A megsértett Polt Péter
Kártérítést kell fizetnie a Népszavának, mert a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a lap egyik cikkével megsértette a Legfőbb Ügyészség és annak vezetője, Polt Péter személyhez fűződő jogait. Az április 11-én született verdikt szerint a két felperesnek egy-egymillió jár, emellett ötszázezer forint közérdekű bírságot is kiszabtak. A lapnak közzé kell tennie az ítéletet s elnézést kell kérnie. A döntés nem jogerős, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
A Népszava tavaly júniusban Orbánisztán építőkockái címmel az Orbán-kormány két évét értékelő írást tett közzé, amelyben az is szerepelt, hogy az „ügyészséget kormánypárti politikus, Polt Péter vezeti, aki egymaga dönthet arról, hogy melyik vitatott ügy juthat el bírósági szakaszba és mely bíróságon”. A legfőbb ügyész a keresetében – amelyben jelezte, hogy őt nem utasíthatja senki, ügyész pedig nem lehet pártnak a tagja, s tevékenységét csak a törvényeknek alárendelve folytathatja – azt állította, hogy a cikk olyan tényállítást tartalmaz, amely indokolatlanul sértő, mert azt sugallja, hogy ő a jogszabályok figyelembevétele nélkül, pártállásra tekintettel határozhat egyes ügyekről. Ez pedig hátrányosan befolyásolja az ügyészi szervezet társadalmi megítélését.
Polt nem vitatta, hogy közszereplőként magasabb a tűrési kötelezettsége, de a cikk állításai szerinte messze meghaladták ezt a határt, és súlyosan sértik az ügyészség és annak vezetője jó hírnévhez fűződő jogát. A bíróság osztotta ezt az álláspontot, és kimondta: a lap Poltot valótlanul minősítette kormánypárti politikusnak, ugyanakkor azt a hamis látszatot keltette, mintha ő „törvényi felhatalmazás és mindenfajta felelősség nélkül, saját kénye-kedve szerint” dönthetne bizonyos kérdésekben.
Az alperesek – a Népszava Lapkiadó Kft. és Németh Péter főszerkesztő – azzal érveltek, hogy a cikkben foglaltak köztudomású tényeken alapulnak, és csupán véleményt fogalmaztak meg. A bíróság viszont a vitatott kijelentéseket tényállításként értelmezte, tehát a kereset kapcsán nem a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben kialakult ítélkezési gyakorlatból indult ki. Vagyis: a leírtakat szó szerint értelmezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a lap valótlanságot állított, mert Polt nem vesz részt hivatásszerűen a politikai életben. Más kérdés, hogy az állítás arra is utalhat, hogy a főügyész bizonyos ügyekben kvázi kormánypárti politikusként viselkedik.
A tekintetben pedig, hogy a legfőbb ügyész az akkori – ma már nem hatályos – szabályok szerint valóban maga dönthetett arról, hogy az általános illetékességi szabályoktól eltérően más bíróság előtt emel vádat, az ítéletben kimondták: „egyes adatok önkényes, nem hiteles, rosszhiszemű csoportosítása”, akkor is alkalmas a hamis látszat keltésére, ha a közlemény valamennyi állítása valós. Arra viszont a bíróság már nem fordított különösebb figyelmet, hogy azt az alperesi indítványt is megvizsgálja, amely szerint a politikai befolyásolás gyanúját a legfőbb ügyész csak maga tudná eloszlatni.
Az ítéletben van néhány más szokatlan elem is. Az egyik a közérdekű bírság – ez nem a felpereseknek járó összeg –, amire az ítélkezési gyakorlatban eddig szinte nem volt példa, s a jövő márciusban hatályba lépő új Ptk. ezt a polgári jogtól idegen jogintézményt nem tartalmazza. Ilyen bírságot egyébként most akkor lehet kiszabni, ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával. Ebből az következik, hogy Polték többet is kérhettek volna.
A bíró ugyanakkor a Népszava terhére rója, hogy a „tudatosság és az ismételt jogsértés egyértelműen tetten érhető, hiszen egyetlen cikken belül több közintézmény, illetve azok vezetője kapcsán hasonlóan súlyos sértő kijelentéseket tettek”. Igaz, Polton kívül senkinek nem jutott eszébe pereskedni, a bíróság ettől függetlenül lényegében ezért is megbüntette a lapot.
Perek sorozata
A főügyész egyébként meglehetősen érzékeny, mert a tevékenységével, illetve a szervezet működésével kapcsolatos kritikus közlések miatt rendre pert kezdeményezett. A múlt év nyarán például az Élet és Irodalom, illetve Kis János filozófus ellen, mert ő egy 2011 áprilisában megjelent, egyébként az új alaptörvényről szóló cikkében azt írta: „tavaly megválasztották a legfőbb ügyészt, ő 2019-ig tölti be ezt a tisztséget. Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be”.
Az eljárás akkor is a Legfőbb Ügyészség mint elsőrendű és Polt Péter másodrendű felperes kezdeményezésére indult, s a keresetben azzal érveltek, hogy a megbízó a cikk alapján a Fidesz–KDNP-pártszövetség lehet. A szerző ugyanakkor nemcsak sugallja, hanem tényként állítja: a legfőbb ügyész a hivatása szabályait megszegve kötődik politikai pártokhoz. Jelezték azt is, hogy a tényállítás valóságtartalmát lehetne persze vizsgálni, de az alperesek nem tettek bizonyítási indítványt.
