HaHa-roham az Emmi ellen

Mintegy húsz fiatal HaHa-aktivista rohamozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületét pénteken a Szalay utcában. A tüntetők átrohantak a biztonsági kapukon, és bejutottak az épület előterébe. A biztonsági őrök a tüntetőkre zárták az ajtót, így a fiatalok egy ideig az épületben ragadtak.

A Hvg.hu beszámolója szerint a tüntetőknek azt mondták, kihívták a rendőrséget is. Nem sokkal később rendőrök érkeztek a helyszínre, bementek a tüntetők után, és lekísérték őket az előtérbe. Ott a fiatalok felolvasták a „minisztériumi vezetők szégyenlistáját”, vagyis azok névsorát, akiket szerintük el kellene bocsátani az intézményből. A listán szerepel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, valamint Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár. A Hallgatói Hálózat Facebook-oldala szerint Maruzsa Zoltán odament az Emmi épületében a tüntetőkhöz, hogy beszéljen velük. A roham után a kiérkezéső rendőrök elzárták az Emmi bejáratát, nem engedtek be újabb tüntetőket az épületbe, csak rendőröket.

Néhány más tüntető az épületen kívül gyülekezett olyan táblákkal, mint „Köszönjük a Stadionépítésért Felelős Államtitkárság, a Forráskivonó Államtitkárság, a Békemenetért Felelős Államtitkárság, az Agitációs és Propaganda Államtitkárság, a Népbutító Államtitkárság, a Szegregációért Felelős Államtitkárság, a Rezidenstörvényért Felelős Államtitkárság és a Párválasztóért Felelős Államtitkárság áldozatos munkáját”, illetve „Hallgatói Hálózat Ügyfélszolgálat”. A HaHa közleménye szerint „a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrás-kivonási Minisztérium mindeddig rettenetesen végezte a munkáját”, ezért pénteken a tüntetők „mint felelős állampolgárok” elbocsátották a minisztérium vezetőit, felelősségre vonva őket eddigi döntéseikért.

„A minisztérium további dolgozóit pedig felkértük arra, hogy segítsenek megszervezni az új minisztériumot, amely nem a kormány agymenéseinek, hanem az állampolgárok érdekeinek megfelelően működik a továbbiakban” – írta a HaHa, amely a minisztérium előterében megnyitotta „Ügyfélszolgálatát”, ahol várják az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslataikat a minisztérium további működésére vonatkozóan. Hoffmann Rózsa a Hallgatói Hálózat pénteki akcióját teljesen szabálytalannak és demokráciaellenesnek nevezte. Az államtitkár hozzátette: jövő szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek, és pontosan mit szeretnének. Az államtitkár szerint a demonstrálóknak a jelen legi kormányzat meggyengítése, illetve megbuktatása a célja. A tiltakozók azonban nem fogják a céljukat elérni, mert az emberek túlnyomó többsége rendet szeretne – hangsúlyozta Hoffmann.

HaHa-aktivisták a minisztérium épületében
HaHa-aktivisták a minisztérium épületében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.