A Külsővásártér utca és a Szoboszlói út sarkán álló kicsiny pavilon átvészelte a második világháborút és az ötvenhatos forradalmat, meg se kottyant neki a Kádár-éra és a rendszerváltás, túlélte az „elmúltnyolcévet” és a világgazdasági válságot, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerével nem bírt: úgy néz ki, hogy az Orbán-kormány végleg betette neki a kaput. A kilencvenéves ingatlan jelenlegi tulajdonosa, Meszlényiné Tódor Ildikó – aki huszonöt éve vette meg ezt a dohányboltot – nem adhatott be pályázatot a koncessziós eljárásban, mivel az öreg trafik felépítése nem felel meg az előírt technikai feltételeknek.

Nincsen például külön bejárat a vevők számára, a kiszolgálás csupán egy ablakon keresztül történik, márpedig ilyen ablakos megoldást az új törvény nem tűr. Meszlényiné a hétvége kivételével mindennap reggel ötkor nyit és délután ötkor zár, főleg dohányt, újságot és édességet árul, de azt mondja, a forgalma az elmúlt két-három évben jelentősen visszaesett. Azt tapasztalta, hogy az embereknek újabban se újságra, se cigarettára nincsen pénzük, szerinte sok dohányos már kizárólag a feketepiacról szerzi be a napi adagot.

– Azt olvastam az újságban, hogy a dohányforgalom tíz százalékát teszi ki a csempészett cigaretta, de szerintem ez nem igaz, sőt, éppen fordítva van: ha összeszámolom, hogy milyen sok törzsvásárlómat veszítettem el, szerintem a dohányosok kilencven százaléka már csak feketén vásárol – panaszolja Meszlényiné, aki szerint az új trafiktörvény erre rátesz majd még egy lapáttal.

– Ha ez a szép kormányunk rájön, hogy az új trafikokban elmarad a várt bevétel, akkor hiába emeli meg újból az árrést! Addigra olyan szépen kiépül majd a feketepiac, hogy a dohányosoknak házhoz viszik majd a cigit! – jósolja az asszony, aki szerint a kormány nem váltotta be a munkahelyteremtésekre vonatkozó ígéretét. – Nem azt ígérték, hogy elveszik a munkahelyeket, hanem azt, hogy munkahelyeket teremtenek – mondja. – De akkor azt hogyan kell értelmezni, hogy a dohányszakmában megszűnik majdnem negyvenezer árushely, és lesz helyette ötezer? Akárhogy számolom, ez nem több álláshely, hanem kevesebb!

Kérdem tőle, hogy mi lesz a kis pavilonnal ezek után, mire Meszlényiné válaszképpen a karját széttárja tanácstalanul: nem tudja, hogy mi lesz. Azt tervezi, hogy elmegy nyugdíjba, idén augusztusra ugyanis összejön a ledolgozott negyven éve. Csakhogy a nyugdíja mindössze havi 53 ezer forintra jön ki, s nem hiszi, hogy ebből a férjével meg tudnak majd élni. A férje, Meszlényi Gyula harminchárom évet dolgozott autóvillamossági szerelőként, de súlyos egészségkárosodása miatt évekkel ezelőtt leszázalékolták. Kettejük összes jövedelme sem lesz elég a megfelelő megélhetéshez, pedig ketten együtt ledolgoztak több mint hetven évet. Vagyis több mint hetven éven át fizették a nyugdíjjárulékot is, íme, itt a jutalma: havi 53 ezer forint. De ez nem elég, a továbbéléshez nem elég.

– Bezzeg Palcsó Tomika öt trafikot kapott Pesten, pedig a dohányszakmához nem ért, csak énekelni tud! – csattan föl Ildikó, aki szerint érthetetlen dolog, hogy a régi szakmabelieknek, akik értik a dolgukat, miért teszik ki a szűrét. Kérdem az asszonytól, hogy tud-e róluk és problémájukról a debreceni városvezetés, mire Ildikó asszony bólogat:

– Hogyne, megírta a helyi újság is, hogy a városháza állítólag műemléki védettség alá akarja helyezni az üzletemet. Egyébként tud mirólunk Kósa polgármester úr is! Szokott nálunk újságot venni!

Meszlényiné azt mondja, hogy kis pavilonjuk fenntartása havi szinten több tízezer forintba kerül, de ha a következő hónapokban volna is rá vevő, ő őszintén elismerné neki, hogy ez a dohánytrafik másra nem alkalmas, csak dohánytrafiknak. Hiszen arra találták ki még 1923-ban.

1923-ban még egy világháborús hadiözvegy kapta kárpótlásként ezt a trafikosbódétFOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN