Orbán három éve: forradalom vagy ellenforradalom?

Tanulmánykötet jelent meg a kormány harmadik évéről.

„Ellenforradalom volt a javából” – írja Szekeres Imre, a József Attila Alapítvány kuratóriumi elnökeként a Forradalom volt? címmel az Orbán-kormány harmadik évéről megjelent tanulmánykötet bevezetőjében. A baloldali alapítvány már a harmadik kötetet szenteli a kormány tevékenységének elemzésére. A kötet azzal indít, hogy 2013 közepére mintha megfordult volna az idő kereke: „visz bennünket vissza a múltba, egy tekintélyelvű társadalomba, miközben csökken a gazdaság teljesítménye, és sokak számára lehetetlenné válik a társadalmi felzárkózás”. A kilencvenes évek közepén megindult lendületes fejlődés kifulladt, a kormány elvesztegetett három évet, mert számára a hatalomkoncentráció és a vazallusok vagyongyűjtése fontosabb volt, mint Magyarország fejlődése. „A harmadik évben minden korábbinál erőteljesebb kísérleteket tett arra a miniszterelnök, hogy rendszerét stabilizálja és tartósítsa.”

A kedden bemutatott kötetben 28 szerző, köztük Gerő András történész, Kéri László politológus, Tamás Pál szociológus elemzi a legfontosabb ágazati politikákat, a kormányzat szakpolitikai intézkedéseit, azok hatalompolitikai, szimbolikus, kommunikációs vonatkozásait. A kötet bemutatóján bizonyos tekintetben tovább is mentek az Orbán-kormány minősítésében: Farkasházy Tivadar szerint például még Kína és Oroszország is demokratikusabb, még ott sem nyúl bele a kormány ennyire a gazdaságba, és mindkét országban stabilak a viszonyok – hazánkkal ellentétben. „Ne kerülgessük a forró kását, ez nem autokrácia, ez kérem, diktatúra!” Farkasházy egy Fidesz-színházként írta le a hazánkban uralkodó viszonyokat, amiben minden kellék megvan a repertoárhoz, mindig azt húzzák elő, amit kell. Minden műfajban dolgoztak már, minden darabot eljátszottak. Drámát, tragikomédiát, népszínművet. „A bérletesek pedig ugyanúgy ülnek és nézik az előadást.” Szerinte ezért is nehéz aktuális könyvet írni a Fideszről, mert hetente újabb darabokat találnak ki.

– Amit eddig megéltünk, politikai értelemben nem volt forradalom, hiszen nem harcoltunk fegyverekkel – mondta a bemutatón Petschnig Mária Zita közgazdász. Szerinte 2010 után lényegében ugyanaz történt velünk, mint az előző rendszerben: akiken elkövették mindazt, amit elkövettek, teljesen le voltak fegyverezve – „védtelenek voltunk”. A kötet címében (Forradalom volt?) szereplő múlt idő is kérdőjellel szerepel, tette hozzá, joggal, hiszen a „forradalom” permanens, annak ellenére, hogy konszolidációt ígérnek. „A káoszt nem lehet konszolidálni, nem is szabad.”

Petschnig Mária Zita szerint Orbánisztánban élünk
Petschnig Mária Zita szerint Orbánisztánban élünk

Petschnig Mária Zita az „Orbán-rendszer” fontos elemének nevezte a korlátok lebontását és a mozgástér bővítését, utóbbit szolgálja szerinte az ideológiai múlt kötöttségeinek kiiktatása, a tetszés szerint alakítható alaptörvény. A külső korlátok lebontását szolgálta az IMF-től való megszabadulás és az EU kötelékéből való kiszállással való fenyegetés. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök az uniós túlzottdeficit-eljárástól bármi áron meg akar szabadulni, amivel olyan többletforrásokat tud begyűjteni, ami jelentős mozgásteret fog biztosítani a számára. „Orbánisztán” eszközrendszeréhez sorolta a saját hatalmi bázisuk megerősítését, a hatalmas forrásátcsoportosításokat, az szja-rendszer és az egész szociális rendszer átalakítását, a vagyon újraosztását.

Orbánék szerinte a rezsicsökkentéssel is a mozgásteret igyekeznek növelni: az infláció csökken, lejjebb tudják vinni a kamatot, ezzel növelve népszerűségüket, a szolgáltatókat tönkre tudják tenni, államosítani, majd újra privatizálni, szerinte ez a végső cél, hogy Orbánék mindenkit függővé tegyenek. „Nagyon erőteljes vagyonújraelosztás indult el a kormányzás harmadik évében. Mostanra ez annyira eszkalálódott, hogy a jövedelemtermelés esélyeit is újraosztják. Az egyes alrendszerek közötti forrásallokáció is erre mutat: a felsőoktatásból elvonnak, mert nincs szükségük értelmiségre, majd átcsoportosítják kedvenc focicsapatukra, ahogy Ceausescu is tette Romániában. Azzal kapcsolatban, hogy mindebből mi lesz 2014-re, Petschnig Mária Zita úgy vélekedett, ha a Fidesz megint felhatalmazást kap, akkor Orbán Viktor megint megerősítve érezheti magát, és megy tovább a „lenini úton”. De ha nem így történik, akkor is súlyos politikai, gazdasági és társadalmi problémáknak nézünk elébe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.