Egyre közelebb a megállapodás

Egyre közelebb jutnak az MSZP és az Együtt–PM szövetség tárgyalói a 106 egyéni körzetben indítandó közös jelöltek személyét illetően – tudta meg belső forrásokból a Népszabadság. A két szervezet által kijelölt delegációk az elmúlt napokban többször is találkoztak egymással, végső megállapodás a hónap végére várható.

Lapunk megbízható értesülései szerint a két fél az egyéni körzetek felosztásának arányában már megállapodott, jelenleg a konkrét személyekről zajlanak a tárgyalások. Bizonyos kerületekben már el is dőlt, hogy ki lesz a szavazatmaximalizáláshoz szükséges legmegfelelőbb jelölt, de a körzetek többségében – például a fővárosban – ez még bőven hátra van.

Az mindenképpen kérdés, hogy ha sikerült „leütni” a 106 körzetet, akkor a későbbi lehetséges szövetségesek milyen módon tudnak majd (közös) egyéni körzet(ek)hez jutni. Korábban az Együtt–PM álláspontja az volt, hogy ha az MSZP szeretne bevonni még másokat is, azt leginkább csak a saját körzeteinek terhére tegye meg. Ez időközben enyhült, most már az Együtt–PM is azt képviseli: ha sikerül lezárni a szövetségkötést, akkor a további csatlakozások ügyében már a két szervezetnek közösen kell döntéseket hoznia. Egyes források hozzáteszik: nincs kizárva, hogy csak a közös listán lehetnek majd szabad helyek, az egyéni körzetek újranyitása már nehézkesebb lehet.

Tóbiás József frakcióigazgató, az MSZP tárgyalódelegációjának tagja lapunknak azt mondta: az egyeztetés a megfelelő menetrend szerint zajlik. „A Fideszen túli térfél túl nagy, hogy mindenkinek a mozgását külön figyeljük. Az MSZP mindenkivel kész tárgyalni, aki csatlakozni akar az együttműködéshez. Ezek a szövetségesi tárgyalások a jelöltállításra és a listára is kiterjednek, így a jelölti névsor csak akkor tekinthető véglegesnek, ha mindenkivel tárgyaltunk, aki arra nyitottságot mutatott” – mondta. Az Együtt–PM egyik társelnöke, a szintén tárgyalódelegált Szigetvári Viktor kérdésünkre azt mondta: visszavonhatatlan döntések még nem születtek. „Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy bárkinek szándéka volna bővíteni az együttműködők körét. Részünkről ez ügyben sincs elzárkózás. Ha ez a megkötött megállapodás után merül fel, akkor viszont a két szervezetnek közösen kell döntést hoznia. Ez a kérdés valamilyen kompenzálás nélkül biztos nem tud majd újranyílni. Az is biztos, hogy ha új szereplőt kell bevonni, az fundamentálisan sem a személyek, sem az arányok tekintetében nem írhatja felül a korábbi megállapodást” – jelentette ki Szigetvári Viktor.

Az tehát, hogy kik és miként csatlakozhatnak majd az MSZP–Együtt–PM szövetséghez, még nem világos. A lehetséges későbbi szövetségesek ezzel együtt bizakodók. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke lapunk kérdésére megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc pártja az egyéni körzetekről nem tárgyal egyelőre senkivel. „Az teljesen normális, hogy az MSZP és az Együtt–PM tárgyal egymással. Az persze sokkal normálisabb lenne, ha már rég lezárult volna ez a folyamat. A DK vezetői rendszeresen tárgyalnak a szocialisták és az Együtt döntéshozóival, nem vagyunk kihagyva semmiből. Ez még nem az a fázis. Azt nem fogadjuk persze el, hogy tárgyalás nélkül végül valaki majd azt mondja: nektek ez és ez marad. Mint egyfajta ítéletet. De szerintem erre nincs is szándék. Azt viszont elfogadjuk, hogy az MSZP és az Együtt előbb egymással, majd utána velünk és másokkal tárgyal” – mondta lapunknak Molnár Csaba.

Fodor Gábor volt miniszter, a Liberálisok vezetője ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta: nem a két nagy párt dönt az egyéni jelöltekről, hanem a választók az ajánlásaikkal. „A Liberálisok is fog egyéni jelölteket állítani. Meggyőződésünk, hogy minden egyéni jelöltet állító ellenzéki párt időben meg fog állapodni, a fő szabály ugyanis az: nem szabad egymás ellen indulniuk az ellenzéki pártoknak. Biztosak vagyunk abban, hogy ehhez mindenki tartani fogja magát.” Fodor hozzátette, hogy minden ellenzéki párttal tárgyalnak, meggyőződésük szerint azért van szükség megegyezésre az ellenzéki pártok között, hogy a kudarcok után sikeres legyen Magyarország, és lekerüljön az európai szégyenpadról. „Ehhez eszköz a kormányváltás. Erre azonban csak akkor lesz esélyünk, ha el tudjuk magyarázni a választóknak, milyen lesz a 2014 utáni Magyarország. A Liberálisok párt ezt várja az összefogástól, és ezt a szemléletet kívánja átadni a többi szereplőnek is. A Liberálisok nem helyeket akar magának, hanem képviselni kívánja azokat a választókat, akiknek az MSZP, az Együtt–PM és a DK politikája nem elég vonzó. Sok liberális ember van Magyarországon, aki úgy érzi, nem képviseli őket senki, mi nekik szeretnénk választási alternatívát nyújtani. Ez nem gátja az ellenzéki összefogásnak, hanem ellenkezőleg, kiszélesíti az ellenzéki tábort” – vélekedett lapunknak Fodor Gábor.

Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának vezetője a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a helyzet a Szocdemek szempontjából meglehetősen egyszerű. Nemrég elfogadták és megküldték a többi pártnak a nyugdíjasok életét javító 15 pontos akciócsomagot, arra kérve őket, hogy „ezer órán belül” tárgyalják meg, és vállaljanak garanciát a megvalósítására. Ha ez megtörténik, akkor a Szocdemek nem kér képviselői vagy listahelyeket, csak a program végigvitelét. Schmuck hangsúlyozta, hogy ha a 15 pontot a szövetségre készülők nem vállalják fel, akkor nem is csatlakoznak a formálódó egységhez. A szocdemek megkeresésére egyébként eddig egyetlen szervezet sem reagált hivatalosan.

Tóbiás József 2010-ben 187 MSZP-s képviselő aláírásával – akkor Bajnait jelölték kormányfőnek
Tóbiás József 2010-ben 187 MSZP-s képviselő aláírásával – akkor Bajnait jelölték kormányfőnek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.