Semmi esély?

Az elmúlt három évben megtört az a lendület, amely 1989 óta tartott – szögezte le Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter egy múlt heti, a biztonságpolitikáról tartott konferencián.

Ma a honvédség inkább hasonlít a vatikáni gárdára, mint egy komoly haderőre - véli Szekeres, és emlékeztetett arra: a honvédség átalakítása 1990-től 2010-ig hol jobban, hol rosszabbul, de előrehaladt: megszüntették a kötelező sorkatonai szolgálatot, megteremtették a honvédség korszerű expedíciós képességét, átalakították a légierőt.

„Az elmúlt három évben viszont olyan területvédelmi képességek fejlesztését tűzték ki, amelyek feleslegesek, és sokkal fontosabb képességek fejlesztése elől vonják el az amúgy is példa nélkül csökkenő forrásokat. Harckocsikat, páncélozott szállító harcjárműveket, önjáró tarackokat akartak beszerezni. Ez a felfogás a XXI. században idejét múlta, a modern hadtudományi felfogás anakronisztikusnak minősíti. A bejelentett, ugyanakkor soha meg nem valósult fejlesztések viszont hosszú időre komoly hiányokat teremtettek” – jelentette ki Szekeres Imre, hozzátéve: a honvédség vegetálásra lett ítélve, és pusztán a napi működés-fenntartás biztosítására kényszerült.

Bali József nyugállományú vezérőrnagy, egykori szakállamtitkár ugyanitt arról beszélt: a hatályos kormányhatározat szerint a védelmi kiadások reálértéke 2016-ig tovább csökken, attól kezdve évente legalább 0,1 százalékos GDP-arányos növekedést tervezett. 2016-tól viszont jelentősen megnő a Gripen-bérlettel kapcsolatos kiadás, jelentős darabszámban helikopterekre lenne szükség.

A könnyű szállítórepülőgép-parkot cserélni kellene, a Gripenek mellé kiképző-oktató gépek kellenének, a harci helikoptereket modernizálni kellene, akkor viszont a NATO ismételten bejelentkezik érte, ami további kiadásokkal jár, sokkal nagyobb tempóban folytatni kellene a gépjárműprogramot, a híradóprogramot és sok más, pillanatnyilag álló vagy időben késleltetett fejlesztési programot. „A mai költségvetési kilátásokat tekintve erre semmi esélyt nem látok” – jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.