Jobboldali szervezeteken keresztül nyúlták le a Moltól kapott pénzt

Fiktív számlákkal trükközve folyt ki a támogatás a jobboldali ifjúsági szervezetekből. A már 2008 óta húzódó ügy egyetlen vádlottja elleni eljárás talán eljut az elsőfokú ítéletig, mire Zuschlag János szabadul. Pedig a két ügy sokban hasonlít, össze is függ, a mostani per vádlottját a Zuschlag-perben is elítélték.

Nemrég őszre napoltak egy büntetőpert a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az egyvádlottas ügy nyomozása több mint öt éve, a Zuschlag János elleni eljárással párhuzamosan zajlott, és főszereplője abban az eljárásban is vádlott volt, jogerősen el is ítélték. A tényállás mindkét esetben ugyanaz: csak formálisan működő ifjúsági szervezetek támogatásokat nyúltak le, és fiktív számlákkal igazolták a költségeket. Az elhúzódó ügy azonban annyiban mindenképpen különbözik az ifjú szocialistákétól, hogy ebben keresztény-nemzeti szellemiségű szervezetek a pályázók.

A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) kifizetéseit és utóellenőrzését végző ESZA Kht. 2008-ban tett feljelentést a Zöld Ifjúsági Egyesület egyik pályázatának elszámolása miatt, mivel a becsatolt költségszámlák nem voltak hitelesítve. A vám- és pénzügyőrség a nyomozás során arra jutott, hogy a számlák fiktívek, névleges kibocsátói sosem hallottak az egyesületről. Ismerős történet: Zuschlag János ma azért üli súlyos börtönbüntetését – elvileg nemsokára szabadul –, mert a bíróság szerint az általa létrehozott egyesületek és alapítványok bűnszervezeti hálót alkottak, érdemi tevékenységet nem végeztek, céljuk kizárólag a támogatások megszerzése volt, amelyek zömét hamis számlákkal igazolták, így – a csalás mellett – nem fizettek adót, amivel megkárosították a költségvetést.

A Zöld Ifjúsági Egyesület pályázati anyagai is föllelhetők voltak a Zuschlag-ügy aktái közt, akkor kerültek oda, amikor az ügyészek házkutatást tartottak a Tizennyolc Körül Alapítvány székhelyén. Az alapítvány szakmai igazgatója Prácser László, az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) korábbi elnöke, a Zuschlag-per pénzbüntetésre ítélt kilencedrendű vádlottja, aki több keresztény ifjúsági szervezet vezetőjeként részt vett az NCA egyik kollégiumában a pályázatok elbírálásában.

Prácser a Zuschlag-perben hangsúlyozta: ideológiailag távol áll az ügy elsőrendű vádlottjától, a volt szocialista képviselőtől, azt viszont nem tagadta, hogy rendszeresen adott neki tanácsokat pályázati ügyekben, és pénzt is fogadott el tőle alkalmanként. Ezek csak „magánkölcsönök” voltak, amelyeket visszaadott. Lados István, Zuschlag személyi titkára viszont azt vallotta Prácserről, hogy bizalmas viszonyt ápolt a főnökével. Kijelentette: Prácser lobbizott a beadott pályázatok támogatásaiért, amelyekért sikerdíjat kapott.

A Zöld Ifjúsági Egyesület pályázati elszámolásával kapcsolatban indult eljárásban a szervezet elnöke, P. Lívia azt vallotta a nyomozóknak, hogy az egyesület tevékenységéről semmit sem tudott, azt unokatestvére, Prácser László végezte, ő csak aláírta az alapításhoz és a bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat.

A Zöld Ifjúsági Egyesület nemcsak az NCA-tól, hanem a Moltól is kapott adományként ötmillió forintot. Az olajtársaság jótékonysági alapon sok szervezetet támogat, s ezek közt voltak Prácser és a közvetlen személyi köréhez tartozók is. A támogatásokról szóló előterjesztéseket az olajtársaságnál egy időben tárgyalták, és az átutalások is azonos időben történtek. A támogatott szervezetek azonban az elszámolásokat azonos forrásokból származó fiktív számlákkal igazolták le.

A 1354/2005 számú előterjesztés szerint a Fiatal Lokálpatrióták Társasága kerékpártúrára, vándor- és történelmi tábor költségeire igényelt pénzt. A 1352/2005 számú előterjesztésben a Danubia Nova Keresztény Diákegyesület a diákhagyományok ápolására, fejlesztésére, az örök barátság ápolásának a támogatását igényelte az olajtársaságtól. A 1348/2005 számú előterjesztés szerint a Zöld Ifjúsági Egyesület képzésre, konferenciára és táborra kért támogatást. A Prácser által elnökölt Danubia Magyar Katolikus Diákegyesület (1349/2005-ös iratszámon) a haza, az otthonérzés fejlesztésére, valamint a templomon kívüli összetartás és barátság erősítésére pályázott.

A döntés alapján 2005. november 25-én a Mol 5-5 millió forintot utalt át a Zöld Ifjúsági Egyesületnek, valamint a Duna Parti Zöld Fiatalok Egyesületének. Ötmilliót kapott a Fiatal Lokálpatrióták Társasága. 2,5-2,5 milliót kapott az Ifjúsági Információs Alapítvány, valamint a Biztos Támasz Egyesület. 1,5 millió forintot utaltak a Danubia Magyar Katolikus Diákegyesületnek, egymilliót pedig a Danubia Nova Keresztény Diákegyesületnek.

A kiadások fiktív számlával való igazolása miatti nyomozást felügyelő kecskeméti ügyészek irányítása alatt a pénzügyőrök lényegében néhány hónap alatt felgöngyölítették az ügyet. A fiktív számlázásokon túl kiderítették, hogy a Zöld Ifjúsági Egyesület mellett a Prácser érdekkörébe tartozó és a Mol által támogatott ifjúsági szervezetektől az adományból milliókat utaltak tovább egy fővárosi könyvelőiroda magánszámlájára.

Az egyre kényesedő ügyet végül elvették a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalától, és először a XIII. kerületi rendőrkapitányságra helyezték, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya fejezte be. Az ügy érdekessége, hogy bár a fináncok eljutottak addig a könyvelőirodáig is, akinek az alkalmazottja a magánszámlájára átutalt milliókat később – anyagi ellenszolgáltatás fejében – készpénzben átadta egy magánszemélynek, sem ezek a szereplők, sem – ellentétben a Zuschlag-üggyel – a többi, fiktív pályázatban közreműködő ifjúsági szervezet vezetője nem lett meggyanúsítva az eljárásban. Az V. és XIII. kerületi ügyészség 2011. augusztus 23-án kizárólag a Zöld Ifjúság Egyesület által elnyert támogatások ügyében emelt vádat nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint magánokirat-hamisítás büntette miatt Prácser László ellen.

Zuschlag János ősszel szabadul, talán akkora megszülethet az elsőfokú ítélet ebben az egyre töpörödő ügyben is.

A Zöld Ifjúsági Egyesület táborra kért támogatást, a pénzt azonban egy könyvelőirodának utalták
A Zöld I úsági Egyesület táborra kért támogatást, a pénzt azonban egy könyvelőirodának utalták
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.