Orbán-bánya Zalában: a magánérdek mocsara
Nemcsak az állatok, hanem a lápok között is vannak „egyenlőbbek”: s ha a tulajdonosnak megfelelő pártháttere van, akkor megtörténhet, hogy egy több mint ezerhektáros, ökológiailag egységes tőzeges terület közepén 200 hektárról kiderül, hogy nem is láp, és szabadon bányászható, míg a többiről – természetvédelmi indokkal – kitiltják a bányákat.
A Zala megyei Szévíz-völgyben játszódó történetnek nem csak a politikához közeli szála érdekes: az is kiviláglik belőle, hogy Magyarországon a jogszerű bányaüzemeltetés feltételrendszere, a természetvédelmi korlátozásokért járó kártalanítások ügye és a mindezért felelős hatósági rendszer működése esetleges és személyre szabott. A természetvédelmi törvény 2003 óta hatályos szövege szerint idehaza minden láp „ex lege” (a törvény erejénél fogva) védett, de ezt sem a politika, sem a bányászati szakma nem tudja lenyelni immár egy évtizede. A gyakorlatban a védettséghez a természetvédelmi hatóság közreműködésére (a láp határainak kijelölésére, illetve a lápjelleg földhivatali bejegyzésének kezdeményezésére) is szükség van.
A szubjektív mérlegelésnek teret adó eljárások az elmúlt tíz évben vontatottan haladtak, tavaly pedig a kormánytöbbség elfogadott egy módosító javaslatot, szélesre tárva az addig is meglévő kiskaput. Az új törvényszöveg szerint ha a lápjelleg határozatba foglalása és feljegyzése nem történt meg, a természetvédelmi hatóság hivatalból törli a szóban forgó lápot a nyilvántartásból. A törvény más helyen azt írja, hogy lápnak (vagyis védettnek) számít minden tartós vagy időszakos vízborítású és tőzegtartalmú terület, vagyis a módosítás nyomán a szöveg önellentmondásossá vált (hiszen a törvény alapján lápnak minősülő területek törlésére is van lehetőség).
A parlamenti vitában az ellenzék nemcsak erre a tényre hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a politikailag kézi vezérelt természetvédelmi hatóságok számára a jogalkotó lehetővé teszi az önkényes válogatást a lápterületek között, illetve azt, hogy a megfelelő érdekérvényesítési képességű személyek vagy cégek tőzegbányáit „kimenekítsék” az eredetileg meglehetősen szigorú törvény hatálya alól. Nem is kellett sokáig várni arra, hogy az elvi aggályok valósággá váljanak. A nemzeti parkok már a törvény elfogadása előtt elkezdték a lápkataszter frissítését, illetve a „nem megfelelően” (vagy sehogyan sem) láppá nyilvánított területek törlését, amit aztán a jogszabály utólag törvényesített.
Ez történt a Zala megyei Szévíz-völgyi tőzegmező egy része esetében is: információink szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park illetékesei helyszíni vizsgálatok, illetve a korábbi Natura 2000-kijelölés alapján az ökológiailag és geológiailag egységes területet – amelyen évtizedek óta tőzeget bányásznak – teljes egészében lápnak nyilvánították, ám a Vidékfejlesztési Értesítő felsorolásából már kimaradt az a 200 hektár, amelyet a miniszterelnök édesapjához és testvéréhez köthető Gánt-Kő és Tőzeg Kft. művel – itt tehát szabadon folytatódhat a bányászat, míg a szomszédos bányatelkeken le kell állni a kitermeléssel.
A hatályos szabályozás szerint lápnak minősített területen új bánya már nem nyitható, ami felértékeli a meglévő bányákat (és közben a fűtőanyagként, talajjavítóként és egészségügyi készítmények alapanyagaként is használt tőzeg ára is nő). A törvény alapján nem egyértelmű, mi a teendő azokkal a bányatelkekkel, amelyeket még a jogszabály hatályba lépése, illetve a lápkijelölés előtt, a megfelelő hatósági engedélyek birtokában alakítottak ki. Ha ugyanis az történik, hogy csak néhány kivételezett tőzegbánya működhet tovább, a többit pedig a hatóság bezáratja, az felvetheti a joggal való visszaélés, illetve a jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúját. A zavaros jogi helyzetre korábban az időközben megszüntetett zöldombudsmani hivatal jelentése is felhívta a figyelmet, jelezve, hogy a korábban jogerősen megállapított bányatelkeken a további bányászatot megtiltani (jogszerűen) csak kártalanítás mellett lehetséges.
