Reggeli tornától a videoriportig

Kis falukból, nagy szegénységből érkeztek a roma nők a médiatáborba, hogy a jövőben hatékonyabban emelhessék fel szavukat.

Gurbai Fanni a derecskei másodosztályú női kézilabdacsapat kezdő irányítója, korábban a Debrecen korosztályos csapataiban játszott. Bojana Radulovics és Görbicz Anita a példaképe. Bár a szurkolók elég gyakran beszólnak neki, a csapaton belül még soha semmilyen problémája nem volt a származásából. Eddig a kézilabda lendítette át a holtpontokon, biztosra veszi, hogy sport nélkül már elkallódott volna. A napokban azonban új szenvedélyt talált magának: az újságírást.

A Hajdú-Bihar megyei Körösszakálon él – „kis falu, nagy szegénység” –, de most nem messze a fővárostól, egy dunabogdányi panzió kertjében beszélgetünk. Gurbai Fanni egyike annak a tizenkét fiatal roma nőnek, aki a Romédia Alapítvány jóvoltából résztvevője lehet a Buvero (Kagyló) néven megrendezett médiatábornak.

A kéthetes képzés során a 16–22 év közötti lányok az írott sajtó alapjaival is megismerkednek, de a hangsúly a vizualitáson, a filmkészítésen és az internet sokrétű használatán van – derül ki Asbót Kristóf televíziós rendező, a projekt szakmai vezetőjének elmondásából. Nem feltétlenül újságírókat képeznek, inkább az érdeklődést szeretnék felkelteni: elérni, hogy a tábor résztvevői nyitottá váljanak a sajtó világára és olyan tudást sajátítsanak el, amely révén otthonosan mozoghatnak a közösségi médiában.

A fiatal roma nők az ország különböző részeiből, jellemzően kis falvakból érkeztek. Két lány – meséli Asbót Kristóf – kezdetben feltűnően bizalmatlan és zárkózott volt, mindketten úgy viselkedtek, mint egy sündisznó. Néhány nap elteltével kinyíltak, nem lehet rájuk ismerni.

A nők meghatározó szerepet töltenek be a cigány közösségekben, fontos, hogy a fiatal lányok, a felnövekvő generáció hallathassa a hangját – veszi át a szót Bársony Kata főszervező, a médiaképzést meghirdető Romédia Alapítvány ügyvezető igazgatója. Eredetileg – folytatja – nagyobb szabású programot terveztek, de pályázataikat sorra elutasították. Végül az amerikai NED (National Endowment for Democracy) támogatásának köszönhetően valósult meg a tábor. A technikai eszközöket a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Corvinus Egyetem bocsátotta rendelkezésükre. A résztvevők több műfajban is kipróbálhatták magukat, a későbbiekben vidéki helyszíneken – Debrecen, Székesfehérvár, Pécs – készítenek videoriportot egy tetszőlegesen kiválasztott témáról. Hasonló program fut Németországban és Szerbiában is: a legjobbak ott lehetnek Belgrádban, az ifjúsági médiatalálkozón.

Káló Mercédesz a borsodi Szendrőlád cigánysorán nevelkedett, jelenleg Miskolcon tanul, egy művészeti szakközépiskolában. „Szeretem kipróbálni magam mindenben, riporter akarok lenni” – foglalja össze, hogyan képzeli el a jövőjét. A romáknak szerinte sokkal több lehetőségük van arra, hogy tanuljanak, mint gondolnák. Szendrőlád térségében például oktatási programok és tanodák működnek kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekek számára. Egyáltalán nem könnyű, de –állítja családtagjai példájára hivatkozva – ki lehet törni a nyomorból.

A péceli Szajkó Vivien még csak 16 éves, de már négy éve színjátszó körbe jár. A szakemberek kiemelkedően tehetségesnek tartják a „stand up” műfajában. A filmkészítés is érdekli, de leginkább műsorvezető szeretne lenni egy zenei csatornán. Akárkivel beszélünk, lelkesen beszél a médiatáborban szerzett élményeiről. Szajkó Vivient arra kérjük, mondjon már valami rosszat is. Némi töprengés után közli: a program este tizenegyig tart, a lányokkal eléggé morgolódtak, hogy minden reggel fél nyolckor kötelező tornával kell kezdeniük a napot. Addig kérlelték a tábor vezetőit, amíg megengedték, hogy legalább vasárnap sokáig alhassanak. Aztán reggel nyolckor már mindenki fent volt.

Készül a cikk
Készül a cikk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.