Rövidebb úton a börtönbe

Egyre gyakrabban alkalmazza a Fővárosi Főügyészség a köznyelvben gyorsított eljárásnak nevezett bírósági eljárást. A főügyész szerint egyértelmű üzenet, hogy aki bűncselekményt követ el, akár napokon belül börtönben találhatja magát.

„Csendben megsúgom, július elseje után az ittas járművezetés megváltozott törvényi tényállása miatt szinte valamennyi ügy alkalmas lehet a bíróság elé állításra.” Aki súgott, Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész volt, aki a Fővárosi Főügyészség egyik vezetői értekezletén tartotta fontosnak emlékeztetni kollégáit arra, hogy az ittas vezetésnél immár nem a sofőr alkoholos befolyásoltságát kell bizonyítani, hanem csupán azt, hogy a szervezetében volt-e annyi alkohol, amely az ellenőrzéskor mért alkoholkoncentrációt képes volt előidézni.

Ez azt jelenti, hogy ha megvan az ittas sofőrt lebuktató rendőr jelentése, az ittasságot kimutató szonda és a szonda mérését megerősítő szakértői jelentés, a sofőr gyanúsítotti kihallgatása után már nincs mire várni tovább, vihetik is a „kuncsaftot” a bíróság elé, hisz a terheltet tetten érték.

Ibolya Tibor tavaly július elseje óta vezeti a Fővárosi Főügyészséget. Akkor a bíróság elé állítások száma a fővárosban – mint lapunknak nyilatkozva fogalmazott – „mérhetetlen kategóriában” volt. Ibolya azonban már korábban, a IV. és XV. kerületi ügyészség vezetőjeként is fontosnak tartotta, hogy ha a törvényi feltételek adottak, az ügyeket a lehető leggyorsabban, így például bíróság elé állítással zárják le. Most, megbízott főügyészként is ezt várja el kollégáitól.

Budapesten 2011-ben 211, 2012-ben 387, az idén fél év alatt 890 ilyen eljárást szerveztek meg az ügyészek a köznyelvben „gyorsított eljárásként” emlegetett módon. A hivatalosan „bíróság elé állításnak” nevezett eljárás lényege, hogy a nyolc évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett egyszerű tényállású bűncselekményekben, amelyekben a bűnösség megállapításához minden szükséges bizonyíték rendelkezésre áll, az ügyész a gyanúsított kihallgatásától számított 30 napon belül bíróság elé állítja az elkövetőt. Emellett a gyanúsított beismerése esetén is alkalmazható ez az eljárás.

Abban, hogy Budapesten a bíróság elé állítással zárult ügyek száma jelentősen megnőtt, a főügyész eltökéltsége mellett valószínűleg a vonatkozó jogszabályok (a rendőrség és az ügyészség számára) kedvező változása is közrejátszott. Korábban ugyanis csak a bűncselekmény elkövetésétől számított 30 napon belül lehetett bíróság elé állítani a feltételezett elkövetőket, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tetten ért és a forró nyomon elfogott bűnözőkön kívül csak elenyésző számban feleltek meg a gyanúsítottak a törvényi feltételeknek. Az új szabály – amely szerint a gyanúsítás közlésétől ketyeg a harminc nap – lényegében bármelyik (nyolc évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett) bűncselekmény elkövetőjére alkalmazható.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy „gyorsított eljárásban” nem szabhatnak ki súlyos, például nyolc évnél súlyosabb ítéletet a bíróságok. Ibolya Tibor elmondta: tavaly egy többszörösen visszaeső rablót állítottak bíróság elé. – Attól még, hogy súlyos bűncselekményt követett el, maga a tényállás egyszerű volt, az elkövetőt tetten érték, és minden szükséges bizonyíték a rendelkezésünkre állt, az ügy minden tekintetben megfelelt a törvényi követelményeknek – magyarázza a megbízott főügyész. – Tizenhárom évet kapott, mert erőszakos többszörös visszaeső volt, és még el sem telt harminc nap a meggyanúsítása és az ítélet között.

