Székely László a hivatalos jelölt

Áder János köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában jelentette be, hogy Székely Lászlót, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanárát jelöli Szabó Máté utódának, az alapvető jogok biztosának. Lapunknak kormánypárti politikusok már a napokban a volt dunai kormánybiztost nevezték a legesélyesebbnek.

Az államfő, amikor sajtónyilatkozatot tett, úgy fogalmazott, hogy jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és megfelelő politikai egyeztetés után „jó szívvel” ajánlja megválasztásra Székely Lászlót, aki minden szükséges kritériumnak megfelel.

A köztársasági elnök kedden konkrét nevekről nem, de a jelöltállítás alapelveiről egyeztetett a parlamenti erőkkel. Tegnap azt mondta, nem jogszabályi kötelezettség, de szerinte fontos, hogy az ombudsman rendelkezzen megfelelő államigazgatási gyakorlattal és legyen vezetői tapasztalata, legyen jártas alapjogi kérdésekben, és foglalkozzon nemzetközi összehasonlító joggal. Emellett a pártok képviselőivel tartott egyeztetésen többen is jelezték, örülnének, ha független, korábban pártokhoz nem kötődő szakember lenne a jelölt – emlékeztetett Áder János. Székely László nem volt Fidesz-tag, de 1992-ben a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének jogi szakértője lett, illetve az első Orbán-adminisztráció idején dunai kormánybiztos, az év első felében pedig mint miniszteri biztos képviselte a magyar államot, amikor a hágai bíróság ítéletének végrehajtása érdekében Szlovákiával kellett egyeztetni vízmegosztási kérdésekről.

„Olyan személyt javasolok az Országgyűlésnek megválasztani, aki a meghatározott a szempontoknak kivétel nélkül, maradéktalanul megfelel” – mondta tegnap az államfő. Állítása szerint Székely László megfelelő jogi tudással, egyetemi háttérrel rendelkezik, államigazgatási tapasztalatait részben „dunai kormánybiztosként”, részben pedig az új polgári törvénykönyv előkészítésében részt vevő miniszteri biztosként szerezte. Vezetői tapasztalata is van, hiszen hosszú évek óta irányítja a Jogi Továbbképző Intézetet. Másrészt Székely László alapjogi kérdésekkel is foglalkozott, illetve foglalkozik, a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyhez fűződő jogok tartoznak elsősorban kutatási területe közé. Nemzetközi összehasonlító jogi ismeretekkel is rendelkezik, hiszen 1984-ben diplomázott a Strasbourgi Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Jogi Szemináriumán.

A Fidesz–KDNP-frakció elfogadja Áder János köztársasági elnök jelölését, és támogatni fogja Székely László ombudsmanná választását – reagáltak a kormánypártok. A kereszténydemokraták biztosak benne, hogy a komoly jogi tudással és nemzetközi tapasztalatokkal is felvértezett jogász magas színvonalon lesz képes betölteni a rá bízott feladatot.

Az MSZP-frakció „komolyan megfontolja” Áder János javaslatát, és a képviselőcsoport első őszi ülésén fog dönteni arról, hogy alkalmasnak találja-e Székely Lászlót az alapvető állampolgári jogok alkotmányos felügyeletére – tudatta Steiner Pál. A Jobbik a soron következő frakcióülésen hoz döntést, támogatja-e Székely László megválasztását az alapvető jogok biztosává – közölte Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettes.

Schiffer András (LMP) viszont csalódásnak nevezte az ombudsmanjelölt személyét, mondván: Székely Lászlónak nincs alapjogvédelmi gyakorlata, noha ennek fontosságát hangsúlyozta a jelöltről folytatott megbeszélésen a köztársasági elnök. Az ellenzéki politikus kiváló egyetemi oktatónak és elméleti szakembernek nevezte Székely Lászlót, de szerinte – mivel az alapjogi biztos az alkotmányosság utolsó bástyája – egy konfliktusokat bátran felvállaló ombudsmanra volna szükség. Megítélése szerint viszont Székely László eddig minden Fidesz-kormány alatt „hűségesen ellátott” különböző miniszteri biztosi feladatokat, ám annak semmilyen tanújelét nem adta, hogy adott esetben felvállalná a konfliktust „egy narancsos kormánnyal szemben”. Az új Ptk. előkészületeinek miniszteri biztosaként pedig nem támogatta azokat a javaslatokat, amelyeket a jövő nemzedékek érdekei védelmében nyújtott be az LMP. Emellett Székely Lászlónak „egy rossz szava nem volt ahhoz”, hogy a Ptk. több ponton is a szólásszabadságot és a tényfeltáró újságírást korlátozó szabályokat tartalmaz – emlékeztetett Schiffer András.

Áder János „jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és jó szívvel” ajánlja Székely Lászlót
Áder János „jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és jó szívvel” ajánlja Székely Lászlót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.