'Megmutattuk, hogy van, ami nem eladó'
Ön volt az egyetlen ellenzéki vezető, aki jelen volt és előadott a tusnádfürdői szabadegyetemen. Ebben politikai ellenlábasai nyomban a Fidesz–LMP-összefonódás jeleit látták.
Ha engem nyilvános rendezvényre hívnak, oda rendszerint el szoktam menni. Sajnálom, hogy akár a rendezők, akár az érintett szervezetek hibájából nem volt ott több ellenzéki politikus. Ahogyan azt is sajnálom, hogy markáns, határon túli, több ezer embert megmozgató rendezvény is csak egy van, ez pedig a tusnádfürdői szabadegyetem. A közönség döntő része nem a politikusok vagy a pártszimpátia miatt látogat el oda. Kissé cinikusan azt lehet mondani: lehet, hogy ez fideszes szervezés, de akkor tessék egy másikat csinálni! Az LMP-t annak idején pont azért alapítottuk, hogy kiszálljunk abból a fóbiás politizálásból, ahol ha részt veszek a Pride megnyitóján, akkor „csak kibújt a liberális szög a zsákból”, ha pedig felszólalok Tusványoson, akkor Orbán szekértolója vagyok. A jogegyenlőség ügye vagy a nemzetpolitika nem lehet egyik vagy másik oldal privilégiuma.
Korábban arról beszélt, hogy az LMP képes megszólítani a kiábrándult jobboldali szavazókat. Ez egy bálványosi fellépéssel sikeresebb lehet? Mennyiben sikeresebb ennek a rétegnek a megszólításában a szakítás utáni LMP?
Az előbb éppen azt próbáltam elmondani, hogy szerintem vannak olyan gesztusok, kiállások, amelyek nem „oldalaknak” szólnak. Azt a mérhetetlenül leegyszerűsítő elemzést pedig, amelyik kizárólag bal- és jobboldali szavazókban tud gondolkodni, inkább meghagynám politikai ellenfeleinknek. Több alkalommal elmondtuk, hogy létezik egy olyan – az LMP várható szavazótáboránál adott esetben népesebb – több százezres, talán milliós választói közösség, amely nem azért szavazott a Fideszre és kismértékben a Jobbikra, mert meggyőződéses jobboldali, hanem azért, mert elege volt a megelőző nyolcéves kurzusból, és egyáltalán, a rendszerváltás utáni húsz év politikájából. Az LMP azoknak kínál politikai otthont, akiknek elegük van Orbán Viktor rezsimjéből, de nem akarnak visszatérni a Gyurcsány–Bajnai-rezsimhez sem. Ezeknek az embereknek a jelentős része 2010-ben a Fideszre, azt megelőzően viszont az álbaloldalra szavazott.
A közvélemény-kutatók év eleje óta szinte folyamatosan három és öt százalék közé mérik az LMP-t, vagyis mintha ez a bázis nem nagyon kérne az önök alternatívájából.
Egyrészt a kampányidőszakot megelőzően közvélemény-kutatásokban könnyen lehet, hogy éppen a többszörösen kiábrándult emberek nem vallanak színt. Az LMP-vel kapcsolatban pedig hónapokon át az ment a sajtóban, hogy folyamatosak a belső viszálykodások a pártban,majd hogy szakítottunk, végül hogy megszűnt a frakciónk. Utóbbival kapcsolatban egy átlag politikafogyasztóban könnyen az csapódott le, hogy nemcsak a frakció, a párt maga is megszűnt. Illúzió azt gondolni, hogy egy ilyen szituációban sok ezren fognak most gyorsan a fejükhöz kapni azzal: „na, akkor én az LMP-re fogok szavazni!” Nem is vártam kiugró támogatottságnövekedést. Az azonban tény, hogy a tavaszi mélyrepülés idején is kitartott egy kétszázezres, stabil választói közönség az LMP mellett. Ezt a támogatottságunkat pedig az utóbbi hónapokban stabilizálni tudtuk, és egy szerény növekedés is beindult. Az elmúlt huszonöt évben nagy hiánycikk volt a magyar politikában, hogy pártok, politikai szereplők kitartsanak politikai elvek, célok mellett, minden megkísértés ellenére. Azt tapasztalom, hogy az utóbbi fél évben sokak rokonszenvét vívta ki az LMP azzal, hogy megmutatta: van, ami nem eladó. Ez a rokonszenv előbb-utóbb a támogatottságban is jelentkezni fog.
