'Nyomorék lettem'
Általában jól alszik, de aznap éjszaka nyugtalanul forgolódott. Mintha megérezte volna, hogy baj készül. Nagy csörömpöléssel két benzines palack repült be az ablakon. Az egyik azonnal meggyulladt, a másikból csak folyt a benzin. „Olyan rosszul lettem attól a szagtól, hogy majd megfúltam” – meséli szomorkásan a sovány, törékeny testalkatú cigány asszony, a hetvenedik évéhez közelítő Getyinás Magdolna.
Jajgatni és sikoltozni kezdett. Az ajtóhoz rohant, de szerencsére csak félig nyitotta ki. Ekkor jöttek a lövések: „Csupa vér volt a lábam.” A szomszédos ház is égett, ahol a fia lakott a gyerekeivel. Getyinás Tibor talán annak köszönheti az életét, hogy nem tudott kirohanni az utcára. A pánikszerű kapkodásban beletörte a kulcsot a zárba.
A támadás 2008 augusztusában történt, 7-ről 8-ra virradóra, a Nyírbátor és a román határ között fekvő Piricsén. Bár Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat akkori elnöke azonnal rasszista bűncselekményre gyanakodott, a rendőrség kezdetben nem találta jelét „faji indítéknak”. A Magyar Nemzet helyszíni riportja arra jutott, hogy „uzsoratartozás miatti leszámolás” állhat a háttérben. Később bebizonyosodott, hogy Getyinás Magdolna – Magdi néni – az első sérültje volt annak a cigányellenes támadássorozatnak, amely hat halálos áldozatot követelt. A tatárszentgyörgyi kisfiút, Csorba Robikát édesapjával együtt mészárolták le az orgyilkosok. Többen súlyosan megsebesültek, a lelki traumát soha nem fogják teljesen kiheverni. A 13 éves kislétai lány, akinek az édesanyját megölték, csak a gyors kórházi beavatkozásnak köszönheti az életét.
„A rémültség még mindig bennem van” – mondja Magdi néni. Korábban soha nem félt, még akkor sem, ha este tízkor vagy tizenegykor ment haza a rokonlátogatásból. Most meg... „Álmomban se hittem volna, hogy ilyen bekövetkezhet” – sóhajt.
Magdi néni a bal lábába kapta a lövedékeket. Az ajtó és a falak is tele voltak sörétekkel. Maradt néhány a testében is, az orvosok valamiért nem tudták kioperálni. A saját felelősségére hagyta el a kórházat. Ma is sántikál, a fájdalmak nem akarnak múlni: „Örökös nyomorékot csináltak belőlem, tönkre van nagyon a lábam.”
A megtámadott piricsei romák eredetileg egy faluszéli utcában, annak is a legvégén laktak. A felgyújtott, életveszélyessé vált viskókat azóta már eldózerolták.
Getyinás Tibor kíséretében elsétálunk a gazzal benőtt területig. A férfi mutatja: itt állt az ő háza, amott az anyjáé. A lövések innen, az útról jöttek, a tettesek pedig arra, Encsencs felé menekültek.
Visszafelé már a földekkel büszkélkedik. A cigányság műveli, nézzük csak, milyen szép a kukorica meg a paprika.
Daróczi Ágnesnek, a Phralipe alelnökének vezetésével nemzetközi újjáépítési akció indult a támadások túlélőinek megsegítésére. Getyinásék Tiszalökön kaptak lakóhelyet, történetesen abban a házban, ahol Kóka Jenővel végeztek a gyilkosok. Magdi néni nem volt hajlandó elhagyni a faluját, de Getyinás Tibor sem érezte jól magát Tiszalökön. Munkát se talált: családjával együtt visszaköltözött Piricsére.
Magdi néni a települési és a cigány nemzetiségi önkormányzat jóvoltából egy megüresedett házrészt kapott. Egyedül lakik, ugyanabban az utcában, ahol eddig, csak éppen néhány száz méterrel közelebb a faluközponthoz.
Az udvari budi jelzi, hogy nincs fürdőszoba – víz is csak az utcai nyomós kútban. A házrész egyetlen helyiségből áll. A szobácskában két ágy és egy dívány, valami szekrényféle és egy kályha alkotja a berendezést. A plafonról lógó vezeték villanykörte nélkül árválkodik. Az áramot kikapcsolták, nincs miből fizetni.
A falvédő havas hegyeket és szarvasokat ábrázol. Fölötte szentképek. „Vallásos nem vagyok, de Istent szeretem” – közli Magdi néni kissé talányosan.
A nyitott ajtó nemcsak a levegőt engedi be a szobába, hanem a legyeket is. Vidáman zümmögnek és röpködnek ide-oda, meg lehet tőlük bolondulni. Magdi néni azonban nem zavartatja magát, és érdeklődéssel figyeli a folyton hadonászó pesti újságírókat.
Tibor az egyetlen gyereke, mint mondja, elég az a mai világban. Jó, de akkor mit szól a hét unokához? Végre mosolyog: „Hadd növekedjenek, adjon az Isten nekik egészséget!”
A fiának közben eszébe jut, hogy telefonálnia kell. Elkéri a mobilomat, az övé csak hívások fogadására alkalmas. Gulyás József volt SZDSZ-es parlamenti képviselőt keresi. Getyinás Tibor elmondása szerint tőle kapták a legtöbb támogatást, még tűzifáról is gondoskodott. A roma férfi megígérte, hogy szól neki, ha újságírók érkeznek a faluba. Jobb az elővigyázatosság.
Az ügyből kifolyólag Magdi néni járt már a fővárosban, de a támadókkal való szembesítés rövid ideig tartott: kérte, vigyék előle azokat az embereket. Úgysem ismer fel senkit, sötét volt. „Ahogy megláttam őket, reszketni kezdtek a kezeim. Féltem tőlük. A gyilkosaim lettek volna, nem?”
Amikor arról kérdezem, mit érez a támadói iránt, Magdi néni egyetlen szóval válaszol: gyűlöletet. Indulatossá válik a hangja. „Miért csinálták ezt, tessék megmondani? Miért akartak engem megölni? Vagy a gyerekeket? A franc egye meg őket!”
Jogi képviseletét a NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) látja el. A bíróság ma hirdet ítéletet, majdnem napra pontosan öt évvel a támadás után. Magdi néni megint Budapestre utazik, „hadd tudjam már én is, mit kapnak”.
Sejtelme sincs, milyen ítélet várható. Ez már a bíró dolga, ő majd megmondja. Valószínű azért – töpreng az idős roma asszony –, hogy nem kis büntetés lesz. Ennyi gyilkosság után...
