Kettészakadt a piac

Most érdemes családi házakat venni, túlkínálat van a piacon – állapítja meg az OTP Ingatlanpont friss felmérése, amely szerint kettészakadt a piac. Vagy az olcsó, kisebb alapterületű, felújítandó épületeket keresték, vagy pedig a drágább, újszerű vagy új építésű családi házak iránt mutatkozott kereslet.

Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója szerint a válság berobbanása óta jelentősen csökkent az ingatlaneladásokon belül a családi házak részaránya. Míg 2008-ban tízből négy eladott otthon ház volt, addig tavaly már csupán minden negyedik. Országos viszonylatban a legolcsóbbnak Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye számít, itt tavaly 6,5 millió, illetve 9,5 millió forint volt az értékesített családi házak átlagára az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint. A családi házak viszonylatában a legdrágább megye Veszprém és Pest volt, ahol 18,6, illetve 17,5 millió forint volt az eladott házak átlagára 2012-ben. Az országos átlag 15,5 millió forint volt.

Nem meglepő, hogy a fővárosban a legdrágábbak a családi házak, tavaly 30 millió forint volt az ilyen típusú eladott ingatlanok átlagára. – A pesti oldalon a külső kerületekben a jellemzőbbek az önálló lakóépületek, itt főleg a 10–20 év közötti, egyszintes, nem túlméretezett házakat keresik, általában 17–25 millió forint közötti árkategóriában. A budai oldalon és az agglomerációban az új, illetve újszerű, felújított, modernebb házak népszerűek 30 millió forinttól kezdődően a tehetősebb vásárlók körében, itt azonban hatalmas a szórás az árak tekintetében, nem ritkák a több százmillió forintért kínált ingatlanok –mondja Kosztolánczy György.

Vidéken a családi házakat elsősorban a megyeszékhelyeken, nagyobb településeken, illetve azok vonzáskörzetében nézik meg az érdeklődők. Ám egyre nagyobb az igény az olyan olcsó, akár jelentős felújítást igénylő ingatlanokra, illetve parasztházakra, amelyek alkalmasak a vidéki életformára, azaz elegendő földterülettel rendelkeznek a háztáji gazdálkodáshoz.

Az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint a legnehezebben a 70-es, 80-as években épült, energetikai lag korszerűtlen, többszintes, többgenerációs családi házakat lehet értékesíteni vidéken és a főváros környezetében egyaránt. Mivel az ország számos részén nagyon gyenge jelenleg a kereslet a családi házak iránt, és a kínálat bőséges, az érdeklődők jó eséllyel rövid idő alatt megtalálhatják azt az ingatlant, amelyben el tudják képzelni a jövőjüket.

Hasonló piaci tendenciákról adott számot a Duna House is. Összesítésük szerint a 2011-eshez képest alig mozdult meg a piac az idén (2 százalékkal növekedett csupán a forgalom), ami meg sem közelíti a végtörlesztéssel „segített” tavalyi lakáseladási boom értékét. Májusban egyébként a paneleket a keleti országrészen 6,4 milliós átlagárért vették, a nyugati megyékben ennél valamivel többet költöttek, 6,7 milliót. Pesten már 7,9 milliós átlagon költöttek, míg Budán ez meghaladta a 9,3 milliós értéket. Ez utóbbi esetében a négyzetméterár 175 ezer forint volt. A téglalakások esetében 8 milliós volt a keleti, 10 millió forintot meghaladó a nyugati országrész átlaga.

A fővárosban közel 10 millióért vásároltak Pesten, a belvárosban 16,5 millióért, Budán pedig 22 millió felett.

A társaság adatai szerint Budapesten és Nyugat-Magyarországon egyaránt 10 százalék körüli volt a felújítandó lakások aránya az összes tranzakció között. Ugyanezt a minőséget Pest megyében és a keleti országrészben csupán 4 százalék vásárolta. Nagyon jó, illetve új építésű ingatlant Pest megyében vettek a legnagyobb arányban, közel 40 százalékban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.