Borsod a nemzet Afrikája

– Nem vagyok birka, igaz, hogy a hajam göndör, de nem víz folyik az ereimben. Mit kell tudni a birkáról? A legelőn mindig lehajtott fejjel bóklászik, mozgás közben a távolságtartás az egyik célja, de fél percen belül képes leadni a tőgyében lévő tejet, s ő az, akit lehet nyírni, akár a meztelen bőréig, s észre sem veszi.

Én nem vagyok birka és ti sem vagytok azok. Nem járunk lehajtott fejjel, hanem gondolkodunk, nem akarunk terelőkutyák előtt bolyongani. Azt se akarjuk, hogy a gyerekeink csak futószalagon oktatott, rabszolgákként szolgáló zombikká váljanak – mondta tegnap Miskolcon, a városháza előtti téren Nagy Korsa Judit, az Együtt helyi választókerületi vezetője, a Földes Ferenc Gimnázium botrányos igazgatói pályázata elleni demonstráció egyik szervezője.

Mint arról beszámoltunk, hatalmas felháborodás fogadta a borsodi megyeszékhelyen a hírt, hogy a fideszes többségű képviselő-testület a nyári szünetre hivatkozva a jegyzőt bízta meg annak eldöntésével, melyik jelentkezőt tartja alkalmasabbnak a poszt betöltésére. Ő nem a tantestület és a szülői munkaközösség által támogatott korábbi igazgató, Veres Pál, hanem a miskolci evangélikus gimnázium eddigi igazgatóhelyettese, Nagymáthé Sarolta mellett tette le a voksát.

Az eljárás ellen tegnap tüntetők „Nem vagyunk birkák” feliratú jelvényt viseltek, többen pedig plüssbirkákat hoztak magukkal. Elhangzott: azt akarják, hogy az iskoláik élére olyan igazgatók kerüljenek, akik mindenkinek a tiszteletét kivívták, s nem azért nyerik el ezt a posztot, mert a „mi kutyánk kölykei.” Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke arról beszélt: ez a kormány nem hiszi el senkiről, hogy nem hajlandók fejet lehajtva beállni a sorba – ha pedig ez mégis megtörténik, támadnak.

 – Egyelőre csak verbálisan, egyre erőteljesebben. Ehhez pedig találtak magukat érdekvédőnek nevezett „szövetségeseket”, akik elmondják, mitől olyan jó az a rendszer, ami itt kialakulóban van – tette hozzá. Szavai szerint találkoztunk már ilyen demokráciával, annak az volt egy jelzője: népi. Ott határozták meg az ország vezetői, hogy mit is várnak a szakszervezetektől. Arról, hogy mi vár a pedagógusokra szeptember elsejétől, az érdekvédő azt mondta: a törvény új típusú munkaidő-számítást ígér, az azonban annyit jelent, hogy több munkát várnak el a beígértnél kevesebb pénzért. A pedagógusok heti átlagos munkaterhelése már így is 51 óra, s most sem igazságos a teherviselés.

Az új struktúrában még kevésé lesz az: előfordulhat – mondta Mendrey László –, hogy egy tanár tele lesz túlórával, a másiknak nem lesz egy sem, és ugyanannyi fizetést kapnak mindketten. Szerinte az az életpályamodell, ami a pedagógusokra vár, az arra jó, hogy az eddig is totálisan megosztott országot még inkább szétzilálja, az oszd meg, és uralkodj elve a rómaiak óta bevált, s most is beválik majd. Szembe lehet velünk fordítani a tanárokkal a vendéglőst, a hentest, a szülőket, egy atomizált, darabjaira hulló társadalmat pedig úgy lehet irányítani, ahogy a juhász fütyül, még terelőkutya se kell hozzá. – Tény, hogy József Attila „fortélyos félelme” ismét megjelent, elemi erővel jelent meg, mindenki fél. De aki fél, és nem jön el egy ilyen tüntetésre, annak vajon biztonságban van az állása? – fordult a tüntetőkhöz a szakszervezeti vezető.

Simonné Toldi Ágnes, a Szülők a gyermekekért egyesület szerint tarthatatlan az a törvényhozás, ami lehetővé teszi, hogy az igazgatóválasztásnál a döntést egy személy kezébe teszi. De más gondok is vannak a közoktatásban – tette hozzá. – Az új rendelkezések szerint nem kötelező az iskoláknak a nyári gyerekfelügyelet, az ingyenes tankönyvért pedig mostantól fizetni kell. A tankötelezettséget leszállították 16 éves korra. A köznevelési törvényből kiiktatták a közoktatás-politikai tanácsot, amiben a szülők is képviselhették magukat. A tartósan beteg gyereket nevelő családoktól megvonták az utazási támogatást, a megemelt családi pótlékot. Ezek az intézkedések pedig nem a gyerekek mindenekfelett álló érdekét szolgálják – tette hozzá a szülők képviselője. Knausz Imre, a Miskolci Egyetem Tanárképzési Karának docense szerint az egyetemek tönkretétele is a veszteséglistát gyarapítja.

 – Úgy vagyunk, mint a hajótöröttek, akiknek egymást kellene megenniük. Jól képzett munkatársaknak kell azt mondanunk, hogy viszontlátásra. Ha én lennék Miskolc város politikai vezetője, tudnám, hogy kiszolgáltatott helyzetet teremt, ha összeomlik a város legnagyobb munkáltatója. S ha én lennék a miniszterelnök, megpróbálnék nemzeti méretekben gondolkodni. Látnám, hogyan válik az észak-magyarországi térség a nemzet Afrikájává, a nélkülözés, éhezés az indulatok régiójává – figyelmeztetett. A közel százfős demonstráció végén a szervezők bejelentették: tanévkezdés előtt folytatják tiltakozó akciójukat.

A tüntetők azt ígérték, hogy a tanévkezdés előtt folytatják a tiltakozó akciójukat
A tüntetők azt ígérték, hogy a tanévkezdés előtt folytatják a tiltakozó akciójukat FOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.