Öt évet is kaphatnak

Készül a családon belüli erőszakról szóló törvény, de nőjogi civil szervezetek vitatják, hogy a javaslat lefedi a nemzetközi egyezményekben előírtakat.

„A szándék az elkövető elrettentése, ezért a családon belüli erőszak körébe vonható bűncselekményeket, például a testi sértést, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését, a kényszerítést súlyosabban büntetik” – ez áll az új Btk. módosításáról szóló javaslat indoklásában, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt pénteken terjesztett a parlament elé.

Törvényért tüntetők
Törvényért tüntetők

Vagyis július 1-jétől már külön tényállásként szerepelhet a hozzátartozó bántalmazása. A könnyű testi sértés és a tettleges becsületsértés esetében három évig terjedő, a súlyos testi sértés, az aljas indokból, védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen, illetve idős vagy fogyatékossággal élő ember sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, valamint a személyi szabadság megsértése vagy kényszerítés esetében egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető az elkövető.

A javaslat a bűncselekmény megvalósulásához feltételként határozza meg az együttélést, de a büntethetőség kiterjed arra az esetre is, ha a sértett nem az elkövetéskor, hanem korábban élt együtt az elkövetővel – azaz a volt házastársra, volt élettársra, gondnokra, gondnokoltra, gyámra és gyámoltra is vonatkozhat majd.

A közigazgatási tárca közleménye úgy fogalmaz: a kormány nem tolerálja a rendezett családi viszonyokat aláásó cselekményeket, az államnak védelmet kell nyújtania azon polgárainak, akik otthonukban szenvednek el erőszakot. Ezért a hozzátartozók elleni erőszakkal foglalkozó munkacsoport keretében a büntetőeljárásban eljáró hatóságokkal, az alapvető jogok biztosával és civil szervezetekkel konzultálva dolgozta ki a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő törvényjavaslat szövegét.

A nőjogi civil szervezetek ugyanakkor vitatják, hogy a javaslat, amelyet hiányosnak tartanak, lefedi a nemzetközi egyezményekben előírtakat. Azt mondják: a tárca lesöpörte észrevételeiket. Jelzésértékű, hogy a tárca égisze alatt működő nőjogi munkacsoportot ez ügyben május 23-ra hívták össze.

– Ennek az állásfoglalását meg kellett volna várni a javaslat beterjesztése előtt – hangsúlyozza Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa. Szerinte a javaslat csak formailag jelent önálló tényállást, tartalmilag nem. Gyakorlatilag minősített esetet csináltak a párkapcsolat bizonyos formáiból, és csak szemezgettek a különböző tényállási elemek közül, de a valós helyzetet nem sikerült lefedni.

– A párkapcsolaton belüli erőszak alapja nem az együttélés, hanem az, hogy az egyik fél többlethatalommal bír, és ez bármely intim viszony jellemzője lehet. De idetartozik az is, amikor a kapcsolatot csak az egyik fél akarja – mondja Spronz Júlia. Hozzáteszi: a hatalmi vagy befolyási viszonnyal való visszaélés kategóriája jól jellemezné az elkövetői kört. A tárca javaslata viszont csak a női sértettek felét fedi le, ráadásul éppen azokat az eseteket nevesíti, amelyek – a testi sértés kivételével – ritkábban fordulnak elő. Nem tesz említést viszont a gazdasági erőszakról, a zaklatásról, a kiskorú veszélyeztetéséről, a garázdaságról, a lelki és a szexuális erőszakról.

A KSH adatai szerint 2011-ben közel 6400, hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményt regisztráltak. Az esetek több mint 40 százalékában testi sértés történt, 23 százalékkal második a listán a zaklatás, a kiskorú veszélyeztetése 12 százalékkal a harmadik. A kényszerítés és a becsületsértés nagyjából egy-egy százaléknyi aránnyal az utolsó helyen áll. Az esetek felét volt vagy jelenlegi házastárs, illetve élettárs sérelmére követték el. Minden harmadik esetben a szülő, a nagyszülő, illetve a gyermek vagy az unoka volt a sértett. A hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatai között 70 százalék volt a nők aránya. A párkapcsolati erőszakos bűncselekményeknél még magasabb, tízszeres a női áldozatok aránya.

Parlamenti kérdés

Ön is egyetért-e azzal, hogy asszonyverő politikusok ne ülhessenek az Országgyűlésben? – ezzel a kérdéssel fogadja ma reggel a Parlamentbe érkező képviselőket az MSZP: a párt névvel, címmel és a frakció megjelölésével várja a válaszokat. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy az élettársa elleni erőszakkal gyanúsított Balogh József volt fideszes képviselő a mai napig tagja az Országgyűlésnek, a KDNP és a Fidesz vezető politikusai pedig magánügyről beszélnek a történtek kapcsán. A PM lemondólevelet írt Balogh József, illetve Lipők Sándor, Meggyes Tamás és Daher Pierre fideszes képviselő számára, mert sajtóhírek szerint feleségüket, illetve nőket bántalmaztak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.