Amit szabad Katalinnak, miért nem szabad a magyar anyáknak?
Az egész világ árgus szemekkel követte Katalin hercegnő terhességét. Katalin és Vilmos, nem sokkal azután, hogy kisfiuk, a brit trónörökös megszületett, a nyilvánosság elé állt. Katalin fehér pöttyös kék ruhában, szülés utáni pocakját nem szégyellve, amiért nőknek szóló internetes oldalak ezrei – köztük sok magyar is – hálálkodik, mert nem próbált egy nappal a szülés után olyan képet sugallni magáról, mintha a gyerekszülés csak úgy mellékesen történt volna. Arról viszont kevesebb szó esett, hogy Katalin „alig 24 órát töltött a kórházban a szülés után”.
Az uniós tagállamok zömében – és Európán túl számos fejlett országban –a nő bemegy a kórházba, szül, majd ha nincsenek komplikációk, hazamegy. Ez nem csupán emberi jogi kérdés, hanem az egészségbiztosítási kassza mindenkori felelősének jól felfogott érdeke is. Minek fizetni egy egészséges kismamának és egészséges újszülöttjének napokig tartó, drága ellátását?
Magyarországon viszont a paraszolvencia minden közgazdasági racionalitást összezavar. Legalábbis mi nem tudunk az orvosoknak, nővéreknek adott paraszolvencián kívül más magyarázatot találni arra, vajon a magyar nőknek komplikációmentes szülés esetén miért kell napokig a kórházban tartózkodniuk. Az OEP csak akkor fizet a kórházaknak a szülések után, ha azok három (!) teljes napig bent tartják a kismamát és az újszülöttet.
A kórházi tartózkodás a családoknak sok esetben nemcsak lelkileg kellemetlen, hanem valódi kockázatokat rejt. Kollégánk nemrég írt arról, hogy 2012-ben több mint ezren haltak meg kórházban kapott fertőzések miatt.
Magyarországon „ambuláns szülésként” rögzült a köztudatban, amikor egy kismama a szülés után 24 órán belül távozik a kórházból. Erre jogilag ugyan lehetősége van, hiszen saját felelősségére elhagyhatja az intézményt, azonban a kórházak ezt – a fizetési gondok miatt: érthetően – nem nézik jó szemmel. Vagyis ellenérdekeltek abban, hogy a kismama mihamarabb távozzon. Persze, ha a nő kellően öntudatos, szembe mehet a kórház személyzetének akaratával, de ilyen konfliktusra kevesen vállalkoznak. Ráadásul, ha mégis elmenekülne valaki a felesleges kórházi tartózkodás elől, akkor sokszor megkeserítik az életét. Ezeket a történeteket a Születésház Egyesület gyűjtötte csokorba (lásd keretes írásunkat).
Ez a szervezet a háborítatlan, természetes szüléshez és születéshez való jog törvényi biztosításának és társadalmi elfogadásának kivívásáért küzd. E munka részeként 2013 tavaszán az ambuláns szülés biztosításáért petíciót indítottak, amelyet több mint kétezren aláírtak. A petíció meghirdetését az is alátámasztotta, hogy tavaly ősszel egy a Születésház Egyesület által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a kérdésben érintett humántárca illetékes főosztályának munkatársa azt az ígéretet tette, hogy 2012 novemberétől már hatályos lesz az a jogszabály, amely az ambuláns szülés lehetőségét a kórházak és a szülő nők számára is megnyugtatóan rendezi. Július vége van. A jogszabálynak híre-hamva sincs.
A Nők Lapja Café már érdeklődött a tárcánál, mi a késlekedés oka. Az Emmi szakállamtitkársága a lapnak a késlelkedést firtató kérdésére azt felelte: „Amennyiben megtaláljuk a megoldást arra, hogy a szűrések megvalósuljanak, az anya szoptatástámogatása megoldott, és bármilyen probléma esetén egyértelmű legyen a betegút, ahová a gyermekágyas és az újszülött visszakerülhet, akkor ez is egy lehetőség lesz azoknak az asszonyoknak, akik a kórházi ellátást a lehető legrövidebbre szeretnék korlátozni”.
