'Micsoda szenzáció' Jászságban!

A Jászságot sem kerülhette el a sorsa: Alattyán, Jászalsószentgyörgyön és Jászárokszálláson Piroska Miklós Antalnak, a jászberényi Fidesz egyik meghatározó vezetőjének az apja győzött. Fia, ifj. Piroska Miklós a megyei közgyűlés fideszes képviselője. A közelmúltig ő vezette a jászberényi polgármesteri kabinetet.

Jánoshidán, Jászberényben, Jászboldogházán, Jászjákóhalmán szerzett jogot Rédei István, aki a Fidesz jászberényi listájának 2. helyén szerepelt 2010-ben. Jelenleg a jászberényi Coop-Star Zrt. élelmiszer-kereskedelmi cég elnök-vezérigazgatója. Nem járt rosszul a cég piac- és hálózatfejlesztési igazgatója sem, Bartus Péter Pál Jászágón és Jászberényben, Jászfényszarun, valamint Pusztamonostoron nyert. Édesapja a Fidesz jászberényi listájának 3. helyén szerepelt 2010-ben.

Egy a Facebookon terjedő grafika
Egy a Facebookon terjedő grafika

Jászdózsán jutott koncesszióhoz Gyenes Lászlóné, a település fideszes alpolgármesterének felesége, s Újszász is kapós hely lett: koncessziót nyert Répási Csaba, akinek a felesége helyi fideszes képviselő, valamint Szórád Róbert Mihály, a Fidesz városi szervezetének elnöke, a megyei közgyűlés fideszes tagja, a helyi önkormányzat fideszes képviselője.

Jászapátiban jutott koncesszióhoz Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke, a jászapáti Fidesz-szervezet egyik vezéralakja, s szintén itt nyert Kalmár Rozália, a helyi Leader Egyesület elnökhelyettese. S ki ne felejtsük a sorból Pócs Jánosnét sem, aki történetesen Pócs János jászsági fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármesterének a felesége.

Pócs Jánosné egyébként soha nem üzemeltetett trafikot, se múltja, se tapasztalata nincs a dohányforgalmazásban. Az ügy pikantériája az is, hogy a két, Pócs Jánosné által vezetett cég már 2013 februárjában felvette tevékenységi körei közé a dohány-kiskereskedelmet – két hónappal a döntés előtt biztosnak láthatták pályázatuk pozitív elbírálását. A jászapáti polgármester közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„Micsoda szenzáció! Pócs és társai dohányértékesítési jogot nyertek. Azaz semmivel sem többet, mint: munkát, lehetőséget mások foglalkoztatásához! Évek óta működik dohány terméket is árusító büfé Pócsék portáján. Azért mert Pócs János most képviselő, be kellene zárni az üzletet?”

A trafikügyet a JászBlog című portál is boncolgatta. Több kérdést is feltettek a térségi politikusnak, azt firtatva, volt-e szerepe annak eldöntésében, hogy kik nyerjenek a Jászságban koncessziót, a felesége hány helyre nyújtott be pályázatot, s hány embert kívánnak foglalkoztatni? A polgármester a konkrét kérdésekre nem válaszolt, ellenben egy közleményt küldött a hírportálnak, amely szerint a „vádaskodás a baloldal kétségbeesett és mocskos hadjárata”, figyelemelterelés „arról a tényről, hogy kiderült, az alvilággal is képesek voltak lepaktálni”.

Csapás és ellencsapás

Pócs János a trafikügy kapcsán intenzív támadásba lendült Szekeres Imre MSZP-s képviselő ellen. „Szekeres Imre valamikor egy kockalámpás Zsigulival jött a Jászságba, most Pesthidegkúton és Tihanyban úszómedencés villákkal rendelkezik, pincészete van, és Afrikába jár vadászni. Álszent módon Pesten a luxus sport-Passatját használja, de a Jászságban csak Forddal közlekedik. Mindezt képviselői fizetésből teszi vagy a HM-mutyiból?” – írta egy bejegyzésében. Szekeres nyílt levélben válaszolt, amely szerint családi házukat akkor építette, amikor még nem volt képviselő.

Megválasztásakor, 1994-ben tett vagyonnyilatkozata szerint egy 273 négyzetméteres háza volt, amely egy 777 négyzetméteres telken áll. Tihanyi üdülőjüket pedig azelőtt építette, mielőtt miniszter lett volna. A ház 107 négyzetméter összterületű, 662 négyzetméteres telken áll, amit a vagyonnyilatkozatában közzétett. Szekeres közölte: pincészete soha nem volt, nincs földje, erdeje, halastava. Az apjának volt ugyan földje, ám azt a téeszcsébe be kellett adni, ő maga azonban a kárpótlás során nem licitált földre, mert vallja: azokat illeti, akik meg is tudják művelni.

Afrikában kétszer járt, mindkétszer Egyiptomban: először a feleségével és a fiával egy egyiptológusszakkör kirándulásán, másodszor pedig honvédelmi miniszterként, Sólyom László államfő társaságában látogatta meg a magyar békefenntartó alakulatot. „Nincs, nem is volt sportkocsim. Volkswagen Passat CC autót vettem 2010-ben, használtan. Előtte Skodám volt, azt megelőzően Lada Samarám. (…) Egy igaz állítás van Pócs János Facebook megjegyzésében: Tiszasülyön tényleg Forddal voltam. Előző nap ugyanis a »jó« jászsági utakon belefutottam egy kátyúba, és gumishoz kellett vinnem a kocsim. Kölcsönkértem a Fordot, mert nem akartam lemondani a programomat” – írta Szekeres. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.