Ki fizessen a tettes helyett?
Az ügyvéd ezért felveti, hogy hatalmazza fel törvény az áldozatok megsegítéséért felelős minisztert: döntsön arról, hogy a kárenyhítésre jogosult sértett javára jogerősen megítélt, az elkövetőt terhelő kártérítés megfizetését a központi költségvetés részben vagy egészben átvállalhassa. Ebben az esetben az állam adók módjára hajthatná be a tettesektől az áldozatnak járó, a bírósági verdiktben megszabott összeget. Javasolja azt is, hogy a tárcavezető rendelettel állapítsa meg azokat a kivételesen indokolt eseteket, amikor a sértettnek jogerősen megítélt összeget az állam átvállalja.
Helmeczy emlékeztet rá, hogy az Olaszliszkán 2006-ban meglincselt pedagógus javára 46 milliós kártérítést ítélt meg a bíróság, de az elkövetők vagyontalanok, a börtönkeresményükből pedig előbb a tartásukhoz szükséges összeget, majd a bűnügyi költség fedezetéül szolgáló pénzt vonják le, az áldozat hozzátartozói így egyetlen fillérhez sem jutnak. Az ügyvéd szerint várhatóan hasonló lesz a helyzet a meggyilkolt veszprémi kézilabdás, Marian Cozma családjának vagy a Tiszalökön bűncselekmény áldozatává vált Kóka Jenő hozzátartozóinak követelése esetében is.
A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló, 2005-ben elfogadott törvény szerint a személy elleni erőszakos cselekmények – például rablás, súlyos testi sértés, emberölés – sértettjei, illetve haláluk esetén a hozzátartozók alapvetően akkor jogosultak támogatásra, ha a havi nettó jövedelmük nem haladja meg a 174 ezer forintot. A jogszabály azonban csak a vagyoni kárról rendelkezik, emellett a kifizethető összeget is korlátozza.
Nagyjából 435 ezer forintig a rászorultaknak a teljes kárt térítik, utána a kárenyhítés mértéke sávosan csökken, de 1,3 milliónál többet semmiképpen nem adhatnak. Emellett járadékot kaphat az, aki tartósan keresőképtelenné vált, ám ennek összege a havi 87 ezer forintot nem haladhatja meg, és a támogatás legfeljebb három évig folyósítható. Erre a célra a költségvetési törvényben az idén összesen százmillió forintot különítettek el, ami nagyjából tizede annak, amennyit egy „nemzeti konzultációra” költenek.
Helmeczy felkérte Tiszavasvári korábbi egyéni képviselőjét, Juhász Ferencet, hogy a rendkívül súlyos bűncselekmények áldozatainak hatékonyabb támogatása érdekében nyújtson be törvénymódosítást, és az MSZP-s politikus ezt két alkalommal meg is tette. Javaslata szerint az „áldozatsegítésért felelős miniszter – kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben (…) –a kárenyhítésre jogosult áldozat javára jogerősen megítélt, az elkövetőt terhelő kártérítés megfizetését a központi költségvetés terhére átvállalhatja”. A kormánypárti többség azonban napirendre sem vette az indítványt.
Juhász az előterjesztést azzal indokolta, hogy kirívóan súlyos bűncselekmények esetében is előfordul, hogy bár a sértett vagy örökösei számára a bíróság jogerősen kártérítést állapít meg, az érintettek egyetlen fillért sem kapnak, mert a tettesek vagyonnal nem rendelkeznek, börtönkeresményükből pedig esély sincs a megítélt összeg behajtására. Más kérdés, hogy a követelést így az állam sem tudja érvényesíteni, ha tehát a szocialista politikus tervezetét mégis elfogadnák, a kártérítést a közös kasszából kellene fedezni. Az eddigi százmilliót pedig alaposan meg kellene toldani, hiszen csak a Helmeczy által említett három ügy kimeríthetné az éves keretet.
Egymással nehezen összeegyeztethető szempontokat kellene mérlegelni a javaslat elfogadása esetén – fogalmaztak szakértők. Egyfelől az elkövetett bűncselekmény súlyát, másfelől az áldozat kiszolgáltatottságát, rászorultságát vizsgálhatnák, miközben forrásaink szerint a jogsértések általában nem váltanak ki nagyobb érdeklődést, de a sértett különösen nyomorúságos helyzete sokszor indokolna a jelenleginél jóval nagyobb kárenyhítést is.
Emellett felhívták a figyelmet arra: évente 240-260 ezren válnak bűncselekmények károsultjává, és ha valaki nem kerülne be a kivételezett körbe, igazságtalannak érezné, hogy mások kiemelt támogatást kapnak.
Jelezték azt is, hogy az állam a minden korábbinál szigorúbb büntetőpolitika meghirdetésével – és a miniszterelnök „két hét alatt rendet teszünk” kijelentésével – hamis látszatot kelt. Azt sugallja ugyanis, hogy képes megvédeni a polgárait a bűnözőkkel szemben, és ha ezt a hatalom komolyan gondolja, többet is kell vállalnia az áldozatok megsegítése érdekében.
Helmeczy felvetése helyesnek tűnik, de nem tudni, hogy az ötletmegvalósítása hová vezetne – mondta kérdésünkre Magyar György ügyvéd. Ki döntsön arról, hogy mely esetekben vállalja át a kártérítést az állam, s milyen mértékéig álljon helyt? – vetette fel az ügyvéd. Figyelmeztetett emellett arra, hogy az államnak nincs is pénze, mert az adóforintjainkkal gazdálkodik, azokat pedig ne osztogassa mindenféle külső kontroll nélkül.
Magyar György úgy véli, inkább az áldozatok megsegítésére szánt százmilliós keretet kellene jelentősen felemelni, és azt kiegészíthetnék például az adózók felajánlásaival. A kárenyhítés ügyét pedig szerinte célszerű lenne alapvetően civil szervezetekre bízni, amelyek szoros társadalmi ellenőrzés alatt működnek, így a támogatásokról is transzparens módon dönthetnek. Az ügyvéd egyébként sem tartja szerencsésnek, hogy az állam a polgári jog hatálya alá tartozó kártérítési ügyekbe avatkozzék be, mert ha ezt egyszer megteszi, nem tudni, hogy a hatalom hol áll meg.
