A falu dühös és hallgat

– Minek jöttek ide? Miért hozzák hírbe a falut? Írjanak inkább a cigányverésekről! – kiabál velünk egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktő főutcáján a szemerkélő esőben. Dühös hangja messzire kísér. Később, enyhültebb hangulatban elmondja: az ő fia is azok között van, akik ellen vádat emeltek nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, valamint rablás bűntette miatt.

Csakhogy – teszi hozzá – az ő fia ártatlan, s szavai szerint ezt majd a DNS-vizsgálatok eredményei is igazolják. A vádirat szerint R. Elemér és öt társa 2008-ban és 2009-ben Budapesten, Szihalmon, Horton, Andornaktályán és Bagotán sorozatosan bántalmazott idős embereket, és elvették tőlük az értékeiket. Ketten belehaltak sérüléseikbe. A rendőrség 2009 áprilisában tetten érte a betörőket, és letartóztatta őket.

Az ezerfős település, Ároktő életét alaposan felkavarta, hogy a közelmúltban több vádlottat hazaengedtek. Miután négy évig ültek előzetes letartóztatásban, s ez idő alatt nem született ügyükben még elsőfokú ítélet sem, a bíróság a törvény szerint nem is tehetett mást. A hat vádlott közül háromnak áprilisban szűnt meg az előzetes letartóztatása, egyiküket június elején engedték haza, míg másik két vádlott augusztusban kerülhet házi őrizetbe, ha addig nem születik elsőfokú ítélet. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint több olyan dolog is történt, ami lassította a tárgyalást: az ügyet tárgyaló bírót előléptették, ezért új bírói tanácsot kellett kinevezni.

Egy törvényi változás miatt a folyamatban lévő DNS-vizsgálat a Semmelweis Egyetem laboratóriumától átkerült a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézethez. Ott az előre kiszabott határidőhöz képest egy évet és négy hónapot „késtek”, ezért a törvényszék 400 ezer forintos pénzbírságot szabott ki az intézetre. Később kiegészítő vizsgálatot is el kellett rendelni, de annak az eredménye sem készült el időre. Az Országos Rendőr-főkapitányság viszont közleményében azt írta: a több mint 400 bűnjelminta vizsgálata és az eredmények kiértékelése komoly analitikai és szellemi munkát jelentett a szakértők számára, ennek ellenére több szakértői véleményt elkészítettek és időben le is adtak.

Miközben a hatóságok egymásra mutogatnak a késedelem miatt, az eljárást immár a Fidesz-frakció is kifogásolta. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől várták a választ arra: hogyan lehetnek szabadlábon idős embereket bántalmazók? „Álláspontunk szerint elég volt a bénázásból és a magyarázkodásból. Ha ilyen súlyú, élet elleni bűncselekményeket követnek el egy jogállamban, nevezetesen Magyarországon, akkor igenis vagy soron kívüliség elrendelésével, vagy az ügyek áthelyezésével, de a kérdést azonnal meg kell oldani, a tehetetlenséget be kell fejezni” – mondta ezzel kapcsolatban a tudósítások szerint egy orosházi sajtótájékoztatón Varga István fideszes országgyűlési képviselő.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár válaszában azzal érvelt: több jogalkalmazó szerv együttes késlekedése vezetett ahhoz, hogy a gyanúsítottak elhagyhatták a börtönt. Közölte, hogy a kormány kész minden törvénymódosításra, és „fokozottan vár és támogat” minden bírósági igazgatási intézkedést annak érdekében, hogy bírósági ügyek elhúzódása miatt ne lehessenek szabadlábon bűnelkövetők. Az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a parlament már több érdemi módosítást is elfogadott a büntetőperek gyorsítása érdekében. Szerinte a Fővárosi Törvényszék túlterheltsége az egyik oka az előzetes letartóztatás megszüntetésének: száznál is több olyan ügy van, amely már több mint három éve húzódik, s ezek fele itt zajlik.

Úgy vélte, gyorsabban lezárhatnák ezeket az ügyeket, ha olyan vidéki bíróságokra kerülhetnének át, ahol nincs ekkora torlódás. – Nem fogadható el, hogy az igazságszolgáltatás rendszere olyan embereket engedjen szabadon, akik részben maguk is elismerték bűnösségüket – tette hozzá az államtitkár. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Törvényszéken az ügy elhúzódása miatt.

– Itt valakik nem jól végezték a munkájukat. Lehet egymásra mutogatni, de az tény, hogy a mi pénzünkből eltartott hivatalnokok eltöketlenkedték az ügyintézést, s ezt most egy egész falu megszívja – ezt mondja keresetlen szavakkal az ároktői polgármesteri hivatal mellett egy férfi, aki árokásás közben pár percre megpihen. Ő sem mondja meg a nevét, ebben a faluban most mindenki fél és hallgat. A polgármestert hiába keressük, nincs bent, a telefonszámát sem adják meg, sőt kiüzennek az egyik irodából, hogy a faluvezető úgysem nyilatkozik. De nem jutunk be a jegyzőhöz sem, állítólag ő sincs a helyén. Némán szorítják össze a szájukat a kisbolt előtt üldögélő idősebb férfiak, még attól is rettegnek, hogy a fogva tartásból kiengedettek házáig útba igazítsanak. Aztán mégis eljutunk az egyik ilyen házhoz: a kapu tárva, az ajtó csukva, hiába kopogunk. Aztán egy fiatalasszony érkezik biciklivel. Bizalmatlanul méreget.

– Kik maguk? Kit keresnek? – kérdi barátságtalanul. Amikor megmondjuk, miért vagyunk ott, azonnal kitessékel. Még annyit utánunk sziszeg, hogy az ő férje ártatlan, s ezt majd be is bizonyítja a DNS-vizsgálat. Ugyanezt mondja az egyetlen ember, aki névvel vállalja a beszélgetést – már ha annak lehet nevezni néhány ellentmondást, közbekérdezést nem tűrő mondatot. Danyi Erzsébet emelt hangon azt mondja: az ő fia, R. András nem bűnös, a többiek ügye pedig nem érdekli. Szerinte a fiú még elégtételt is kérhet, amiért ártatlanul fogva tartották, és nem láthatta kiskorú gyerekeit. A faluban megtudjuk: a rendőrök kétóránként körbelátogatják a házi őrizetben lévő vádlottakat, s ellenőrzik, hogy nem hagyták-e el a helyüket. Az ügy tárgyalása – ha addig semmi nem jön közbe – várhatóan július elején folytatódik.

A rendőrség kétóránként ellenőrzi a házi őrizetben lévő vádlottakat
A rendőrség kétóránként ellenőrzi a házi őrizetben lévő vádlottakat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.