Izsáki gyilkosság: A rendőrség érdeke az egyezkedés

A rendőrség hajlandóságot mutat arra, hogy peren kívüli egyezséget kössön az izsáki őrsön agyonvert férfi családjával. A sértetti hozzátartozókat két ügyvéd képviseli, az ügyészség azonban csak egyiküknek hajlandó hivatalos iratokat kiadni az üggyel kapcsolatban.

Dávid Károly, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya kész a peren kívüli egyezségre, sőt, ezt a rendőrség érdekének is tartja – áll abban a válaszlevélben, amelyet a főkapitány Magyar György ügyvédnek küldött, aki az izsáki rendőrőrsön agyonvert néhai Bara Józsefnek a Szatmárnémetiben élő édesapját, illetve az elhunyt egyik testvérét képviseli. Az ügyvéd a peren kívüli kártalanítást azért kéri első körben a rendőrségtől, mert az orvosszakértői vélemény szerint a férfit ért folytatólagos bántalmazás ok és okozati összefüggésben van a halálával.

– Ebben az esetben nemcsak a büntetőeljárás alá vont két rendőr polgárjogi felelőssége áll fenn, hanem a törvény szerint a munkáltatóé is, aki őket alkalmazta – mondta tudósítónknak Magyar György. A helyzetet bonyolítja, hogy a sértettek másik csoportja Bara József három, Magyarországon élő gyermeke, a felesége, akitől hivatalosan nem vált el, illetve az élettársa és a férfi másik testvére. A családnak ezen tagjai a kecskeméti illetékességű Szigethy Zoltán ügyvédet bízták meg a képviseletükkel. Az ügyvéd levélben kereste meg Pintér Sándor belügyminisztert, hogy fontolja meg a peren kívüli egyezség lehetőségét az árván maradt gyerekek és további hozzátartozó miatt, Bara József ugyanis rendszeresen támogatta a családját.

Levelére még nem kapott választ, ennek ellenére szeretné előkészíteni a kártérítési per keresetét, erre azonban egyelőre nincs módja, mert a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség a kérésére nem adta ki az orvosszakértői szakvéleményt és más egyéb iratokat. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője tudósítónknak azt mondta: az ügyészség álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy több sértetti képviselő esetén az elsőként beérkezett kérelmet tekinti vezető ügyvédi kérelemnek, ezért a kért iratok megismerését ettől kezdve az ügyvédeknek egymás között kell lebonyolítaniuk.

Szigethy Zoltán ezt méltánytalannak és abszurdnak értékeli, véleménye szerint sérült a hozzátartozók tisztességes eljáráshoz való joga, hiszen csak azt követően adhatta be az iratok iránti kérelmét, miután ezzel megbízták.

Bara Józsefet április 8-án 17 óra 30 perckor állította elő két helyi járőr az izsáki rendőrőrsön egy csaknem egy éve ismeretlenül lezárt lopási ügyben, ahol jegyzőkönyv felvétele nélkül több mint két órán keresztül vallatták. 20 órakor az egyik rendőr riasztotta a mentőket, hogy az előállított férfi rosszul lett és meghalt.

A boncolási jegyzőkönyv szerint az egészséges, földön fekvő, hátrabilincselt kezű férfit folytatólagosan bántalmazták, szinte az egész testét beborították a súlyos bevérzéses – feltehetőleg gumibot okozta – sérülések. Emellett az összes bordáját, valamint a szegycsontját is eltörték. A rendőrök verése tüdőzúzódást okozott a férfinak, ami önmagában is életveszélyes sérülés. Halálát végül tüdőembólia okozta, amely a szakértő szerint a sorozatos bordatörésekből eredő belső sérülések miatt alakult ki, miután zsírcseppek kerültek a férfi véráramába.

A két, előzetes letartóztatásban lévő rendőrjárőr – őket halált okozó testi sértéssel és kényszervallatással gyanúsítják – mindvégig kitartott amellett, hogy szakszerűen jártak el, csupán a férfi ellenállását próbálták megtörni. Szigethy Zoltán ügyvédben az is felmerült, hogy talán azért nem akarják, hogy lássa a szakértői véleményeket, mert meggyőződése, hogy ha valakit több mint két órán keresztül ütlegelnek, az nem halált okozó testi sértés, hanem szándékos emberölés.

Bara József édesapja fia ravatalánál, Szatmárnémetiben
Bara József édesapja fia ravatalánál, Szatmárnémetiben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.