Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke korábban igen sarkosan fogalmazott, és az új alkotmány idén márciusban elfogadott negyedik módosítása után kijelentette: a bizottság a szerződések őreként nem tűrheti e szerződések lábbal tiprását. Azt is jelezte, hogy az alaptörvény nem játék, azt nem lehet félévente módosítani. Utalt ugyanakkor arra, hogy a lisszaboni szerződés 7. cikke alapján megvonhatják Magyarország szavazati jogát, ha tartósan és súlyosan sérül a jogállam.

A magyar kormányfő úgy reagált, hogy ehhez düh és ellenszenv helyett tényekre lenne szükség. Azután jöttek a tények, de már az EU „atombombájának” tekintett 7. cikkre való hivatkozás nélkül. Végül a negyedik módosításból tételesen csak három pontot emeltek ki: az Európai Unió Bírósága vagy nemzetközi fórumok döntése miatt az országra háruló fizetési kötelezettség esetén kivethető különadót, a bírósági ügyek áthelyezését, valamint a választási kampány korlátozását.

A Brüsszel és Budapest közötti csata a jelenlegi állás szerint nagyjából döntetlenre áll, mert a magyar kormány egy ügyben teljesen, egy másikban részlegesen visszakozott, a harmadikban viszont nem engedett. Így a bírósági ügyek áthelyezésétől eltekintenek, tehát minden esetben változatlanul az a bíróság jár majd el, amelynek az általánosan érvényes hatásköri és illetékességi szabályok szerint ítélkeznie kell.

Úgy tűnik, felemásra sikeredett viszont az uniós bíróság döntéséből fakadó fizetési kötelezettség esetén kivethető különadó kérdése. Az alaptörvényből kiveszik ugyan azt a rendelkezést, amely lehetővé tenné, hogy a lakosságon hajtsák be a kormány esetlegesen hibás döntése miatt kivetett büntetést – ha például elmarasztalják Magyarországot a távközlési különadó miatt, az százmilliárdos tételt jelent –, de nagyjából ugyanezt a passzust a gazdasági stabilizációs törvénybe emelik át.

A lényeg tehát nem változik, így kérdéses lehet, hogy mit szólnak ehhez a – jelenlegi kormány gyakorlatától nem teljesen idegen – látszatmegoldáshoz Brüsszelben. Hiába nem szerepel majd a normaszövegben a bíróságokra utalás, attól még ott is értelmezni tudják, hogy a különadó kivetésének lehetősége marad. Az Alkotmánybíróságtól viszont nem kell tartani, mert a testület az adókkal, vámokkal, illetékekkel összefüggő törvényeket egészen addig nem vizsgálhatja felül, amíg az államadósság összege meghaladja a GDP felét.

A választási kampány korlátozásához viszont érthetetlen makacssággal ragaszkodik a kormány, bár korábban úgy tűnt, hogy engednek. Egy törvénymódosítás szerint az EP-választások esetén lehetővé tették volna, hogy az országos listát állító pártok a kereskedelmi médiumokban is közzétehessék kampányhirdetéseiket, ám most visszaléptek. Mindezek után nem szolgál majd igazán nagy meglepetéssel, ha a Velencei Bizottságnak valószínűleg az alaptörvény számos más pontját tekintve is elmarasztaló végleges jelentését sem veszik majd túl komolyan. Pedig könnyen lehet, hogy abban olyan súlyos kérdéseket firtatnak majd, mint a család fogalma, az egyházzá nyilvánítás rendje, a felsőoktatás vagy a véleménynyilvánítás szabadsága, az alkotmánybírósági döntések negligálása – „felülalkotmányozása” –, a testület hatásköreinek szűkítése vagy éppen a kampány korlátozása.