Az ÉS jogi képviselője viszont utalt rá, hogy a cikkben szereplő kijelentésnek van bizonyos alapja, hiszen Polt 2000 és 2006 közötti főügyészi működése során több olyan nagy vitát kiváltó eset is volt, amikor megtagadták a nyomozást. Ezek közé tartozott a Happy End Kft., az Országimázs Központ vagy a Millenáris Kft. ügye is. A Fővárosi Törvényszék ebben a perben első fokon nem adott igazat Poltnak, mert úgy látta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg, és nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának határait, szó sem volt ugyanis arról, hogy becsmérlő vagy gyalázkodó, tehát kifejezetten sértő fordulatokat használt volna.
Lapunk részben pert vesztett viszont tavaly nyáron a legfőbb ügyésszel szemben. A cégek fantomizálásával az első Orbán-kormány idején hírbe hozott Kaya Ibrahim és Josip Tot kapcsán azt írtuk, hogy „Polt Péter a legsötétebb ügyekből is kimenti párttársait”. A bíróság ezt tényállításként értékelte, és bekérte az eljárás iratait, de azokból nem volt megállapítható, hogy a nyomozást törvénysértő módon zárták volna le, és az sem derült ki, Polt befolyásolta-e bármilyen módon a döntéseket. A Népszabadság így megsértette a főügyész jó hírnevét, és nyolcszázezer forint nem vagyoni kártérítést kellett fizetnie.
Nem látta ugyanakkor az elsőrendű felperes, tehát a Legfőbb Ügyészség érintettségét a bíró, ezért a keresetét elutasította. Vizsgálták azt is, hogy a cikkben szereplő „pártkomisszár” fordulat belefér-e a véleménynyilvánítás szabadságába. Az ítélet indoklása szerint ez politikai tartalmú minősítés, értékítélet, így ezt a fordulatot nem rótták lapunk terhére. Érdekes, hogy a Népszava esetében a sokkal enyhébb „kormánypárti politikus” jelzőt sem tartották elfogadhatónak.
A Medgyessy-kormány idején kezdeményezett, majd utóbb az ügyészség utasítására lezárt nyomozásokra hivatkozva állította Kende Péter Az igazi Orbán című könyvében, hogy az „ügyészség blokkol”. Terjedelmes fejezetben elemezte, hogy ezeket az ügyeket milyen megfontolásokból nem akarták végigvinni. A szokásos két felperes csaknem ötven pontba szedte össze a kifogásokat, és ezek közül tizenháromnak a bíróság helyt adott, kimondva, hogy Kende az ügyészség tevékenységével kapcsolatban a szervezet jó hírnevét sértő valótlan tényállításokat tett, illetve hamis látszatot keltett. Miután másodfokon is hasonló ítélet született, a könyv szerzőjének egy-egymillió forint nem vagyoni kártérítést kellett megfizetnie.
„Az ügyészség nem bűnüldözést folytat, hanem bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben” – jelentette ki a szocialista Kovács László még 2003 őszén. Ő szintén a szokatlan gyorsasággal lezárt nyomozásokra gondolhatott, és ebből is per lett. Első fokon a bíróság úgy látta, hogy a politikus erőteljesen, sarkítva fogalmazott, de mégis csak véleményt nyilvánított.
A Fővárosi Ítélőtáblán másként látták: Kovács László „azt a hamis látszatot keltette, hogy az ügyészség több ügyben nyomozást megszüntető határozatának meghozatalával bűnpártolást követett volna el” – derül ki a másodfokú ítélet indoklásából. Ezért a verdiktet megváltoztatták, és a politikusnak közleményben kellett elnézést kérnie az ügyészségtől.
Joggal való visszaélés?
A joggal való visszaélés határait feszegeti, hogy az ügyészség – amely az igazságszolgáltatásban különösen fontos szerepet tölt be – sorozatosan perre megy, ha valaki a szervezet vagy vezetője tevékenységével összefüggésben kritikát fogalmaz meg – állítja Fleck Zoltán jogszociológus. A polgári törvénykönyvnek a személyiségi jogok védelmével kapcsolatos rendelkezései szerinte különben sem a közintézmények becsületét vagy emberi méltóságát hivatottak megvédeni.
Az egyes állami intézményekkel szembeni kritikának szinte nincsenek korlátjai, hiszen a közhatalom bírálhatósága a demokrácia talán egyik leglényegesebb eleme – hangsúlyozta Fleck. Így szerinte a helyzet teljes félreértésen alapul, és igencsak antidemokratikus gondolkodásra vall, ha valaki a kedvezőtlen véleményt azonnal „peresíteni” akarja.
A véleménynyilvánítás határa – fogalmazott –, hogy a bírálat ne legyen gyalázkodó és ne legyen alkalmas más személyek emberi méltóságának megsértésére. Ezúttal azonban szó sincs erről, hiszen ha valaki úgy gondolja, hogy az ügyészség pártatlansága megkérdőjelezhető, hogy a szervezet politikailag nem intakt, vagy a legfőbb ügyész hivatali minőségében pártpolitikusként viselkedik, ez nem több, mint vélemény, amit Fleck szerint tűrni kell.
Aggasztónak tartja a jogszociológus, ha a bíróságok az intézményekkel kapcsolatos kritikák miatt is elmarasztaló ítéleteket hoznak. Az ilyen verdikteket súlyos tévedésnek tartja, és úgy gondolja: a bírák egy része mintha bizonytalan lenne, amikor a véleménynyilvánítás szabadságának célját és valódi tartalmát kell értelmezni.
