Az állambiztonsági szolgálatok apparátusán belüli különbségtétel a Fideszben vita tárgya volt, legalábbis Lázár János egy márciusi HVG-interjúban ezzel indokolta a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megalakításának elhalasztását. „Vita van arról a Fideszben, hogy mi legyen a bizottság célja, feladatai, milyen eszközei legyenek, kinek kell feltárni a múltat, a bizottság egy kormányzati szerv vagy egy civil szervezet legyen? Minden ügynök nevét hozzuk nyilvánosságra, kik az áldozatok, azok is ügynökök voltak, akiket megzsaroltak, akik igyekeztek nem ártani és így tovább? Én a nyilvánosság pártján állok, erős jogosítványokkal rendelkező bizottság kell a múlt feltárását illetően” – fogalmazott.

Ehhez képest a Rétvári-féle bizottság, mint kiderült, nem tesz semmiféle különbséget, sőt: a lapunk kérdéseire adott minisztériumi válaszokból az is kiderült, hogy jóval többről lehet szó, mint amit Rétvári vasárnap bejelentett.

A tavaly elfogadott jogszabály „1948. és 1990. május 1-je közötti időszakban folytatott titkosszolgálati tevékenységet” említ, tehát nemcsak háromperhármasokra vonatkozik – erősítették meg lapunknak az igazságügyi tárcánál, hanem egyformán vonatkozik az egykori hírszerzőkre, kémelhárítókra, a rettegett belső elhárítás besúgóira, de nem tesz különbséget sem alkalmi informátorok, meggyőződéses besúgók, tartótisztek és az „elit” szt-tisztek, megrendelők és végrehajtók között sem.

A minisztériumnál kérdésünkre – milyen szempontok, listák, adatbázisok alapján választották ki azt a bizonyos 109 embert –, azt felelték, a bizottság a nyugdíjpótlékosok listájáról és a történeti levéltárban található adatokból dolgozott. Azokat vizsgálták, akik még a kommunista rendszerben kaptak állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra jogosultak. A testület a törvény alapján azoktól vonja meg a juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van.

Arra a kérdésünkre pedig, hogy csak a III/ III-as csoportfőnökség esetében vizsgálódtak, vagy az I., II., IV., V. csoportfőnökség ügynökeit is bevonták a körbe, arról tájékoztattak: „Aki az 1948. és 1990. május 1-je közötti időszakban folytatott titkosszolgálati tevékenységet, az a törvény szerint méltatlan a pótlékra. A szakértők ezt vizsgálták.”

Nemmel feleltek arra a kérdésünkre, van-e ügynöklista a KIM birtokában: „A bizottság nem ügynöklistákat vizsgált, hanem a nyugdíjpótlékosok listájáról dolgozott, illetve a történeti levéltártól kért ki adatokat.” Ugyancsak nem volt a válasz arra a kérdésre, hogy felhasználták-e ehhez az állambiztonsági hálózati nyilvántartást tartalmazó titkos mágnesszalagokat. A bizottságról azt a tájékoztatást kaptuk, a törvény által meghatározott ötfős szakértői bizottságot az igazságügyi miniszter jelölte ki, tagjai „elismert történészek és nyugdíj-biztosítási szakemberek”. A bizottság május végéig dolgozik, ezt követően postázzák az érintetteknek az értesítést, hogy elveszik a nyugdíjpótlékukat, ez ellen harminc napon belül fellebbezhetnek. További érdekesség, hogy a törvény alapján a bizottság a levéltárak mellett „állami szervektől” is bekérhet adatokat, tehát akár a titkosszolgálatoktól is.

A bizottság ugyanakkor – az ügynökügy előzményei és a megkérdezett szakértők véleménye alapján – majdnemhogy lehetetlen feladatra vállalkozott. Az ugyan tudható, hogy kik kaptak állami kitüntetést, olyan lista azonban nem létezik – elvileg –, amellyel összevethetnék. Eleve azt sem tudják a kutatók, pontosan hányan végeztek „titkosszolgálati tevékenységet” a rendszerváltás előtt. Az adatok szerint négy évtized alatt összesen 200 ezer embert szervezhettek be, sokukat alkalmi infomátorként, tehát jóval kevesebb lehetett a hivatásos ügynökök száma. Az öt csoportfőnökségnél évente átlagosan 9500 hálózati személy volt, közülük elenyésző lehetett azoknak a száma, akiket kizárólag a belső elhárítás foglalkoztatott. A korábbi iratfeltárások, vizsgálatok alapján tudható továbbá, hogy a rendszerváltás éveiben rengeteg iratot, bizonyítékot ledaráltak, sőt a korábbi – Kenedi János vezette – iratfeltárások szerint egészen 1995 elejéig folytatódtak az iratmegsemmisítések.

A megmaradt iratok több mint kilencven százalékát adták át a titkosszolgálatok az állambiztonsági levéltárnak, a többit – a „fontos iratokat” – visszatartották. (Ez azonban az igazságügyi bizottságot elvben nem zavarja, hiszen állami szervektől is bekérhet adatokat.) Ügynöklista azonban az állambiztonsági levéltárban sincs, és a megsemmisítések után aligha állítható össze. De még így is több ezer egykori állambiztonságisról gyűlhetnek adatok az igazságügyi tárca „nem létező” listáján.