Tanárok pórázzal, szájkosárral
− Hol tart a bírósági procedúra a sztrájk idején nyújtott elégséges szolgáltatással kapcsolatosan?
− Már én sem nagyon tudom, mi a helyzet. Történetileg ez a folyamat úgy néz ki, hogy a beadott sztrájkkérelmünket az első fok elutasította. Fellebbeztünk, a másodfok újra első fokra tette vissza, az első fok megint elutasította, mi ismét fellebbeztünk. Mivel itt a nyár, így ez a történet ebben a tanévben már csak szimbolikus lehet, viszont kiderülhet a végén, hogy lehet-e, s ha igen, miként jogszerűen sztrájkot hirdetni Magyarországon. Az pedig, hogy a szeptemberi tanévkezdésnél lesz-e sztrájkra okunk vagy sem, nem tőlünk függ.
− A bíróság a kérelmüket adathiányosnak tartotta. Valóban csak adminisztrációs kifogások lehettek? A PDSZ sztrájkolt az előző kormány alatt is, akkor semmi nem akadályozta a sztrájkjoggal élő pedagógusokat.
− Akkor más sztrájktörvény volt életben. Az sem volt a jogalkotói pedantéria csúcsa, de sokkal korrektebb volt, mint a mostani.
− Négy hónap telt el azóta, hogy a Pedagógusok Szakszervezete megállapodást írt alá a humánminiszterrel azért, mert így legalább beleszólása lehet a káros folyamatokba. A PDSZ más utat választott, és lemondott a befolyásolás lehetőségéről. Így semmire sincsenek ráhatással, vergődnek a bíróságon, sztrájkot hirdettek, majd elhalasztották. Most is így döntenének?
− Nem akarom minősíteni a többi szakszervezetet. A PDSZ azzal, hogy kimaradt az együttműködésből, olyan útra lépett, amellyel fel tudja mutatni azt, hogy mi az, amivel nem ért egyet, és azzal szemben milyen alternatívát tud felmutatni. Ezt tesszük. Nem állítom, hogy komoly produktivitással, hiszen a sztrájkfelhívásunk elakadt a bíróságon. Sok tagunk nem is érti, miért pepecselünk. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy egy felelősen gondolkodó szervezet nem mozgósíthatja a tagjait jogszerűtlen akcióra. Kötött pályán mozgunk. S miközben muszáj a bírósághoz alkalmazkodnunk, meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, amelyekkel fel tudjuk hívni nemcsak a szakma és az értelmiség, hanem az egész ország figyelmét arra, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ezért fogalmaztuk meg azt a petíciót is, amit a közjogi méltóságoknak és a képviselőknek küldtünk el a Magyar Pedagógus Kar ügyében. A kar felállítását indokolatlannak tartjuk, idegen test lesz a magyar közoktatás rendszerében.
− Ennek ellenére nyilván létrehozzák a Magyar Pedagógus Kart, hacsak ellenállásba nem ütköznek. De ki fog ellenállni? 2010-ig a különféle kormányok szabad, kreatív értelmiségieknek fogták föl a pedagógusokat, s az intézkedéseiket is ehhez a képhez igazították. E mostani politika a pedagógust végrehajtónak, katonának tekinti, akit a titkosszolgálat törvényesen megfigyelhet. E politika kiteljesülése lesz a pedagógus kar.
− A rendszerváltás után valóban alkotó, szabad értelmiségiként tekintettek a kormányok a pedagógusokra. Ebből következően látták el őket jogokkal és temérdek feladattal, aminek nem minden esetben örültek a pedagógusok, mert sokan úgy gondolták, hogy a végzettségük nem tantervek írására kötelezi őket. De sokan hurráztunk. Csakhogy az a pedagógus kar, amely ezt a temérdek feladatot elvégezte, tetszik, nem tetszik, húsz évvel öregebb. Azaz most már javarészt ötvenes. Életkori sajátosság, hogy biztonságot, nyugalmat szeretnének, kissé visszavennének a lobogásból, és átadni a terepet a fiataloknak. Csakhogy ők nem jönnek. Nagyítóval kell keresni a harminc alatti pedagógust a pályán. Ugyanakkor a nyugalomra vágyó pedagógust most az is fenyegeti, hogy elveszítheti a munkáját. Mert valóban kevesebb a gyerek. Március elején Balog Zoltán, azt mondta, hogy a hónap végére tudni fogjuk, hány pedagógusra lesz szükség. A mai napig nem ismert ez az adat. Abban biztos vagyok, hogy a tárcánál már tudják, mennyivel kell számolni, de megtapasztaltuk, hogy a lebegtetés, a bizonytalanság érzésének keltése politikájuk része. Amíg „köd van”, addig lehet húzni az időt, fárasztani a másik oldalt. Addig a pedagógus csöndben van. Az sajnos irreális, hogy a pedagógusok, a diákokhoz hasonlóan, egységesen vonuljanak az utcára. Azóta persze látjuk, hogy ezt az egységet miként osztotta meg a kormány, a szalámitaktika ilyen profi alkalmazására még kitalálóik is elismerően csettinthetnének. Tehát komoly elégedetlenség van, komoly csalódás, komoly szkepszis – és komoly félelem. A kialakulóban lévő köznevelési rendszer óriási visszalépés, mert pórázzal és szájkosárral fegyelmezett pedagógusok nevelnek majd alattvalókat a gyerekekből.
− Elképzelhető, hogy egy ködös novemberi napon pedagógussztrájk lesz?
− Egy ködös novemberi napon elképzelhető. Talán addigra meglesz a bíróság döntése. Ha nem lesz meg az életpálya bevezetéséhez szükséges pénz, akkor nagyon komoly elégedetlenségre lehet számítani.
− Mit szól ahhoz, hogy azoknak a pedagógusoknak, akiknek volt kollektív szerződésben garantált cafeteriájuk, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) kifizeti az elmaradt juttatást pedagógusnapon, míg azok, akik szegényebb önkormányzatok iskoláiban dolgoztak korábban, nem kapnak semmit?
− Ez totális nonszensz. Van, aki kap, van, aki nem? Annak eredményeként, hogy mindannyian a KIK munkáltatása alatt dolgozunk, ez komoly jogi problémát is felvet. A törvény szerint nem lehet különbséget tenni az azonos feltételek között, azonos feladatot ellátó, azonos végzettségű munkavállalók között. Nem beszélve arról az „apróságról”, hogy megint azok „járnak jól” akiknek eddig is volt ilyen juttatásuk. Bár éves szinten mindössze néhány tízezer forintról van szó, de ez is alkalmas arra, hogy újabb megosztottságot teremtsen pedagógus és pedagógus, valamint a társadalom többi része és a pedagógusok között. Nem véletlenül mondtuk azt, hogy elkapkodott az államosítás, nincsenek kidolgozva a feltételek, nem készültek el a hatásvizsgálatok, s most csak kapkodunk. Ennek levét pedig az oktatás egésze issza meg. A kész helyzet létrehozásának politikai akarata azonban mindent felülírt… Jogi segítséget adunk annak, aki perelni akarja a KIK-et emiatt.
