Fesztivál helyett megaházibuli?

Amint az előjelek alapján várható volt, az Ozora Fesztivál engedélyét elutasította az illetékes hatóság. Kardos Tamás mezőszilasi körjegyző hétfő délben adta át erről szóló határozatát Zimányi Árpádnak, a fesztivál egyik irányítójának.

A körjegyző nem részletezte az elutasítás okát, de – kérdésünkre válaszolva – megerősítette, hogy a sárbogárdi rendőrkapitányság aggályai miatt nem adta ki az engedélyt. Hogy a rendőrség miért látta hiányosnak a fesztivál biztonságát, arról a körjegyző nem beszélt, ahogy eddig a rendőrség sem.

Zimányi annyit nyilatkozott, hogy fellebbeznek a döntés ellen a Fejér Megyei Kormányhivatalnál, s lát reményt arra, hogy a másodfokú hatóság kiadja az engedélyt. Ugyanakkor tudni kell, hogy fellebbezés elbírálásának határideje 15 nap, s ez alapján nagy az esélye annak, hogy a rendezők kicsúsznak az időből, hisz a hatnapos fesztivál – a tervek szerint – kedd este startolna.

Mindeközben a fesztivál helyszínén, az Igar községhez tartozó Dádpusztán már a múlt hét péntekje óta gyülekezik a közönség. Hétfő délben öt-hatezren várták a fesztivál startját a 60 hektáros legelőn, s még további tízezer ember érkezhet a következő napokban. Az idelátogatókat a keleties hangzású, elektronikus effektusokkal „megbolondított” goazenekoncertek vonzzák, illetve az a légkör, hogy itt olyan emberek találkoznak, akiknek fontos a hagyományok tisztelete, a környezettudatos gondolkodás és a harmóniára törekvés. Ez már a tizedik fesztivál Dádpusztán, a publikum mindig 60-70 országból verbuválódik, s a közönség 80-90 százaléka külföldi. Elővételben 6 és fél ezer (80–120 euróért kínált) jegy kelt el, hogy a hoppon maradó, nemegyszer távoli országból ideutazó nézők kártérítése miképp történik majd meg, azt egyelőre senki sem tudja.

Az engedélymizéria a Dádpusztára érkezőket egyelőre még cseppet sem zavarja. A fesztiválozni készülők – az iszonyú kánikula ellenére – elemi kíváncsisággal járták körbe a lankákkal övezett fesztiválterületet, ettek-ittak, sátrat vertek, ismerkedtek. Akik már találkoztak a korábbi években, nagy ujjongással üdvözölték egymást, s amikor az egyik színpadon egy DJ belefogott a „mínusz első napi” programba, percek alatt ezren gyűltek köréje, és máris kezdődött az önfeledt tánc.

A publikum külföldi vendégeinek túlnyomó többsége továbbra sem hallott arról, hogy gond van az engedéllyel. Mellesleg az is lehet, hogy ha a fesztivál még se kap engedélyt, akkor valamiféle óriási házibulivá vedlik át az idei Ozora. A rendezőknek csak a monstre zeneszolgáltatáshoz kell a hatóságoktól zöld tárcsa, a bulizáshoz nem. Mivel a dádpusztai legelő a Zimányi család magánterülete, a famíliának joga van vendégül látni a fesztiválozókat. Ehhez – állítólag – nem kell semmiféle engedély. A megaházibulihoz a táborozási és köztisztasági feltételek adottak. A nem zenei programok – az eszmecserék, a színházi és képzőművészeti foglalkozások vagy a közös jóga – megtartásának nincs akadálya. Zimányi Árpád szerint koncerteket is tarthatnak, igaz, azzal a megszorítással, hogy maximum 999 nézőt engedhetnek be egy zenés programra. Kérdés, hogy a jegyüket előre megváltók belemennek-e abba, hogy megszűrjék őket, ami által a legmenőbb együttesek koncertjére a publikum tizede sem juthat be.

Az általunk megkérdezett nézők szerint sokan valószínűleg még ezt is vállalnák, mert nekik az együttlét, közösségteremtés és a fesztivál fílingje a fontos, nem pedig az, hogy mennyi goát hallgatnak. Azt másutt is hallgathatnak, sőt akár itt is, hisz a zene eljut azokhoz is, akik nem a színpad körül, hanem kicsit odébb állnak.

A hazai goarajongók – természetesen – találgatják, hogy miért makacsolta meg magát a sárbogárdi rendőrkapitányság az engedély dolgában. A többség arra tippel, hogy amiatt, mert a goások nem vetik meg a füvet, s ebből elege lett a rendőröknek vagy a nekik szigorúságot parancsoló politikusoknak.

Így van-e, nem tudjuk, de az tény, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi a Dádpusztára érkezőket: ennek eredményeként az elmúlt két napban 26 fesztiválozót kábítószer-birtoklás vétségével, hetet pedig bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével gyanúsítottak meg. Az érintettek kivétel nélkül külföldiek, s valamennyien szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fesztiválra érkezőket
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fesztiválra érkezőket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.