Bajnai: A jövő befejeződött

– Az elmúlt hét is megmutatta, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája két szóval írható le: rabol és rombol – erről Bajnai Gordon, az Együtt–Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője beszélt a kormány legutóbbi gazdasági intézkedését értékelve. Szerinte a Fidesz tíz évvel ezelőtti kampányszlogenjének az ellenkezője vált valóra: a jövő befejeződött.

A The Wall Street Journalnak adott miniszterelnöki interjúra utalva Bajnai azt mondta, „Orbán-országgal szemben Magyarországon a helyzet egyre rosszabb. Az államadósság rekordszintre emelkedett – 84 százalékra az első negyedévben –, annak ellenére is, hogy háromezermilliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítást raboltak el hárommillió polgártól. Ez azt jelenti, hogy milliók majdani nyugdíjából másfél-két havi összeg hiányozni fog. „Úgy tűnt el a pénz, hogy a kormány másik büszkesége, a három százalék alatti költségvetési hiány csak úgy tartható, hogy felélték a nyugdíjrendszer fenntarthatóságába fektetett összeget.”

A Matolcsy-programban meghirdetett négy-hat százalékos növekedés helyett az ipari termelés több mint kétszázalékos mínuszban van, azaz a kormány által egyedül preferált ágazat is visszaesett. A növekedés egyetlen motorjának az autóipari beruházások számítanak, ezek azonban a korábbi kormányok idején indultak. Bajnai Gordon összességében az Orbán-kormány „bizalomromboló, befektetőelüldöző stratégiájának” tudja be a gazdaság szűkülését. Miközben a miniszterelnök azzal büszkélkedik, hogy Közép-Európa növekedése húzza az EU gazdaságát, elfelejti, hogy Kelet-Európa növekedését viszont Magyarország húzza lefelé – a tavalyi GDP-csökkenés ugyanis egyedülálló volt a régióban.

Az ellenzéki mozgalom vezetője a kisvállalkozók kisemmizése miatt is bírálta az orbáni gazdaságpolitikát, mondván, miközben a kormányfő radikális multiellenes retorikát folytat, a magyar kisvállalkozók sem lehetnek biztonságban. Ezt bizonyítja szerinte a 40 ezer munkahelyet jelentő trafikok és sok ezer gazda földjének lenyúlása, majd a takarékszövetkezetek államosítása. Mindezt szerinte azért vitték végig, mert „kellett a vagyon a zsoldosok kifizetésére”. Orbán Viktort „fordított Robin Hoodként” jellemezte: a szegényektől elvesz, és a gazdagoknak ad. Emlékeztetett, hogy az idén 350-400 ezer fi atal már biztosan külföldön keres munkát, márpedig ha ők nem jönnek haza, Magyarország összeomlik.

Bajnai végül arra is kitért hétértékelőjén, hogy a devizahitelesek is rosszabbul élnek, mint három éve; 117 ezer hitelesnek van 90 napon túli tartozása, további 115 ezer pedig már ebből a határidőből is kifutott, az ő lakásukat bármikor elárverezhetik. Ez pedig a tízszerese a kormányváltáskori számoknak. Bajnai Gordon hármas problémát lát e mögött: minden hiteles eurónként 30 forintot meghaladó „Matolcsy-pótdíjat” fizet az árfolyam gyengülése miatt; a hitelfelvevők számára a munkanélküliség jelenti a legnagyobb kockázatot, amit a 49 ezres közmunkásfizetéssel nem lehet orvosolni; a bankoktól beszedett 400 milliárd forintnyi adó döntő része pedig nem a devizahitelesekhez jut, ezt elnyeli a költségvetés feneketlen gyomra.

Ahhoz, hogy a devizahitelesek legalább ne éljenek rosszabbul, mint három éve, az ellenzéki politikus három javaslattal rukkolt elő: a gazdaság iránti bizalom helyreállítását, a munkanélküli adósok könnyített részletfizetésének visszaállítását, továbbá az „eszköztelen” Nemzeti Eszközkezelő feltőkésítését ajánlotta. Kérdésre válaszolva Bajnai a rezsicsökkentésről azt mondta, nem törölné el, hanem fenntarthatóvá tenné, mivel jelenleg nem az: a havi 550 forintos lakásonkénti megtakarítást ugyanis elvitte a 6300 forintos Varga-csomag. A reklámadót ostobaságnak nevezte, ez szerinte a Simicska-birodalom cégvásárlási terveivel áll összefüggésben, és a kereskedelmi média fegyelmezésének eszköze.

Rogán: Bajnai semmit sem tanult

Banktámogatási programnak nevezte a Fidesz frakcióvezetője a Bajnai Gordon vezette Együtt–PM szövetségnek azt a javaslatát, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét. Rogán Antal szerint a volt miniszterelnök ismét a bankoknak akar pénzt adni, a pénzintézetek, nem pedig a devizahitelesek oldalára állt. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a volt miniszterelnök által ismertetett elképzelés egy fillérrel sem csökkentené a devizahitelesek mai napi fizetési kötelezettségét, „de ha komolyan vennénk ezt a javaslatot, akkor a bankok már holnap pénzt kapnának”.

Szerinte Bajnai Gordon ismét a bankoknak akar pénzt adni, megint a pénzintézetek, s nem pedig a devizahitelesek oldalára állt. Közölte, Bajnai Gordon személyében a bukott baloldal miniszterelnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere értékelte az ország gazdasági helyzetét, a jelenlegi kabinet politikáját. Bajnai Gordon gazdasági miniszterként asszisztált ahhoz a kormányzati gazdaságpolitikához, amely nominálisan a kétszeresére, GDP-arányosan pedig a másfélszeresére emelte az államadósságot – mondta Rogán Antal, azzal folytatva, hogy ugyanez a kormány hihetetlenül megnövelte a költségvetési deficitet, és példátlanul magasra emelte a rezsiköltségeket.

Bajnai Gordon emellett miniszterelnökként csökkentette például a nyugdíjakat és a pedagógusok bérét – tette hozzá. „Ezek után felettébb érdekes az a gazdasági értékelés, amelyet Bajnai Gordon adott, mert gyakorlatilag a jelenlegi kormánynak Bajnai Gordonék hibáit kellett kijavítania” – fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint a volt miniszterelnök semmit nem tanult abból, ahogyan 2010 előtt kormányoztak. (Hírösszefoglalónk)

Bajnai Gordon szerint a devizahitelesek is rosszabbul élnek, mint három éve
Bajnai Gordon szerint a devizahitelesek is rosszabbul élnek, mint három éveFOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.