A gyakorlatban azonban egyáltalán nem így történik: sokkal inkább úgy tűnik, hogy a hatóságok önkényesen beavatkoznak egyes bányák megmentése, illetve mások (a konkurencia) eltakarítása érdekében. Több környékbeli cég illetékeseivel is beszéltünk, akik névtelenséget kérve azt állították: a Hahót környéki bányák ökológiai és földtani szempontból homogén szerkezetűek, ennek ellenére az Orbán családon kívül gyakorlatilag az összes bányaüzemeltetőnek gondja támadt az engedéllyel. A bányanyitást hosszas engedélyezési eljárás előzi meg: környezetvédelmi engedélyre, a művelési ág megváltoztatására, elfogadott bányaműszaki tervre, az ásványvagyon felmérésére van szükség. Az előzetes – megszabott időtartamra szóló – engedélyek és a vizsgálatok ismeretében építi fel a tulajdonos a vállalkozást: gépeket vesz, szakembereket alkalmaz, piacot épít.
Ha az állam menet közben kijelenti a legálisan működő tőzegbányáról, hogy „hoppá, ez láp, itt tilos a bányászkodás”, akkor az üzleti terv meghiúsul, és sokszor többmilliárdos kár keletkezik (nemcsak az elmaradt haszon miatt, hanem a beruházott és fölöslegessé vált eszközök, illetve uniós támogatású projektek meghiúsulása nyomán). Az érvényben lévő bányatörvény is leírja, hogy az engedélyek birtokában végzett bányászati tevékenység menet közbeni korlátozásáért kártalanítás jár, ám erről a természetvédelmi hatóság (vagyis az állam) az adott ügyben egyelőre hallani sem akar (nem csak itt, máshol sem: Sopron környékén egy 400 hektáros, uniós támogatásokból nemrég korszerűsített bányát és csomagolóüzemet kell bezárni).
Ráadásul az sem egészen egyértelmű, hogy a vadnyugati jellegű bányaengedélyezési és -bezárási gyakorlat valóban természetvédelmi érdekeket véd-e. Zala megyében a Zala, a Szévíz, a Principális-csatorna és a Kis-Balaton térségében lévő tőzeges területek egykor valóban lápok voltak, ám a lecsapolás után a lápi jellegüket elvesztették. Mióta a csatornákat nem kotorják, a víz időnként elönti ugyan a környező földeket, ám a kiszáradt tőzegen az átmeneti vízborítás hatására nem indul meg automatikusan a láposodás (amit a zöldhatóság is elismer: álláspontja szerint az egykor fajokban gazdag lápokon mára degradált nádas-sásos területek jöttek létre, védett növényfaj általában nem fordul elő, és a bányászat nyomán a jelenleginél változatosabb életközösség fog kialakulni).
Egy korábban a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban dolgozó, a környéket alaposan ismerő ökológus lapunknak azt mondta: a tavalyi kijelölés nem természetvédelmi logikát követ, hiszen az Orbán-bánya „nem lápi” területén is vannak értékes láprétmozaikok (ráadásul a teljes bányatelek Natura 2000-terület), és a lápként elkönyvelt, nem bányászható zónába is bekerültek külszíni fejtéssel leművelt bányaterületek, illetve az azok helyén keletkezett bányatavak is. Hogy végezetül essen szó a pénzről is: az Orbán családhoz köthető 200 hektáros területen szakértői becslés szerint eredetileg átlagosan másfél méter vastag, azaz hárommillió köbméter tőzeg volt. Ebből eddig félmillió köbmétert termeltek ki, tehát további két és fél millió köbméter még kitermelhető. Egy köbméter tőzeg ára jelenleg 3000 forint, vagyis a zöldhatóság által a bányacég számára „megmentett” teljes tőzegvagyon értékesítéséből hét és fél milliárd forint árbevétel érhető el.
