A Facebook-nemzedék tagjai együtt élnek virtuális álarcukkal

A fiatalok pontosan tudják, hogy a Facebookon mindenki szebbnek, többnek mutatja magát, mint amilyen: egyfajta álarcnak érzik a közösségi oldalon való megjelenést, ahol fontos szabály, hogy ne adják ki teljesen magukat.

A fiatalok világosan érzik azt is, hogy az online alteregók tőzsdéjén naponta mérettetik meg az árfolyamuk. Sokszor ezért szükséges rossznak élik meg az online világban való létezésüket. Ez derült ki abból a kutatásból, amelyet az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretein belül készítettek a magyar „Facebook-generációról”, vagyis a 13–18 éves magyar fiatalokról.

Siklódi Levente, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a mai fiatalok már nem is tudják elképzelni az életüket a Facebook nélkül, életükben gyakorlatilag nincs olyan pillanat, amikor offline üzemmódban működnének. Folyamatosan „Facebook standby-on” vannak, és bár nem igaz, hogy egész nap a közösségi térben tevékenykednek, nagyon fontos számukra, hogy be-benézzenek oda.

A kutatásból kiderült: a 13–18 éves fiatalok 9-10 éves korukban kezdték el a közösségi média használatát, és lételemük a multi-tasking, azaz több dologgal foglalkoznak egyszerre. A Facebook számukra digitális platform, amely jelenleg a legjobban szolgálja ki az online világgal kapcsolatos elvárásaikat, ugyanakkor nem a Facebookhoz, hanem az online jelenléthez ragaszkodnak.

A fiatalok azért is szeretik a Facebookot, mert úgy érzik, időt takarítanak meg általa. Túlterheltnek érzik ugyanis magukat. A kutatásból ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy a mai fiatalok vágynak valós élményekre is. A fiatalok virtuális énje azonban bátrabb, közlékenyebb, mint a gátlásokkal küzdő valódi. Sokszor érzik viszont, hogy a Facebookon való viselkedésük félreértésekre adhat okot.

Az online média veszélyeivel – például a pedofil felhasználók általi zaklatással – pontosan tisztában vannak. Jól tudják, hogy a többet mutató, provokatív képekkel több like-ot szereznek, de nehéz nem belemenniük a népszerűségért folytatott versenybe.

– Az igazi problémát azonban nem ezek jelentik – hívta fel a figyelmet Siklódi Levente –, hanem azok az egyre terjedő, anonim hozzászólást lehetővé tevő alkalmazások, amelyek útján névtelen megjegyzések, zaklató üzenetek áraszthatják el a fiatalokat, akik nem tudnak azokkal mit kezdeni. Ezt a jelenséget teszik felelőssé Nyugat-Európában a Facebook-öngyilkosságokért, ezért ma már nem csupán azt tanácsos a szülőknek megkérdezniük gyermeküktől, mi történt az iskolában, hanem azt is: mi történt a Facebookon.

 

Mindig elérhető: egy férfi elindítja a Facebook-alkalmazást iPad-jén
A man uses an iPad with a Facebook app in this photo illustration in Sofia January 30, 2013. Facebook Inc's advertising business grew at its fastest clip since before the company's May initial public offering, helping the company's revenue expand 40 percent to $1.585 billion. Shares of Facebook were down 2.5 percent to $30.45 in after hours trading on Wednesday. REUTERS/Stoyan Nenov (BULGARIA - Tags: BUSINESS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.