Kelenföldnél csúszhat el a 4-es metró

Még az engedélyezési eljáráson sem jutott túl a 4-es metró egyik legfontosabb felszíni projektje, a kelenföldi csomópont. A késés egy-két éves is lehet, a BKK addig valami ideiglenes megoldással orvosolná a helyzetet.

A kelenföldi közlekedési csomópont bizonyosan nem készül el a 4-es metró átadási határidejére. Holott ez már az új metróvonal 2014 első felére tervezett utasforgalmi próbaüzemének is előfeltétele lenne. A metrókijáratnak jövő tavaszig mindenképpen el kellene készülnie, különben csúszik az egész projekt – értesült a Népszabadság.

Határidős átadásra azonban szinte semmi esély. A csaknem hárommilliárd forintból megvalósuló beruházás az új metróvonal egyik legfontosabb felszíni projektje, de még az engedélyezési eljáráson sem jutott túl. A Levegő Munkacsoport ugyanis megtámadta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elé terjesztett engedélyezési terveket, amelynek hatására az NKH környezetvédelmi szakvéleményt kért be. A civil szervezet például a Sasadi út egésze elé zajvédő falat emeltetne.

A 4-es metró őrmezői intermodális – azaz több közlekedési ágazat vonalainak találkozási – csomópontjában, az épülő metróállomás mellett BKV és helyközi autóbusz-pályaudvar, 500 férőhelyes P+R parkoló, illetve egy 120 kerékpárt befogadni képes tároló épülne. Csakhogy a munka – döntően területszerzési, illetve szabályozási nehézségek miatt – már korábban is jelentős késésben volt, amit az elhúzódó engedélyezési eljárás csak tovább növel. Holott már megvan a kivitelező, és készen állnak a győztes tervek is. A BKV Zrt. tavaly ősszel hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást az előbbire.

A tendert a legalacsonyabb – közel 3 milliárd forintos – ajánlati árat adó SMA 2012 Őrmező Konzorcium-STRABAG-MML Kft. és a Magyar Aszfalt Kft. – nyerte. A vállalkozói szerződést 2013 februárjában írták alá. Idén áprilisban hirdettek eredményt a Kelenföldi pályaudvar állomáshoz kapcsolódó őrmező oldali felszínrendezésre, illetve autóbusz-terminál létesítésére kiírt építészeti tervpályázaton. A márciusi határidőig tucatnyi pályamű érkezett, s ezek közül kettőt is első díjasnak ítélt a zsűri. A karakteres – a bírálók egyöntetű véleménye szerint –, nemzetközi színvonalú tervek megvalósulása azonban, engedély híján, egyelőre várat magára.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint a késés akár egy-két év is lehet. Információink szerint a BKK addig ideiglenes megoldással orvosolná a helyzetet, amely várhatóan támadások kereszttüzébe állítja majd a metróprojektet. De legalább a kivitelezőkkel sikerült megegyezni. Az áramellátást és az automatikát biztosító Siemens után az állomásépítő Swietelsky-vel is megalkudott a főváros. A követeléseket – beleértve a fentieket – a kormány által 373 milliárdról 452 milliárdra emelt 4-es metró büdzséjéből fizetik ki. Így már senki se „szabotálja” a munkát. A DBR legutóbbi jelentése szerint a beruházás elérte a 85 százalékos készültségi szintet, így a kelenföldi ideiglenes megoldással tarthatónak tűnik az utasforgalmi próbaüzem ütemterv szerinti elindítása 2014 első fél évében.

Feltéve, hogy a külön-külön megrendelt projektelemek illeszkednek majd egymáshoz. A metrókocsik és az automata vezérlést biztosító rendszerek egymáshoz hangolása azonban még el sem kezdődött. A DBR szerint 2014 év elején végezhetnek a vonatvezérlő rendszer, a biztosítóberendezés, a távközlési rendszerek és a vasúti áramellátás kiépítésével. Ezután kezdődhet majd a tesztelés és a próbaüzem időszaka. Az NKH féléves hibamentes üzemeltetést ír elő az üzembehelyezési engedély kiadásához. A budai oldali vonalszakasz pályatesztjei tavaly novemberben lezajlottak, az Alstom Metropolis prototípus jármű februárban megkapta a végleges típusengedélyt.

A 15 megrendelt Alstom Metropolis szerelvényből eddig hat érkezett meg Budapestre, és három vizsgázott le a Kelenföldi pályaudvar és a Szent Gellért tér közötti szakaszon. Nyár közepéig a teljes, Keleti pályaudvarig tartó szakaszra kiterjesztik a teszteket. A 2011 júliusában újrakötött szállítói szerződés értelmében a főváros 247 millió eurót fizet 110 automata kocsiért. Az Alstom vállalta, hogy a szerződés aláírásától számított 750 napon belül leszállítja az összes járművet. Továbbra is jelentős kockázatot jelent a 4-es metró uniós támogatási szerződésében ugyan szereplő, de a parlament által tavaly nyáron leszavazott dugódíj.

Az önkormányzat 2015-re vállalta a személyforgalmi behajtási díj bevezetését, ám ehhez egyelőre a jogszabályi háttér is hiányzik, nem beszélve a rendszer kiépítéséről. Ha az Európai Bizottság bekeményít, akkor akár az uniós támogatás is veszélybe kerülhet. A 4-es metró beruházásra 2013. május végéig 275,8 milliárd forintot költött Budapest. A várható végösszeget 452 milliárdban határozták meg. De az üzemeltetés se lesz olcsó. A próbaüzemekre már az idén 3,4 milliárdot költ a BKK, míg 2014-től évi 10 milliárd forint plusz költséggel számolnak.

A kelenföldi csomópont
A kelenföldi csomópont
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.