaradt.

– A Nemzetbiztonsági Hivatal szerepét és felelősségét lényegében tisztáztuk – szögezte le kérdésünkre Gulyás. Miként az a 2009. november 17-én kiadott jelentésükből is kiderül: az NBH debreceni kirendeltsége és a központi egységek nem adták meg a szükséges és elvárható segítséget a rendőrségi nyomozáshoz. Mulasztásuk következtében „nem került mélységében felderítésre” Kiss Árpád és Kiss István fegyverbeszerzési törekvése, annak pontos célja, és a legkritikusabb időszakban végzett mást tetteik sem – áll egyebek közt a jelentésben. Sőt, az ügy szempontjából legkritikusabb időszakban állították le Kiss Árpád és társai megfigyelését –bár az is tény, hogy akkor még nem volt adat arra, hogy ők lennének a romagyilkosok.

A történtekért a munkacsoport felelősnek tartotta Laborc Sándort, az NBH akkori főigazgatóját, Szilvásy Györgyöt és Ficsor Ádámot, akik a kérdéses időszakban az NBH-t felügyelő miniszterek voltak. Ficsor később azt mondta, a Cég mulasztásai nem segítették kellőképpen az ügy gyors megoldását.

A katonai elhárítás akkor megúszta. Átverték a képviselőket, ahogy korábban a rendőrséget is. Amikor az ügy későbbi negyedrendű vádlottja, Csontos István rendőrségi kihallgatásain bizonyos kérdésekre arra hivatkozva tagadta meg a választ, hogy titoktartás köti, a Katonai Biztonsági Hivatal a rendőrség megkeresésére azt a választ adta: semmiféle kapcsolat nincs köztük és Csontos között.

Ez formailag akkor igaz is volt. Csontost akkor szervezte be az elhárítás informátornak, amikor 2007 végétől 2008 elejéig Koszovóban szolgált. Betegsége miatt azonban hazaküldték, majd hamarosan le is szerelt. Ekkor minden kapcsolatot megszakított vele a KBH, annak pedig semmi nyoma (vagy ha van, azt mélyen titkolják), hogy egyidejűleg átadta volna az NBH-nak vagy más titkosszolgálatnak.

Csakhogy a romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozat idején a katonai elhárítás akkori vezetője utasított minden tartótisztet, hogy lépjenek kapcsolatba valamennyi volt és aktív ügynökükkel, s kérdezzék ki őket a romagyilkosságokkal összefüggésben. Csontost is megkereste egykori tartótisztje. Egy titkos debreceni lakásban találkoztak, kevéssel a tiszalöki gyilkosság után, amelyben Csontos – állítása szerint akarata ellenére, mert nem tudta, társai mire készülnek, sofőrként részt vett.

Csontos vallomása szerint célzott tartótisztjének arra, hogy tudna ezt-azt a gyilkosságokról, de az nem vette a lapot. Egészen pontosan arra tett utalást, hogy a százmilliós nyomravezetői díj jól jönne. A tartótiszt szerint azonban a találkozójukon csak érintőlegesen kerültek szóba a romák elleni támadások, és Csontos semmiféle érdemi információt nem mondott, semmi olyat legalábbis, amit jelentenie kellett volna.

Mindkét fél állítása több mint elgondolkodtató. Hiszen ha Csontos valóban akarata ellenére sodródott bele az ügybe, és csak egy esetről tudott, ott és akkor még következmények nélkül megszólalhatott volna a tartótisztje, vagy akár közvetlenül a rendőrség előtt is. De legalább ennyire érthetetlen a tartótiszt magatartása is. Mi az, hogy csak érintőlegesen kerültek szóba a romagyilkosságok, amikor a találkozó legfőbb, sőt egyetlen célja az volt, hogy azokról gyűjtsön információt volt és aktív informátoraitól?

Amióta kiderült, hogy a katonai elhárítás nem mondott igazat a rendőrségnek, sem a parlamenti tényfeltáró munkacsoportnak, sokan találgatják ennek okát. A katonai elhárítás mostani vezetése szerint nekik nincs semmi titkolnivalójuk, és sem most, sem a múltban nem fűződött semmiféle érdekük ahhoz, hogy a romagyilkosoknak falazzanak.

Nem mindenki hisz nekik. Sok olyan megválaszolatlan kérdés maradt még az ügyben, amelyekre épp a KBH-nak, illetve utódszervezetének kellene megtalálnia a megoldást. Itt vannak rögtön a gyilkossághoz használt fegyverek. Nagy részüket 2008. március 7-én rabolták egy gondosan megtervezett, színlelt rendőrségi akció keretében egy besenyszögi vadásztól, miután az eladásra meghirdette azokat a világhálón. De nem minden fegyver származik onnan, ám hogy a többit hol szerezték, arra nincs válasz. Pedig a rendőrség korábban épp arra hivatkozva nem keresett további tetteseket, azokat, akik a fegyvereket beszerezték, vagy a bűncselekményeket finanszírozhatták, hogy „a fegyverek bűncselekményből származtak”.

Tarjányi Péter rendőrségi szakértő, aki egykor maga is számos kommandós bevetésen vett részt, azt is állítja, hogy négy ember kevés lett volna a gyilkosságsorozat végrehajtásához. Alapos és célirányos kiképzés nélkül aligha lehettek képesek arra, hogy éjszaka teljes sötétségben több kilométert gyalogoljanak egymástól távol, fegyverrel a kézben, „ellenséges területen”, hogy elfoglalják azokat a lő- és figyelőállásokat, amelyekből az akcióikat végrehajtották.

A 2009-es tényfeltáró munkacsoport (vagy annak valamelyik tagja) felkérésére volt rendőrök és katonák kis csoportja néhány helyszínen megkísérelte rekonstruálni a romagyilkosok mozgását. Kiderült, hogy alapos terepszemle és felkészülés nélkül nem sikerült végrehajtani a feladatot. Ebből pedig szerintük egyenesen következik, hogy a most elítélteknek nagy valószínűséggel voltak segítőik, akik terepszemlét végeztek, vagy éppen tippadóként segítették az akciók megtervezését, végrehajtását.

Vannak, akik úgy vélik, súlyos hibát követett el az igazságszolgáltatás, amikor a nyomozás kezdetén még terrorcselekménynek tartott ügyet „visszaminősítette” gyilkosságnak. Kétségtelen, ez a biztosabb vád, ráadásul a többszörös minősítés miatt (több emberen, előre kitervelten, aljas indokból, részben 14 év alatti sérelmére elkövetett emberölésekről lévén szó) „a fekvő nyolcas”, a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés borítékolható volt.

És az igazságszolgáltatás csak erre koncentrált. Közben kevés figyelem fordítódott a gyilkosok motivációjára. Arra tudniillik, hogy feszültséget akartak kelteni a romák és a magyarok között. Ha terrorcselekménynek minősítik a gyilkosságsorozatot, a nyomozás sem állt volna le a gyilkosok elfogása után. A terrorcselekmény nyomozása ugyanis az összes elkövető, finanszírozó és segítő elfogásáig tart. Többen emlékeztettek a bostoni robbantásra, ahol az elkövetők barátainak már pusztán azért kinéz vagy húsz év, mert „jófejségből” megpróbáltak bizonyítékokat eltüntetni.