MSZP: Nem a szankciókra

„Egyes magyarországi pártok rövid látókörű euroszkepticizmusával szemben a szocialisták továbbra is elkötelezett hívei az Európai Uniónak és az európai integrációnak. Nincs hazafiság európaiság nélkül, és nincs modern európaiság hazafiság nélkül” – mondta tegnap lapunknak Mesterházy Attila szocialista pártelnök Brüsszelben, az MSZP országos elnökségének kihelyezett tanácskozásának szünetében.

A kétnapos látogatáson – miután a testület meghallgatta a négytagú szocialista EP-delegáció személyes beszámolóit az elmúlt években elért eredményekről, és meglehetősen kritikus kérdésekkel faggatta Györkös Péter uniós nagykövetet – megvitatták a kedden nyilvánosságra került (az alapvető jogok magyarországi helyzetét elemző és intézkedési javaslatokat tevő) Tavares-féle jelentéstervezetet is. Ezzel kapcsolatban a szocialisták álláspontja változatlan: nem támogatnak semmilyen olyan intézkedést, amely a magyarországi források esetleges elvonásával kapcsolatos, és amely a magyar embereknek okoz károkat.

– Az MSZP elnöksége politikai utasítást adott az EP-frakciónak, hogy tegyen meg mindent annak érdekében: semmilyen olyan intézkedés ne mehessen végbe, amely bármilyen szankciót jelentene Magyarország számára – hangsúlyozta Mesterházy Attila későbbi sajtótájékoztatóján. Egyértelműsítette: jelenlegi formájában – alapvetően a lehetséges szankció lebegtetése miatt – a szocialista EP-frakció nem szavazná meg a dokumentumot.

Az MSZP elnöke hozzátette: senki sem támadja a magyar népet, az erős kritika Orbán Viktor politikájával szemben fogalmazódik meg. – Amit Orbán Viktor képvisel, nem európai út, nem hozható összefüggésbe az euró pai értékekkel. Ezt azonban nem szabad Magyarország kritikájaként felfogni. A Tavares-jelentés is az Orbán-rendszerről szól. Nem Magyarországot és a magyarságot véleményezi – hangsúlyozta az MSZP elnöke, hozzátéve: szó sincs ebben az ügyben bármiféle baloldali összeesküvésről. – Én még sosem láttam Barroso elnököt vagy Reding biztost egyetlen szocialista rendezvényen sem – mondta.

Mesterházy szerint Orbán politikája azt jelzi, hogy a miniszterelnök ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, amivel „elárulja azt a konszenzust, hogy Magyarország az európai értékvilághoz akar tartozni”. Az MSZP elnöke azt mondta: „Orbán Viktor nem tarthatja a magyar népet pajzsként maga előtt, hogy a saját politikáját védje. Ha kell, védje meg maga a döntéseit. (…) A kormányváltás után le fogjuk bontani az Orbán-rendszer minden egyes elemét, és vissza fogjuk téríteni Magyarországot az európai útra. Azért, hogy céljainkat jobban és hatékonyabban tudjuk elérni” – fogalmazott brüsszeli sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. Hozzáfűzte: a szocialisták vitanapot kezdeményeznek a magyar Országgyűlésben a Tavares-jelentés megállapításairól, ehhez pedig a Fidesz elnökének támogatását és a korrekt felszólalási lehetőségeket is elvárják.

A kirekesztő családfogalom törlését kéri a kormánytól egy civil szervezet

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján, a családi kapcsolat létezhet heteroszexuális és homoszexuális pár esetében is, függetlenül a házasságtól vagy a szülő-gyermek viszonytól. E tekintetben gondot okozhat a negyedik alaptörvény-módosítás megfogalmazása, miszerint a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony – áll a jelentésben, amelyet a kormány által felkért, nemzetközileg elismert alkotmányjogászok készítettek az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán.

A szakértők szerint a megfogalmazás szűk értelemben azt jelentené, hogy nem létezhet családi kapcsolat a házasságon vagy a szülő-gyermek viszonyon alapuló kapcsolaton kívül, így nem lehetne elismerni sem a jogalkotásban, sem a jogalkalmazásban más családi kapcsolati formákat. Egy ilyen értelmezés ellentétes lenne az európai normákkal – szögezik le.

Hozzátették: az „alapja” kifejezés ugyanakkor inkább szociológiai meghatározás, mint jogi szabályozás. Ez pedig nem zárná ki, hogy más körülmények között is elismerhessék a családi kapcsolat létét: csupán ebben az értelmezésben lenne összhangban a megfogalmazás az európai normákkal.

A kormány által „gondosan összeválogatott” nemzetközi szakértők egy alternatív értelmezési lehetőséggel menekülési utat adtak ugyan a kabinetnek, a család fogalma körüli magyar viták alapján azonban egyértelmű, hogy a kormánypárti politikusok célja a szakértők által kritizált értelmezés kőbe vésése volt – közölte Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) ügyvivője. Felszólította a kormányt és a pártokat, hogy a jogbizonytalanság megszüntetése érdekében kezdeményezzék a kirekesztő családfogalom törlését az alaptörvényből. Amíg ez nem történik meg, a magyar hatóságoknak és bíróságoknak a család fogalmát úgy kell értelmezniük, hogy abba az azonos nemű párok és az általuk nevelt gyermekek is beletartozzanak. (V. A. D.)

 

Martin Schulz az MSZP elnökségi ülésén Brüsszelben
Martin Schulz az MSZP elnökségi ülésén Brüsszelben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.