Lázár János visszaszólt

Az ország első számú uzsorásának nevezte Csányi Sándort tegnap Lázár János egy sajtótájékoztatón, így reagálva az OTP elnök-vezérigazgatójának néhány héttel ezelőtti, rá nézve szerinte „lesajnáló” megjegyzésére. A miniszterelnökségi államtitkár szerint Csányi Sándor bárhogy is „páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival”, természetesen „meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”.

Csányi két hete, nyaralásából visszatérve egy zárt körű sajtótájékoztatón közölte a kormány és a bank viszonyát firtató kérdésre, hogy nem érez a személyét vagy az OTP-t érő politikai támadást „a kormány részéről”, csak „néha egy-két ember tesz megjegyzéseket”. Nyilván van, akinek az is eredmény, ha rosszat mondhat róla, hiszen bátor ember lesz – tette hozzá a legnagyobb hazai bank első embere. Majd egyértelműsítve, hogy Lázár Jánosról beszél, kijelentette: a miniszterelnökségi államtitkárról „azt mondják, hogy tehetséges politikus, jó szervező. Láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet is”.

A szócsatának ez a sokadik fejezete. Minden azzal kezdődött, hogy Lázár János több mint egy éve, 2012 márciusában egy Fiala Jánosnak adott rádióinterjúban utalt Csányi túlzott hatalmára. Azt közölte: meg kéne vizsgálni „hogy jött létre egy magyarnak tűnő nagy bank, annak a vezetője milyen hatást gyakorol a magyar gazdaságra, a magyar társadalomra, a magyar politikára. Polip módjára hogyan hálózza be az országot, erről kellene beszélni”. Csányi egy évvel később reagált Lázár János (és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő állítólag szűk körben elmondott szavaira), mondván: „Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek, azt én magam féltem inkább az ilyen emberektől”. A válasz nem váratott sokat magára, Lázár a 444.hu-nak június végén nyilatkozva immár egyértelműen Csányiról beszélve, azt közölte, megerősödött benne korábbi, polipos hasonlatának valóságtartalma. Szerinte ugyanis „egy demokráciában ilyen volumenű gazdasági túlhatalom komoly kockázatot jelent.” Ezt követte Csányi július végi bíráló megjegyzése, majd a mostani beszólás.

Hogy az üzengetést mi váltotta ki, arról eddig csak találgatások láttak napvilágot. Tény, hogy az első megszólalás idején az akkor még a Fidesz-frakcióvezetői székében ülő Lázár a gyulai húskombinát megmentéséért fáradozott, s még nyilvános írásbeli kérdést is intézett ez ügyben a kormányfőhöz. Közben Csányi Sándor – a Bonafarm, a Pick, a Délhús és a Herz tulajdonosaként – nem rejtette véka alá azon véleményét: a veszteséges cégek állami támogatása csak a normálisan menedzselt cégek piacait rontja, lehetetlenné teszi az ágazat korszerűsödését, és az általa támogatott és szükségesnek tartott koncentrációt.

Azt, hogy a Csányi és Lázár közti konfliktus személyes jellegű lehet, többen is megerősítették a Népszabadságnak – a kérdés ugyanis mindig az volt: nem arról van-e szó, hogy Orbán Viktor kormányfő üzent volna egyik bizalmasával az OTP vezérének. Csányi a lapunknak adott legutóbbi interjúban korrektnek nevezte a miniszterelnökkel ápolt kapcsolatát, Orbán Viktor pedig – igaz, neki kedves témában, a futballról szólva – néhány napja úgy dicsérte a szövetségi elnökeként is szerepet vállaló bankvezért, hogy „Csányi Sándort ismerem, jász, az pedig kemény fajta. Nehéz elképzelni, hogy az MLSZ elnöke meghátrálna.” A kormányfő már az első megnyilatkozás után arra kérte Lázárt, hogy egy kávé mellett tisztázza a helyzetet Csányival, ám a találkozóra nem került sor. Ám elképzelhető, ha nem egy kávézóban, akkor a bíróságon találkoznak majd. Az Index.hu tudósítása szerint a sajtótájékoztatóról távozóban Lázár János és munkatársaival azon viccelődtek, milyen jól kiosztották az elnök-vezérigazgatót. „Ezért biztos beperel” – mondta az államtitkárnak egyik munkatársa, amiben lehetett is igazság. Lázár vélhetően pontosan tudja, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az OTP első emberét, így Csányi nem csak jó hírnév megsértése, de akár rágalmazás, becsületsértés miatt is bíróság elé viheti az ügyet.

Lázár János
Lázár János a tegnapi sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.