A bizakodása ellenben lehet, hogy kevés lesz egy olyan új, még ki nem próbált választási rendszerben, amely eleve tömbösítésre szorítja rá az ellenzéket. Vagyis hiába nő esetleg az LMP támogatottsága, ha azt nem tudják kellő mandátumra átváltani.
Ha tavaly novemberben kérdezte volna ezt, akkor még bizonytalanabbul válaszoltam volna. Most viszont úgy látom, hogy a helyzet tökéletesen minket igazol. Az a stratégia, hogy a 2010 előtti időszak figuráira fel lehet építeni egy tömböt, amely nemcsak hogy összefogja az alkotmányos ellenzéki szavazótábort, de még további egymilliós szavazóbázist is szerezni képes, egyértelműen megbukott. Látszik az óriási rés, ahol erős az igény egy olyan nem gyűlöletkeltő erőre, amely ezektől is és azoktól is egyértelműen különbözik. A Fideszt a tehetetlenség tartja egyelőre az élen. Az elmúlt negyedszázad a különböző nagytőkéscsoportok pozícióharcáról szólt, miközben az ország végletesen kiszolgáltatottá vált a kétsebességes Európában. A hétköznapi emberek, a magyar kisvállalkozók számára édes mindegy, hogy egy volt párttitkár, egy multicég vagy egy fideszes oligarcha kopasztja meg őket. Az LMP-nek azt kell bemutatnia, hogy ki lehet törni a szolgaság körforgásából, ki lehet szabadítani a magyar politikát az oligarchák fogságából. A jövedelemkiáramlást, amiről Orbán Viktor legutóbb elég félrevezetően szónokolt, nem a „nemzeti burzsoáziának” hazudott kegyencek hizlalása, hanem az offshore cégek kiseprűzése, természeti erőforrásaink megőrzése, a hazai kisvállalkozások, a helyi gazdaság fejlesztése fogja csökkenteni. Ha az LMP világossá teszi, hogy válaszai is vannak az egymásba kapcsolódó globális és hazai rendszerválságokra, akkor nem pusztán parlamenti párt marad – akár két számjegyű eredménnyel –, hanem hosszú távon is van kifutása.
Ön lesz az LMP miniszterelnök-jelöltje?
Egyelőre szó nincs erről. Egyébként 2010-ben nem volt kormányfőjelöltünk.
Ön szerint a rendszerváltás után melyik kormány volt a legkártékonyabb?
Szoros a verseny, ezzel a kérdéssel kissé meg is fogott. Mindegyik kormányzati ciklus károkat okozott az országnak, de mind különböző tekintetben. Az Antall-kormány a miniszterelnök minden szellemi nagysága és jó szándéka ellenére eredendő bűnök sorozatát követte el – alapvetően a felkészületlensége miatt –, a kiemelkedő politikusi kvalitásokkal rendelkező Horn Gyula kormánya a neoliberális gazdaságpolitikával és a közszolgáltatások nyakló nélküli privatizációjával okozott hatalmas károkat, az első két kormány hagyta lenullázni a magyar élelmiszeripart, az első Orbán-kormány pedig abban volt verhetetlen, hogy az íratlan normák tiszteletét felrúgta, és végletesen elvadította a közbeszédet. Az ezt követő három ciklusról pedig pozitívumokat is nehéz említeni: morális züllés és gazdasági csőd, amelyre Orbán Viktor a jogállam leépítésével és a kaszárnyakapitalizmus kiépítésével felel.
