'Gyurcsánnyal nehéz lenne'

„Nincs túlzott befolyása sem az ellenzéki szövetségkötésre, sem az Együtt 2014 működésére a Párbeszéd Magyarországért Pártnak. Mi ugyanolyan partnerek vagyunk, mint a szövetség többi tagja” – nyilatkozott Jávor Benedek a Népszabadság megkeresésére.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az ellenzéki tárgyalások megkezdése óta egyre több hírforrás azt állította: a PM pártiak visszaélnek azzal, hogy az Együtt 2014-gyel alkotott szövetségben való jelenlétük különösen fontos Bajnai Gordonéknak, ezért túlzott követelményeket támasztanak a formálódó ellenzéki együttműködés során. Jávor szerint a szövetség tagjai közt nincsenek érdemi viták a korszakváltás garanciáit és a célt illetően.

„Az Együtt 2014–PM szövetség elnöksége rendszeresen egyeztet a közös feladatokról. Sok mindenben Gordon vagy az elnökség más tagjai győznek meg engem, máskor én győzöm meg őket. Örülök, hogy Gordon legutóbbi, a Fidesz-székháznál mondott beszéde határozott volt, irányt mutatott. Szerintem ezt a hangot várják a választók” – mondta Jávor Benedek.

Az egykori LMP-s politikus elmondta azt is, hogy nem tartják elég rugalmasnak látják a szocialisták tárgyalási mandátumát: az MSZP ugyanis csak közös jelöltekben és közös listában gondolkodik. A listákat és a közös jelölteket illetően Jávor szerint valamennyi megoldás mellett és ellen is felsorakoztathatók érvek, éppen ezért az Együtt 2014–PM nyitott mandátummal ült tárgyalóasztalhoz. A PM-es politikus ugyanakkor azzal érvel: a külön listán történő, de mindenképpen összehangolt indulás – amely választásmatematikailag talán egy mandátum sorsát befolyásolhatja – jóval hatékonyabban tudná megmutatni a protesztszavazóknak szóló szocialista, valamint a bizonytalanoknak szóló Együtt 2014-es üzeneteket. A szélesebben megszólítható választói kör pedig szerinte a végső számvetésnél több mandátumot eredményezhet.

„Ráadásul – véli Jávor – a külön listán való indulás egyszerűbben pontot tehetne a kormányfő személyének kérdésére is: az a miniszterelnök, aki listán több voksot kap.” Jávor Benedek megerősítette lapunk korábbi értesülését: a szocialistákkal való találkozón érintőlegesen bár, de valóban szóba került a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc személyének kérdése. Maga úgy véli: „Egy korszakváltó koalícióba nehéz belelátni Gyurcsány Ferencet.” Ebben szerinte az Együtt 2014–PM szövetség összes tagja azonos véleményt képvisel. „Azért szakítottunk az LMP-vel, és azért alapítottuk meg a PM-et, majd azért csatlakoztunk az Együtt 2014-hez, mert le akarjuk váltani az Orbán-kormányt.

Azt gondoljuk ugyanis, hogy a jelenlegi rezsim további kormányzása beláthatatlan következményekkel járna. A Fidesz leváltásához pedig győztes stratégia kell, s mi csak ilyenben kívánunk részt venni. Gyurcsány Ferenc személyét erős elutasítás övezi abban a bizonytalan szavazói táborban, amely nélkül nincs kormányváltó többség, így egy ilyen felállás aligha hozná el az ellenzéki győzelmet” – fogalmazott Jávor Benedek. Az MSZP-vel való mielőbbi megegyezéssel kapcsolatban azt mondta: szakpolitikai szinten nincs áthidalhatatlan pont, még a paksi atomerőmű bővítése kapcsán is (amellyel kapcsolatban a szocialisták olykor egymásnak ellentmondó véleményt képviseltek) megfelelő megoldás lehet a következő ciklusra bővítésstopot hirdetni.

Jávor szerint a PM – és az Együtt 2014 – számára elengedhetetlenül fontos egy nemcsak vállalásokból álló, de kormányon azonnal végrehajtható antikorrupciós csomag elfogadása is. A politikus hozzátette: pártjának fontos célja, hogy a következő parlamentben saját frakciója legyen. Az, hogy ez hány egyéni képviselő indítását és hány listás helyet jelent, még nyitott kérdés, ez jórészt a folyamatban lévő tárgyalásoktól is függ.

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila az első egyeztetés után
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila az első egyeztetés után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.