Mi úgy láttuk, ebből a válaszból nem derül ki, miért nem sikerült még mindig elkészíteni a jogszabályt. A minisztérium által taglalt problémákat ugyanis az otthon szülés rendezésénél már szabályozták, ezért megkérdeztük, az ambuláns szülés esetében mindez miért nem sikerül. Az államtitkárság szerint az ambuláns szülés kifejezés félrevezető a tekintetben, hogy miről folynak a tárgyalások. „A pontos meghatározás a szülés 24 órás kórházi ellátással, melyhez a szakmai egyeztetéseket az elmúlt év második felében megkezdtük, azonban ahhoz, hogy a fekvőbeteg-ellátó intézmény lehívhassa az OEP-től az egészségügyi szolgáltatás után járó finanszírozást, az ellátáshoz alkalmazott kódrendszert kell kiegészíteni, mivel jelenleg nincs olyan kód, mely az egynapos szülést jelentené, így bevételt jelentene a kórház számára” –olvasható a lapunknak küldött válaszban. Ezek szerint egy kód hiányzik ahhoz, hogy a szülő nők anélkül választhassák az ambuláns szülést, hogy ezzel kapcsolatos döntésük miatt ne érje őket megalázó bánásmód.
„A megfelelő kód bevezetése érdekében megtettük a szükséges lépéseket: a kódkarbantartó bizottság felkérést kapott annak kidolgozására, s megkezdődtek az ezzel kapcsolatos egyeztetések az egészségügyi szakmai kollégium érintett tagozatainak bevonásával. Ezek még nem záródtak le a kérdéskör komplexitása miatt. Így például egyeztetés alatt áll, hogy hogyan kerüljön finanszírozásra a szülést követő időszakban az újszülöttek ellátásával, szűrésével kapcsolatos tevékenység, és hogy mi a felelőssége az ellátás különböző szintjén részt vevőknek és a szülőknek” – áll a tárca válaszában. Arra, miért tart ennyi ideig az egyeztetés, hiszen sok kérdésben az otthon szülésnél már kialakult a protokoll, amelyet lehetne használni az ambuláns szülés esetében is, azt a választ kaptuk, hogy ez hosszú idő, hiszen „az intézeten kívüli szülés szabályzását is többéves szakmai egyeztetések előzték meg”.
Ezek az egyeztetések valóban érintenek továbbgondolandó szempontokat. Hiszen azon újszülötteknek is garantáltan hozzá kell jutniuk például az újszülöttkori szűrésekhez, akiket a szülést követő órákban hazavisz az édesanyjuk.
Varró Gabriella szociológus azt mondja, a kórházak, egy-két kivételtől eltekintve, megpróbálják akadályozni a hazamenetelt. Gyakran hivatkoznak a gyerek egészségi állapotára, például arra, hogy besárgulhat, vagy különböző szövődményekre. Miközben ezek jelentős része vagy nem jelent valódi kockázatot, vagy egy jól működő ellátórendszerben nem okozna problémát a kezelésük. A mostani rendszer nem kedvez senkinek, vagy a kórház veszít forrást, vagy a nő jogai sérülnek – összegzi.
Mogorva volt és megjegyzéseket tett
„A hazajöveteli szándékunkat vegyesen fogadták. Az osztályt vezető professzor ismét együttműködőnek bizonyult, s aláírta a papírokat, hogy hazajöhetünk. (...) Másnap reggel azonban a vizitet vezető orvos közölte, hozzá nem jutott el a professzor engedélye, ezért ragaszkodna a maradáshoz, illetve amíg nem beszéltünk az ottani gyermekorvossal, addig nem engedhet el. (…) majd a gyermekorvoshoz kerültünk, aki nagy meglepődésemre nagyon durván viselkedett. Mogorva volt és megjegyzéseket tett a felelőtlenségemre, majd igen rideg és durva mozdulatokkal kezdte a kisfiamat vizsgálni. Megkértem, hogy ne tegye, majd a saját orvosunk megnézi. Odavágta, hogy akkor majd meglátom, hogy útközben baj lesz, és csak magamat okolhatom.” (Karen)
„A kórházban a főorvosnő, amikor a papírjaimat kértem, ordibált velem, hogy nem vállalok társadalmi szolidaritást, mert így a kórház alig kap pénzt utánam…, mindenki furcsán nézett, bizonygatnom kellett, hogy jól átgondoltam.” (Mara)
