A BKV még mindig vár a kormánytámogatásra

Bár június végére ígérték, még mindig nem érkezett meg a kormány által ígért tízmilliárd forint a BKV számlájára. Holott az összeget tartalmazta a költségvetési törvény is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV egyaránt bizakodik: a pénz bármikor megérkezhet a számlára, lévén a támogatási szerződést már mindhárom érintett miniszter, illetve a főpolgármester is aláírta.

Mint fogalmaztak: „az utalás technikai kérdés”. De úgy tűnik, a technika néha a legfelsőbb körökön is kifoghat. A beharangozott további 14 milliárd érkezése azonban végképp homályba vész. Információink szerint erről egyelőre kormányhatározat sincs. Sőt a Pénzügyminisztérium utasítást sem kapott egy ilyen értelmű előterjesztés kidolgozására a kormányülésre. Egyelőre nincs megjelölve a forrás sem, hogy honnan és milyen címen csoportosítanák át a Tarlós István által bejelentett 7+7 milliárd forintot. A kormány várhatóan augusztus végéig nem is foglalkozik a kérdéssel. Így aligha lesz tartható az augusztus 15-i határidő. Az első részlet hétfőn lejárt határidejéről nem is szólva.

Tarlós István főpolgármester június elején jelentette be, hogy összesen 24 milliárd forintos támogatást kap Budapest a kormánytól augusztus közepéig a közösségi közlekedés működtetésére. S egyúttal arról is biztosított mindenkit, hogy a ciklus végéig rendezik a közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozásának módját. A főpolgármester nyár elején tett nyilatkozataiban egyébként sem értette az ellenzéki aggodalmakat, lévén szerinte az idén maradéktalanul biztosítottak a fővárosi közösségi közlekedés működési forrásai. Elvégre már megállapodott a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, hogy a költségvetési törvényben a közösségi közlekedésre eleve biztosított tízmilliárd forintos támogatást júniusban megkapják.

Ezenfelül a főváros július 15-ig további hétmilliárdot, majd augusztus 15-ig újabb hétmilliárdot kap a feladatra. A kormány legutóbb májusban tekintette át a fővárosi közösségi közlekedés helyzetét. Részint tudomásul vette – mi mást tehetett volna –, hogy a főpolgármester aláírja az idei feladatellátási szerződést a BKK-val, részint arra kérte fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy a márciusban megkötött Budapest 21 című együttműködési megállapodásban vállaltaknak megfelelően vizsgálja meg és tegyen javaslatot a stabil működést biztosító intézkedésekre július 15-ig. Így az extra pénz első részlete eleve meg se érkezhetett volna a főpolgármester által tudott időpontig.

A főváros pénzügyi és költségvetési bizottsága ennek ellenére felhatalmazta a főpolgármestert a közszolgálati szerződés megkötésére a Budapesti Közlekedési Központtal, így az szintén megköthette azt a BKV-val. Elhárítva ezzel a BKV-hitelszerződések azonnali felmondásának veszélyét. Az éves szerződés hiánya ugyanis szerződésbontási okként szerepel a kontraktusokban. A májusi közgyűlésre benyújtott feladatellátási és közszolgáltatási szerződésben a Budapest 21 megállapodásra hivatkozás mellett rögzítik, hogy a „felek tudomással bírnak arról, hogy a kormány és az önkormányzat között egyeztetések folynak a budapesti közösségi közlekedés 2013. évi finanszírozásáról”.

De az „egyeztetések” eredményében ők sem lehettek olyan biztosak, hiszen előre bekalkulálták, hogy a kormány július végéig nem hoz döntést, illetve a vártnál kisebb szerepet vállal a közösségi közlekedés finanszírozásából. Erre az esetre rögzítették, hogy a keretmegállapodásban meghatározott eljárást követve öt százalékkal csökkentik a teljesítményt, illetve újratárgyalják a közlekedésszervezői feladatok mennyiségi-minőségi paramétereit. A városvezetés a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében csupán 58 milliárd forintot irányozott elő a közösségi közlekedésre 2013-ban. De egy percig sem tagadták, hogy a „közösségi közlekedés korábbi évekhez hasonló szintű fenntartása” ebből az összegből nem valósítható meg. A két cég működésének fedezete ebből csak októberig biztosítható. A májusban aláírt közszolgáltatási szerződésben 79 milliárd forintos finanszírozási igényt határoztak meg. A BKK korábban azt jósolta, hogy a forráshiány miatt már június elsejétől rendkívüli üzemmódra tér át a BKV, de ez a járatokat őszig közvetlenül nem érinti.

Egy helyben
Egy helyben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.