Vadászpuskával lőtte agyon szomszédait egy férfi

Két embert lelőtt, majd magával is végzett vasárnap reggel egy férfi Várpalotán. Anda György, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója elmondta: vasárnap fél nyolc előtt lakossági bejelentést kaptak arról, hogy valaki lövöldözik Várpalotán, a Krúdy Gyula utcában.

Reggel 7 óra körül K. Imre több lövést adott le a szomszédos családi házban tartózkodókra. Mire a rendőrök a helyszínre értek, a mentők egy 68 éves nő és egy 38 éves férfi életéért küzdöttek. A meglőtt férfi a helyszínen meghalt, a nő később a kórházban belehalt életveszélyes sérüléseibe – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a bűncselekmény után az elkövető hazament, és bezárkózott a saját otthonába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 9 óra 40 perc körül bejutottak az 58 éves helyi férfi házába, és megállapították, hogy öngyilkos lett, felakasztotta magát. Anda György sajtóinformációkat cáfolva kiemelte: az elkövető nem ejtette túszul a családját, a családtagjai nem voltak a gyilkosság helyszínén.

A tettes élettársa és az egyik gyereke a szomszédban lévő házukban tartózkodott, de semmit nem tudtak a történtekről; a nőt és a gyermeket a rendőrség hozta ki az épületből. A főkapitány-helyettes elmondása szerint a lövöldözés helyszínén egy idős házaspár lakott. A támadás időpontjában a támadón kívül hárman tartózkodtak a házban: a házaspár és az időseket segítő szociális munkás, egy 38 éves férfi. A lövöldöző a 38 éves segítőt lőtte agyon a helyszínen, és a házban lakó nőt sebesítette meg. A férjnek semmi bántódása nem esett – mondta Anda György. A távirati iroda tudósítója a helyszínről kora délután azt jelentette: az utcát mindkét végén kordonnal zárták le, oda a helyszínelés alatt csak az ott lakókat engedik be. Nem mehettek be az utcába a rokonok sem, így a meggyilkolt asszony lánya sem, aki gyermekeivel érkezett és az édesapjával akart beszélni, ezért a férfit hívták ki hozzájuk.

A bűncselekmény helyszíne egy csendes, családi házas övezetben van, Várpalota belterületén. A bűncselekmény esetleges indítékairól, a tettes és az áldozatok közötti kapcsolatról a rendőrség egyelőre nem nyilatkozott. A várpalotai polgármester úgy tudja, hogy a férfi engedéllyel tartott fegyvert, vadász lehetett. Talabér Márta fideszes polgármester „végtelenül sajnálja a történteket, és azt, hogy az emberek nem tudják kezelni a konfliktushelyzeteiket és az erőszakos megoldást választják”. Hozzátette, nem ismerte közelebbről az 58 éves elkövetőt, de a tapasztalata az, hogy az utóbbi időben az emberek képtelenek ügyes-bajos dolgaikat a megfelelő módon kezelni. A polgármester példaként említette, hogy egy másik szomszédvita során egy férfi napi rendszerességgel zaklatja különféle módon a szomszédját, és felszólításra sem hajlandó abbahagyni. Az egyik parkban gépzsírral kenték be a padokat.

Rendőrök a gyilkosság helyszínén
Rendőrök a gyilkosság helyszínén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.