Polt a Nyomozó Főügyészségnek adta a trafikügyet

Átfogó ügyészségi vizsgálatot sürget az MSZP, miután a Hvg.hu megírta: egy birtokában lévő hangfelvétel (amelyet eddig az azon megnevezettek személyiségi jogainak védelmében nem hoztak nyilvánosságra) kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Szekszárd fideszes vezetése egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.

Horváth István (Fidesz) polgármester a felvétel tanúsága szerint például úgy foglalt állást: „a lényeg, hogy a győzteseknek elkötelezett jobboldaliaknak kell lenniük”. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: nyilvánvalóvá vált, hogy az összes fideszes politikus hazudott, amikor tagadták, hogy politikai alapon döntöttek volna a pályázatokról, így a Miniszterelnökséget vezető Lázár János és a párt alelnöke, Kósa Lajos is.

Mesterházy választ vár a pályázat lebonyolításáért felelős tárca vezetőjétől, hogy mikor és milyen úton-módon juttatták el a pályázók névjegyzékét a szekszárdi kormánypárti politikusoknak, és ők miképp jeleztek vissza. Mely jogszabály alapján kérték ki a fideszes politikusok véleményét az ügyben, és történtek-e hasonló egyeztetések másutt is? Mesterházy mindezek alapján arra kérte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy indítson átfogó vizsgálatot a trafikpályázatok ügyében, és ennek keretében az ügyészség kéresse be a Hvg.hu birtokában lévő leleplező felvételt.

– Jövőbeni eljárási cselekményekkel kapcsolatban eddig sem bocsátkoztunk jóslásokba, és ezután sem fogunk – mondta a Népszabadság érdeklődésére válaszolva Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. Emlékeztetett rá, hogy Mesterházy Attila és Harangozó Tamás országgyűlési képviselő április 29-én írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez.

Kérdésükben arra utaltak, hogy az elektronikus sajtóban megjelent információk szerint a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedéséről kiírt pályázat nyerteseit a Fidesz választókerületi felelősei, illetve egyes esetekben a települési képviselő-testületben működő Fidesz-frakció választotta ki, és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ezen személyeket hirdette ki nyertesnek. A pályázati eljárás törvénytelenségének gyanúját felvető információkra tekintettel kérték, hogy – ha a büntetőeljárás még nem indult meg – az iratot az ügyészség kezelje feljelentésként.

Polt Péter az iratot megküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), ahol feljelentéskiegészítést rendeltek el, aminek a határideje kétszer tizenöt nap. Fazekas rámutatott: azért a KNYF kapta meg az ügyet, mert amennyiben az iratban foglaltak alapján képviselő büntetőjogi felelőssége is felvetődik, kizárólagosan ez az ügyészi szervezet járhat el.

Ennek megfelelően a Szilágyi György és Volner János (Jobbik) ország gyűlési képviselő, valamint egy magánszemély által ugyanebben a tárgyban tett feljelentéseit a Fővárosi Főügyészség a Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át, ahol e feljelentéseket a már folyamatban lévő feljelentéskiegészítés keretében vizsgálják. Ugyancsak a KNYF-nél landolt Karácsony Gergely országgyűlési képviselő BRFK-hoz hivatali visszaélés bűntette miatt benyújtott feljelentése.

Párhuzamosan, közérdekvédelmi feladatkörében eljárva vizsgálja a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedéséről kiírt pályázat törvényességét a Fővárosi Főügyészség is. Bagoly Bettina szóvivő lapunknak megerősítette, hogy több kérelem is érkezett a főügyészséghez az elmúlt napokban, amelyek törvénysértéseket vélelmeztek a pályázatokkal kapcsolatban. A beadványokat a közrendvédelmi szakág bírálja el. A Fővárosi Főügyészségen folyó eljárás és a KNYF-en elrendelt feljelentéskiegészítés nincs összefüggésben egymással, és nem is befolyásolja egyik a másikat – közölte a szóvivő.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.