Magyarországra besompolygott a hétköznapi fasizmus

Ne legyenek olyan rendezvények Magyarországon, melyekre a zsidógyűlölet a belépő – hangzott el Sopronban, a Pap-réten álló holokauszt-emlékmű előtt vasárnap délután. 1944-ben innen hurcoltak el csaknem kétezer zsidót a „hűség városából”, nagy többségüket a koncentrációs táborokban ölték meg, csupán néhányan tértek haza lakóhelyükre.

Az MSZP kezdeményezésére azért jött össze kétszáz ember vasárnap –köztük más pártok képviselői, több felekezet tagjai –, mert a Jobbik ezen a hétvégén tartotta a II. Soproni Nemzeti Juniálist, a rendezvényre pedig meghívták előadónak Gyöngyösi Mártont, a Jobbiknak azt a képviselőjét, aki hírhedt felszólalásában kezdeményezte: írják össze hány olyan zsidó származású tagja van a kormánynak, aki „nemzetbiztonsági kockázatot” jelent. A soproni polgárként megszólaló önkormányzati képviselő, Kalmár István, az MSZP városi elnöke szerint Sopron újkori történetében a szégyen napja az, amikor ez a politikus hangot adhat szélsőséges, kirekesztő eszméinek.

Sándor Péter, a soproni zsidó hitközség vezetője úgy fogalmazott: Magyarországra besompolygott a hétköznapi fasizmus. Fölidézte azt is, hogy az egyik iskolában megkérdezték tőle: miért nem költöznek el a magyarországi zsidók Izraelbe? – Én magyarul beszélek és álmodom, ha az olimpián a győztesek tiszteletére felvonják a magyar zászlót, könny szökik a szemembe, válaszoltam – idézte fel a hitközség vezetője, majd hozzátette: ha valaki római katolikus, az nem azt jelenti, hogy római, hanem hogy katolikus.

– Ne csak megszólaljon végre a tisztességes emberek lelkiismerete, hanem ordítson, mert ma már ennek van itt az ideje – mondta Stubenvoll András, a Soproni Magyar–Izraeli Baráti Kör vezetője. – A csendes többségnek végre hallatnia kell a hangját, s útját kell állnunk az ordas eszméknek – hangoztatta.

A Párbeszéd Magyarországért soproni szervezete nevében megszólaló Lehóczki Attila a Jobbik juniálisára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy nyíltan gyűlöletkeltő rendezvényeket lehet szervezni Magyarországon. A hatalmon lévők felelősségét említve kijelentette: nem szabadna elfordítania arcát a kétharmadnak, amikor a parlamentben egyes képviselők nyíltan zsidóznak. A demonstráción nem skandáltak rigmusokat, nem fütyültek, nem sípoltak a résztvevők, akik között az idősebbek mellett feltűnően sok volt a fiatal is.

Az ország más városaiban eddig általában hangos pfujolással demonstráltak a polgárok Gyöngyösi Márton és társai eszméi ellen, Sopronban inkább szavakkal, érzelmekkel. Nem szerepelt a hivatalos programban, de szót kért a helyszínről elhurcolt s néhányadmagával Auschwitzból visszatért Léderer Gertrúd is. Emlékezett arra, hogy 1944-ben a csillagos házakból, gettókból a vasárnapi demonstráció helyszínére terelt zsidók még bementek a téren álló zsinagógába, hogy legalább jó szerencséért imádkozzanak tragikus útjukhoz, hiszen másban már nem bízhattak.

– Emlékszem a többség arcára, szemére, az ő emlékükre kérek mindenkit, ne engedjék, hogy ez a borzalom még egyszer megtörténhessen Magyarországon és a világon – mondta a túlélő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.