Megint a településeken spórolna a kormány?

Az önkormányzatok állami utakat is takarítottak a márciusi hóviharban, és most futnak a pénzük után.

Könnyen lehet, hogy futhatnak a pénzük után azok az önkormányzatok, amelyek a márciusi rendkívüli hóhelyzetben a településhatáron túl is takarították az utakat. Ez olyan rendkívüli kiadást jelentett, amit elvileg a vis maior keretből visszaigényelhetnek, hiszen az erről szóló kormányrendelet szerint mindenütt igényt tarthatnak „az előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által fenyegető veszély bekövetkezésének lehetősége miatt szükségessé váló, indokolt védekezés kiadásainak részbeni vagy teljes támogatására”.

Nagyjából 350 helyhatóság valamivel több mint háromszázmilliós igényt jelentett be a Belügyminisztériumnak, de az egyik érintett önkormányzatnak címzett levélben a Fejér Megyei Kormányhivatal azt írja, hogy a támogatásról csak a belügyi és a nemzeti fejlesztési tárca közötti egyeztetést követően döntenek majd. Azt kell vizsgálni ugyanis, hogy a hóeltakarítási munkálatok „a helyi közlekedés biztonságának a visszaállítását és az adott település megközelíthetőségét” szolgálták-e.

Március 15., hókotró Tata környékén
Március 15., hókotró Tata környékén

Márciusban viszont a rendkívüli időjárási körülmények között az önkormányzatok ezt a szempontot nem feltétlenül vették figyelembe. Vagyis: „túlterjeszkedtek” saját feladatkörükön, és nem egy helyen a település határán túl is takarították az utakat, nem mérlegelve azt, hogy saját vagy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében levő közterületekről volt-e szó. Ez utóbbi esetben a belügyi tárca szerint „felmerülhet a több jogcímen finanszírozás veszélye”, hiszen a közútkezelő támogatást kap egyebek mellett a hóeltakarításra is, ugyanezért a munkáért tehát a vis maior keretből a helyhatóságok nem igényelhetnek további állami pénzeket.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen döntés születik, mert a levélből csak annyi derül ki, hogy a pályázatokról – a területileg illetékes kormányhivatal és az államháztartásért felelős miniszter véleményének figyelembevételével – a belügyminiszter kilencven napon belül határoz majd. A megyei kormánymegbízott jelezte ugyanakkor azt is, hogy „nem támogathatók azok a kérelmek, amelyeknél a védekezési költségek biztosítása a helyi önkormányzattól a rendelkezésre álló források alapján elvárható”.

Névtelenséget kérő forrásaink mindezek alapján úgy vélik, az állam nem akar fizetni, miközben összességében mindössze háromszázmillió forint a tét.

Meglepőnek tartják, hogy éppen ebben az esetben merül fel a közpénzekkel való felelős gazdálkodás gondolata, miközben nemzeti konzultációkra, a kormányzatot népszerűsítő kiadványokra, az Európai Uniót gyalázó reklámkampányokra milliárdokat költöttek el.

Elmondták azt is, hogy az önkormányzat saját kezelésében levő utak takarítására egyetlen fillért sem kértek, hanem az ezzel kapcsolatban felmerült többletkiadásokat a vis maior pályázatban önrészként jelölték meg. Informátoraink egyébként maguk is tudták, hogy az állami közútkezelő által fenntartott utakon a hóeltakarítás nem az önkormányzatok feladata, de a hóakadályok miatt emberek sora került veszélybe, így nemigen mérlegelhettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.