Tünet - Kapja le a körméről!

Bár a nyitott cipőknél tűnik fel, sokkal inkább a zártak a bűnösek a gyógyulásnál több hónapos programot is adó körömgombákért – derül ki Fáy Andrea, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász-főorvosának szavaiból.

Gombás fertőzés bármely testrészen előfordulhat, könnyen okoz egymástól viszonylag távol levő területeken viszketést, kivörösödő foltokat vagy éppen csúnya, elszíneződött körmöket. Például a hajas fejbőr krónikus gombás fertőzése egyszerű fejvakarással átterjedhet a kézkörmökre, vagy talpon, lábujjak között megtapadt bőrgomba okozhat a lábkörmökön elváltozást. Általában a férfiaknál a láb, nőknél a kézkörmei fertőződnek gyakrabban. A túl szűk cipő, vagy az olyan sportok, mint a futás, a foci, amikor könnyen berepedhet, sérülhet a köröm, kifejezetten kedveznek a körömgombásodásának.

Éppúgy, mint a kezeletlen lúdtalp, vagy a láb keringési zavara, a cukorbetegség is. A köröm- és lábgomba ritkán kerüli el a bakancsos, gumicsizmás embereket. A kényelmetlen, szoros cipőtől vagy egyéb fizikai sérüléstől a körömlemez megvastagodhat, harántirányban futó barázdák jelenhetnek meg rajta, a köröm szabadon álló részei felrostozódhatnak, olykor be is vérezhetnek. Az ilyen körömlemez, kicsit el is válhat a körömágytól, és az így fellazult körömlemezek között nagyon is könnyen megtapad a gomba kórokozója. A körömgomba jól látható jele, hogy a köröm megvastagszik, alapjáról elemelkedik, és a felszíne alatt morzsalékos, olykor kellemetlen szagú törmelék is lehet.

Ha mindez baktériummal is fertőződik, zöldes színűvé válhat. Aki pedig egészséges, szép kézkörmökre vágyik, jobb, ha nem veszi az ujját, körmét a szájába, nem rágja, és nem is ragasztat műkörmöt magára. Továbbá kerüli a zsíroldószeres vegyszereket, nem áll cukrásznak, fodrásznak vagy egészségügyi dolgozónak. A cukrászoknál, a cukrozott termékekkel, vagy a fodrászoknál a vegyszerekkel, az egészségügyben a betegekkel való érintkezés mind-mind körömgombavészt jelentő helyzetek. A kézkörmöknél a fertőzést leggyakrabban sarjadzó gombák okozzák, a folyamat a körömágy betegségével kezdődik, majd ráterjed a körömlemezre. Néha csak azt lehet látni, hogy a körömágy kicsit gyulladttá válik, de ez olykor gennyes is lehet.

A lábnál a szabad szél felől, a köröm felső részénél kezdődik a betegség, tünetként a megvastagodott köröm akár sötétbarnára is elszíneződhet. Ennek két oka is lehet: vagy a köröm vérzik be, vagy maga a gomba termel pigmentet. De bármi is az ok, az ilyen körmöt bőrgyógyásznak is meg kell mutatni. Az elszíneződés ugyanis már nemcsak körömgombára, de számos egyéb betegségre, például daganatra is utalhat. A főorvosnő szerint a körömgomba gyors megszüntetését nem segítik a kereskedelmi reklámok, amelyek öngyógyításra sarkallnak és gyorsan, szandálban mutogatható szép lábakat ígérnek. Mint mondja: csak a kezdődő körömgombáknál szabad öngyógyítással kísérletezni. A makacs, elfajult esetekkel orvoshoz kell fordulni.

Az öngyógyításra ajánlott szerek közül a körömoldószeres kombinált kenőcsök a leghatékonyabbak. Ezek felpuhítják, elvékonyítják a körömlemezt, így a hatóanyag könnyebben beszívódik. A gombaellenes körömlakkok is tartósan a körömlemezen tartják a hatóanyagot. Ha azonban a kezelés hatására, nem gyógyul, szakorvoshoz kell fordulni. A főorvosnő szerint a gombás fertőzések körömlemezt helyileg is több hónapig, de fél évig biztosan ajánlott kezelni. A gombarészecskék nem csak a körmön, de a cipőben és a zokniban is ott vannak, ezért azokat is fertőtleníteni kell. A cipő orrába formalinnal átitatott vattát kell dugni és 24 órára egy műanyagzsákba zárni. Ezt követően néhány napig a cipőt nem szabad még felvenni, szellőztetni kell. A zoknik gombátlanítására 90 fokos mosásra van szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.