Kövér László nem tud behajtani?

Jogvita alakult ki a Kövér László házelnök által kiszabott parlamenti bírságok miatt, ellenzéki politikusok álláspontja szerint ugyanis nem lehet a tiszteletdíjukból levonni a rájuk kiszabott tételeket, az Országgyűlés hivatala szerint viszont erre megvan a megfelelő jogi lehetőség.

Mint ismert, az új házszabály értelmében a fideszes házelnök, Kövér László nemrég – elsőként – a szocialista képviselőt, Szanyi Tibort büntette meg, amiért „bemutatott” a többi frakciónak. Az eset néhány hete történt, amikor az MSZP-s képviselő egy interpellációt követően a középső ujjának felmutatásával fejtette ki véleményét a neki „beszólogató” jobbikos képviselőkről. Kövér László a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolta: ez a képviselői tiszteletdíj egyharmada, azaz 131 ezer forint.

A fideszes parlamenti elnök legutóbb Karácsony Gergelyt és Szilágyi Pétert büntette meg, miután a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt képviselői egy táblát mutattak fel az ülésteremben, rajta – a trafikmutyira utalva – a szöveggel: „Loptok, csaltok, hazudtok!”.

Karácsony ötvenezer forintot, Szilágyi pedig a maximálisan kiszabható összeget, 185 ezer forintot kénytelen megfizetni. Az utóbbi kapcsán Kövér László azzal indokolta az összeg nagyságát, hogy Szilágyit a T. Ház egyik jegyzőjeként szerinte nagyobb felelősség terheli a parlament rendjét „súlyosan sértő magatartás” kapcsán.

A párbeszédesek az eset után közölték: levelet küldenek a házelnöknek, mert szerintük Kövér megsértette a mentelmi jogukat; ezért kérik, hogy az ügyet a mentelmi bizottságnak utalják át. Ha ez nem történik meg, akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak – jelentették ki korábban.

A vita azonban vélhetően itt nem áll meg, a kiszabott pénzbüntetés behajthatósága ugyanis erősen kérdéses. Tudni kell, hogy eddig sem Szanyi, sem a PM képviselői nem fizették be a nekik kiadott csekket. Mivel a vonatkozó törvényben nem szerepel a végrehajthatóság rendezése, kérdés, hogy ennek elmulasztása esetén a T. Háznak milyen lehetőségei vannak.

A Népszabadság kérdésére az Országgyűlés Hivatala azt közölte: felszólították az érintett képviselőket, hogy tizenöt napon belül fizessék be a kiszabott összeget, ellenkező esetben Kövér László utasítására a hivatal levonja a képviselők tiszteletdíjából. Az országgyűlési képviselőknek viszont speciális jogállásuk van, vagyis tiszteletdíjuk megnyirbálása nem feltétlenül lehetséges. Igaz, az Országgyűlés Hivatala szerint a pénzbírság kiszabására vonatkozó rendelkezések alapján a parlament jogosult ezt megtenni.

A PM-pártiak egyelőre azt várják, megtörténik-e a levonás, ebben az esetben az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mondván, a bírsággal korlátozták a szabad véleménynyilvánításukat. A PM-esek ezzel együtt nem tagadják meg a bírság befizetését, de az összeget várhatóan a zavaros jogi helyzet és a vita rendezéséig inkább ügyvédi letétbe helyezik. Azt, hogy a PM-esek legutóbbi hasonló akciója után az abban részt vevő képviselők (Szabó Rebeka, Dorosz Dávid) milyen büntetést kapnak, egyelőre nem tudni.

Szilágyi Péter (PM) lapunknak azt mondta: megkapták a főigazgató felszólító levelét, és bár a jogszabályok betartása számukra „különösen fontos”, mivel jogilag nem tartják megalapozottnak a behajtást, ezért előbb arra kérik az illetékest, hogy jelölje meg: mely jogszabályok alapján kívánják végrehajtani a bírságot. 

Azt, hogy Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát megbüntetik-e, még nem tudni
Azt, hogy Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát megbüntetik-e, még nem tudni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.