– Nem vagyok híve a monstre ügyeknek. Annak, hogy hetekig, hónapokig, ne adj’ isten, évekig folyjon a nyomozás csak azért, hogy hátha találunk még valamit, „hátha sikerül bebizonyítani, hogy még azt és amazt a bűncselekményt is ő követte el” – mondja Ibolya Tibor. – Lehetséges, hogy néhány ügyben így nem marasztalja majd el a bíróság a vádlottat, de így is megkapja a méltó büntetését. Aminek a bizonyítottságáról meg vagyunk győződve, bíróság elé kell vinni.

Az V. és a XIII. kerületi ügyészségen külön bíróság elé állító csoportot állítottak fel, amelynek a megbízott főügyész szerint komoly szerepe volt az eljárások számának megugrásában. Ma ha egy bíró azért nem talált bírság elé állításra alkalmasnak egy ügyet, mert pár könnyen pótolható bizonyítékot nem csatoltak be, a csoport napok alatt pótolja a hiányzó iratokat, és a harmincnapos határidőn belül akár újra bíróság elé állítja a vádlottat.

Változott azonban a bíróságok hozzáállása is – ismerte el Ibolya Tibor. Korábban sűrűn előfordult, hogy a bíró rövid úton visszadobta a bíróság elé állításos ügyeket, arra hivatkozva, hogy azok nem egyszerű megítélésűek, vagy az ügyészség álláspontjával ellentétben mégsem állnak rendelkezésre a szükséges bizonyítékok. Újabban viszont már az is előfordul, hogy maga a bíró kéri, hogy bíróság elé állításos ügyeket is tárgyalhasson. A Fővárosi Törvényszék a növekvő ügyészi igénynek engedve meg is növelte az ügyeletes bírák számát. Ibolya szerint a bíróságok együttműködése nélkül nem is lehetne hatékony ez az eljárás.

A bíróság elé állítás Ibolya Tibor szerint egyértelmű üzenet, hogy aki bűncselekményt követ el, heteken, de akár napokon belül is börtönben találhatja magát. És az ítéletek is súlyosabbak, mint a normál eljárásban, amikor is az idő múlása a vádlottnak kedvez, mert általában arra hivatkozva térnek el a bírák az adott bűncselekményért kiszabható büntetés középmértékétől. A tapasztalatok alapján a bíróság elé állításos eljárásokban sokkal inkább a középmértékhez közeli ítéletek születnek.

A dörzsölt, többszörösen visszaeső bűnözők kivételével azonban a többség meg sem kísérli húzni az időt, indítványokkal és trükkökkel megakadályozni az eljárás gyors lezárását.

– Az esetek többségében az ügyek az elkövetők számára is egyértelműek – magyarázza Ibolya. – Állítottunk már bíróság elé korrupt rendőröket is. Tetten értük őket. Sakk-matt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen esetekben a terheltek számára is jobb, ha minél előbb túlesnek az egészen, megkapják a büntetésüket, és nem kell még akár évekig bizonytalanságban élniük, amikor még nem ítélték el őket, de a környezetük már úgy kezeli őket, s a fejük felett lógó eljárás miatt amúgy sem élhetik megszokott életüket.

– Nemrég bíróság elé állítottunk egy fiatalt tanárverésért – folytatta a megbízott budapesti főügyész. – Nincsenek kétségeim, hogy mit érezhetett, amikor egy jó heccnek gondolt balhé után pár nappal a bíróság előtt találta magát. Meggyőződésem azonban, hogy az ítélet nagyságától függetlenül azt a fiatalt megmentettük. A bíróság elé állítás és a gyors ítélet aligha hagyhatott kétséget benne, hogy a bűn nem marad büntetlenül. Ő bizonyosan nem gyarapítja azoknak a táborát, akik azért követtek el egy sor bűncselekményt, egyiket a másik után, mert nem buktak le, vagy ha le is buktak, évekig eltartott az eljárás az ügyükben, és a végén „megúszták egy ejnye-bejnyével”.

Ittas vezetés miatt napokon belül bíróság elé lehet kerülni
Ittas vezetés miatt napokon belül bíróság elé lehet kerülni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.