Tarlós már építené az 5-ös metrót

Bár a 4-es metró beruházásának minden egyes mozzanatát bírálta már Tarlós István, most mégis metrót építene. Az 5-ös számút. A csepeli, ráckevei és a szentendrei HÉV-vonalakat kötné össze e néven, javarészt a föld alatt.

A projektre már támogatási szerződést is kötöttek a kormánnyal. Holott éppen az első Orbán-kormány mondta fel – sokallva a költségeket – az M4 szerződését néhány héttel Demszky Gábor választási győzelme után. Vélhetőleg az M5-ös se lesz olcsó. A fővárosi nagy projektekre – az M5-ös mellett a kisföldalatti korszerűsítésére és meghosszabbítására, a 2-es metró és a gödöllői HÉV Örs vezér téri összekötésére, az M3-as vonalának felújítására és meghosszabbítására – összesen 800 milliárdot költene a főváros 2020-ig.

Összehasonlításul: a 4-es metró első szakaszának árát 195 milliárdra becsülték a projekt indításakor, jelen állás szerint 425 milliárd lesz a végösszeg. A főpolgármester mindenesetre saját irányítása alá vonta az M4-projektet. Tette mindezt azon hír hallatán, hogy Kelenföldön biztosan nem készül el a metróállomás a tervezett átadási ünnepségre, hiszen még építési engedély sincs. Így ideiglenes kijárat épül. Elvégre a metrónak járnia kell a választásokig. A második Orbán-kormány milliárdokat ölt a beruházásba.

A főváros igyekszik is. A Tarlós-kabinet első felindulásból ugyan felmondta az Alstom-szerződést, de kilenc hónap múltán – némileg módosított tartalommal – újrakötötte. A megrendelt szerelvények száma, műszaki paraméterei és az ár nem változott. Az elektromos rendszert kiépítő Siemensszel csaknem egy évet alkudoztak, mire a hivatalos jelentés szerint 32 millió eurót lefaragtak a cég kötbérköveteléséből. Ám azt lapunk határozott kérésére sem közölték, hogy pontosan mennyi volt ebből a beruházást felügyelő mérnök által elismert követelés. A kettő között ugyanis nagyon nagy különbség van.

Annyi tudható, hogy az utolsómérnöki határozat 2010márciusában kelt, az Állami Számvevőszék egy hónappal később közreadott jelentésében 32 követelés szerepelt, amelyből csak 14 volt „beárazott”. Ezek együttes összege 41,5 millió euróra rúgott.

Csakhogy a legnagyobb tételből, a megelőző munkák csúszása miatt kért 37 millió eurós kötbérkövetelésből, a mérnök csak 7,6 millió eurót talált jogosnak. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, aki Tarlós István mellett részt vett a tárgyalásokon, lapunknak akkor azzal indokolta a fővárosi megállapodásban szereplő – a mérnök által jogosnak tartott követelés négyszeresét kitevő – összeget, hogy a szerződésmegvalósításának ideje az eredetihez képest több mint a kétszeresére nőtt. A júniusi közgyűlés jóváhagyta az állomásépítő Swietelsky-vel kötendő milliárdos alkut is. Mindezekkel együtt 425 milliárdra emelkedett a 4-es metró összköltsége.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.