Néhány erős mondat következik. „Érdeklődés hiányában elmarad a Minisztérium munkatársainak és a civil szervezetek képviselőinek egyeztetése a földforgalmi törvényről.” Ez hivatalos közlés, mégpedig alig néhány nappal azelőttről, hogy a kormányzat saját értékelése szerinti legfontosabb nemzeti kincsünk, a termőföld forgalmáról és használatáról szóló törvényt elfogadná az Országgyűlés. A miniszter azt mondta a javaslat expozéjában, hogy a döntés „ezeréves vitát” zár majd le – amely iránt ezek szerint nincs civil érdeklődés.

Talán mégsem így értették az illetékesek. Hiszen igazából arról van szó, hogy a minisztérium eredetileg egy szép nagy, jól sajtózható gyűlést akart szervezni saját kétszáz fős helyi színházában („a találkozó helyszínéül a Darányi Ignác termet jelölte meg a miniszter”) azok számára, akik korábban hozzászóltak az emlegetett tervezethez. Ám „ma reggeli levelükben a civil szervezetek képviselői jelezték a minisztérium felé, hogy a több mint 200 egyesület közül csupán 4-5 venne részt az egyeztetésen, ezért a minisztérium lemondta a találkozót”. Sőt: „A civil szervezetek képviselői arra hivatkoznak, hogy félreértették a minisztérium levelét, és úgy hitték, csupán annak a 7 szervezetnek szólt a meghívás, akikkel eddig is találkozott Fazekas Sándor miniszter.”

Apró adalék, hogy a meghívó június 7-én, a közlemény 10-én kelt, miközben az országgyűlési adminisztráció már 6-án szétküldte a törvénytervezet végszavazásra kész példányát a képviselőknek – vajon miről szólt volna az egyeztetés?

Ménkű nagy lóláb ormótlankodik az egész mögött. A szöveg brutálisan nagy kommunikációs öngól, mert egyetlen metszéssel szakítja szét azt a hazugsághálót, amit a kormányzat az egyébként valóban nemzeti alapkérdésnek számító földügy köré (is) szőtt „széleskörű egyeztetésről” meg „nemzeti konzultációról”. Kiderül belőle ugyanis, hogy maguk a meghívott civil szervezetek gondolják úgy, hogy csak hét szervezettel folyt itt valamiféle tárgyalás az ügyben, a többiek meg adták a hátteret az egész színjátékhoz. Sokkal több érdemi szerepe egyébként magának a tárcának sem volt a jogalkotási menetben, mint, mondjuk, a szintén hozzászóló Pontybarátok Egyesületének – vagy bármelyiknek az emlegetett 200-ból.

A törvényt ugyanis sem a tárcánál, sem az úgynevezett nemzeti konzultációban nem alakíthatta senki, annak érdemi tételei egynémely pártépületek foteljaiban, érdekelt vállalkozások üzleti találkozóin, netán focimeccsek szüneteiben születtek meg, az összes többi szöveg az egyeztetésről merő rizsa, nem egyéb. Aki ezt az ügymenetet kifogásolni merte, gyorsan elköszönhetett államtitkári székétől, maholnap már át is ül a függetlenek közé, a többiek meg mély és alázatos csöndben szavaznak, ahogyan kell. A voksolás ugyanis nem marad el érdeklődés hiányában, az biztos.