Maffiacsaládok és Margitsziget

Ismét napirenden szerepelt a dohánykoncessziók újraosztása a hétfői plenáris ülésen. Először Lukács Zoltán szocialista képviselő beszélt róla, miközben szembesítette a kormánypártiakat a fideszes Ángyán József korábbi kijelentéseivel. A volt agrárállamtitkár ugyanis nemrég egy fórumon azt mondta: a hetvenfős kormányból nyolc-tíz tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többit a „maffiacsaládok” delegálják a kabinetbe. A szocialista Lukács szerint a trafikmutyi is jól példázza, hogy a kormánypártok miként helyezik előtérbe a „családi” érdekeket. Soltész Miklós szociális államtitkár szerint az MSZP-s képviselő sok maffiafilmet néz és ezért keresztapákkal álmodik.

Az interpellációk során Szanyi Tibor harmadik alkalommal kért szót, a korábbi hetekben ugyanis Kövér László házelnök – arra hivatkozva, hogy a benyújtott szöveg sérti a T. Ház méltóságát – kétszer is megtiltotta a trafikügyhöz kapcsolódó szónoklat elmondását. A szocialista politikus interpellációjában a trafikmutyitól indulva a Margitsziget „lenyúlásáig” ért el, azt tudakolva: ez beletartozik-e Orbán Viktor korábbi, Tarlós Istvánnak tett ígéretébe, vagy „szimplán csak a hétköznapi tolvajtempójuk része”. Szanyi sejtetni engedte, hogy a szigeten a jövőben kaszinó épülhet, a „Sukorón füstbe ment terv vállalkozó gazdái változatlanul meg szeretnék valósítani kaszinóálmaikat”. Szanyi azonban nem tudta végigmondani a teljes interpellációt, az utolsó mondatainál ugyanis – akkor ott tartott, hogy „az eddigi három év tolvajlásainak listája oly hosszú, hogy az többszörösen szétfeszíti egy interpelláció időkeretét” –Kövér László időtúllépés miatt megvonta tőle a szót. Válaszában Rétvári Bence, a KIM államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat az elmúlt évtizedekben érdemi fejlesztéseket a Margitszigeten nem végzett; most pedig megújul a víztorony, a szabadtéri színpad, a rózsakert és a szökőkút is. „Ha pedig a sukorói beruházások sötét oldala érdekli, akkor a jobb válla fölött keresse a megoldást” – fejezte be válaszát Rétvári, utalva a Szanyi mögött ülő Gyurcsány Ferencre.

„Kié lesz a dohány?” – ezzel a címmel nyújtott be interpellációt Varju László. A DK politikusa azt mondta: a Fidesz pályafutásának legszembetűnőbb lenyúlása a trafikmutyi, amellyel az évi ötszázmilliárdos ágazatból kitolták a korábbi tulajdonosokat, és azt „csókosoknak” osztották újra. Varju a szekszárdi hangfelvételre hivatkozva arról beszélt, hogy a Fidesz helyi emberei döntő befolyást gyakoroltak a koncessziók kiosztásakor. Völner Pál fejlesztési államtitkár válaszában azt fejtegette, hogy az új rendszernek köszönhetően csökken majd a dohányzó fiatalok száma, és a piaci bevétel magyar kisvállalkozásokhoz kerül. Völner felidézte, hogy magyar kardiológusok kimutatása szerint évente harmincötezer ember hal meg dohányzás következtében. Miután a fiatalok különösen veszélyeztetett korcsoportnak számítanak, ezért a piac átalakítása halaszthatatlan volt. A fideszes többség elfogadta Völner Pál magyarázatát.

Hivatali visszaélés nem történt?

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn a trafikpályázatok ügyében személyes adattal való visszaélés miatt, ugyanakkor a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekmények gyanúját nem találta megalapozottnak – közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel. A nyomozás alaphatárideje – a feljelentés kiegészítésének határidejére is tekintettel – 2013. július 3. A főügyész hozzátette: az elrendelt nyomozás a gyanúval érintett konkrét cselekményre vonatkozik. (MTI)

Egyre több trafik Gyulay Zsolt körül

Három trafikkoncessziót kapott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt volt üzlettársa és jó barátja, Czupy Gábor családja – írta meg a Blikk. Czupy Gábor testvére, Tóthné Czupy Adrien Sopronban egy, míg fia, Czupy Dániel a fővárosban kapott két koncessziót. A napilap emlékeztet rá, hogy a most feltárt esetekkel együtt a Gyulay családi-ismeretségi körébe tartozók összesen tíz koncessziót nyertek el. Korábban kiderült, hogy Gyulay sógora két trafikjogot kapott Óbudán, majd egykori főnöke és barátja Olaszországban sportoló lánya szintén nyert óbudai trafikokat. Ezt követően kiderült, hogy sógornője is három dohányboltra kapott koncessziós jogot. Gyulay Zsolt korábban lapunknak adott interjúban úgy fogalmazott: korábbi barátai felhívták őt, hogy segítsen nekik a trafikpályázaton, ám ő senkinek sem segített. (Nol)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.