Az MSZP átadná a nehéz körzeteket Bajnaiéknak?

Kétnapos felkészítő tréninget tartanak a következő hetekben az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Szövetség (E14–PM) választókerületi felelőseinek és potenciális jelöltjeinek egy budapesti rendezvényközpontban. Az eseményen Bajnai Gordon és más vezetők mellett előadást tart majd a szervezet amerikai kampánytanácsadója is – tudta meg a Népszabadság.

Az E14–PM a napokban nevezi ki tizenkét regionális kampányfőnökét is, és véglegesítik a 106 egyéni választókörzet felelőseit és számba jöhető jelöltjeit.

Az egyéni választókerületek indulóinak kérdése az után vált kiemelten érdekessé, hogy Bajnai Gordon és Mesterházy Attila néhány hete megállapodott egymással a közös egyéni jelöltek indításában. Tudható, hogy a két szervezet a hónap második felében kezdi meg hivatalosan is az együttműködési tárgyalásokat: az előzetes menetrend szerint az alapelvekről, majd a programokról állapodnak meg, ez után kerülnek előtérbe a személyi kérdések.

Hivatalos álláspontot egyik fél sem fogalmazott még meg, de forrásaink arra utaltak: a szocialisták egyelőre abban (is) gondolkodnak, hogy a korábban épp Szigetvári Viktor (az Együtt 2014 egyik társelnöke) által jegyzett tanulmányban kidolgozott választókerületi térkép lehetne az egyik tárgyalási alap.

Szigetvári és Vető Balázs ebben a korábban publikált dolgozatban az újrarajzolt körzeteket politikai beállítottság és dominancia alapján sorolta be. A kategóriák között „baloldali adottságú” körzetek mellett szerepeltek például két- vagy hárompólusú „átbillentendő”, „visszaszerzendő”, „meghódítandó” és „jobboldali” kerületek is. Szigetváriék azt állapították meg, hogy az országosan egyenletesebb támogatottságú jelöltállítók (önálló pártok vagy szövetségek) sikeresebben tudnak egyéni mandátumot szerezni; a győzelemhez pedig kiegyenlítettebb földrajzi szerkezetű támogatottsági szerkezet kell.

Nem elég tehát csak a fővárosban vagy egy-egy régióban erős bázist kialakítani, az ország minden területén viszonylag komoly támogatottsággal kell jelen lenni a kormányváltáshoz. Értékelésük szerint egyfős parlamenti többséghez (száz képviselő) 53–64 egyéni körzet megnyerése szükséges, a stabil többséghez pedig 65–70 körzetet kell elhódítani. A kétharmados parlamenti többséghez a számítások szerint 80–85 egyéni körzet megnyerése elengedhetetlen.

A győzelemhez tehát erős támogatottság kell az ellenzéknek olyan körzetekben is, ahol jobbra billentek a preferenciák.

A Népszabadság forrásai szerint az MSZP-ben megfogalmazódó egyik elképzelés, hogy az E14–PM-nek azokat a „visszahódítandó” körzeteket „adnák át”, amelyekben a Bajnai-féle centrista-középliberális vonal hatékonyabb lehet. Ez alapvetően azt jelentheti, hogy az E14–PM-nek elsősorban Győr-Mosonban, Pest megyében, továbbá egy-két somogyi, esetleg veszprémi körzetben lehetnek előnyösebb tárgyalási pozíciói, s pár budai kerület is elképzelhető „átadható” körzetként.

Szintén kérdéses a listaállítás is: az MSZP közös névsorban gondolkodik, az E14–PM-nél viszont még nincs döntés. A választásmatematikusok szerint a megszerezhető mandátumok arányát illetően a közös vagy a külön lista ugyanannyit hozhat, vagyis inkább a közös politikai stratégia lesz a döntő. A közös lista ugyanis determinálja a közös kormányfőjelöltet, míg a külön indulás nem feltétlenül; ugyanakkor a külön névsor különböző, akár egymást kioltó kampányt is jelent, ami viszont nem szolgálja az együttműködést.

Az bizonyosnak látszik, hogy sem Bajnai, sem Mesterházy nem indul egyéni körzetben; de forrásaink még ezt a kérdést is részben nyitottnak tartották, mondván, a tárgyalások során még sok minden változhat. Az is felmerült, hogy a közvélemény-kutatási adatokból számolnak majd arányszámokat, és így döntenek a helyek elosztásáról. Abban mindkét fél eltökélt, hogy a közös cél, vagyis Orbán Viktor leváltása érdekében akár kényszerű kompromisszumokat is hozzon.

Vezet a Fidesz, erősödő MSZP

Az emberek nagy többsége, 56 százalék azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne, de ez a csoport erősen megosztott a lehetséges ellenzéki vezető személyét illetően – derül ki a Medián legújabb felméréséből. Eszerint ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni. A Medián mérése szerint a Fideszt jelenleg a teljes szavazókorú népesség 29 százaléka támogatja, az MSZP is javított: ők 14 százalékon állnak. Ugyanakkor csupán minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a tavaszi választások után a Fidesz kormányozhatna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31 százaléknyi válaszadóval, aki az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékeli. További érdekesség, hogy míg Mesterházy Attila három pontot erősítve, megelőzi a két pontot veszítő Bajnai Gordont a népszerűségi listán, továbbra is valamivel többen vannak közöttük azok, akik a volt kormányfőt tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre. Bajnait a „kormányváltók” 35 százaléka tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére, és 37 százalék miniszterelnöknek, míg az MSZP-elnököt alkalmasabbnak vélők aránya 30, illetve 29 százalék. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.