Együtt 2014: Amerikai mintára építkeznek

Országos plakátkampánnyal egészült ki az Együtt 2014–PM-szövetség országjárása, a „rezsimváltás” szükségességét szorgalmazó reklámok a napokban kerültek ki. Elsősorban arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a munkanélküliség, a korrupció, a válság és az egykulcsos adó miatti nehézségek „együtt” legyőzhetők. A plakátokat az elmúlt időszakban befolyt adományokból fizetik, a „pár tízmilliós” összeggel július–augusztusban fognak nyilvánosan is elszámolni.

„A kampány május végéig tart, végigkíséri az országjárást. Akadtak nehézségeink, mivel nem kívántunk a Simicska Lajoshoz és más kormánypárti oligarchákhoz kötődő médiacégeknek pénzt juttatni a reklámokkal” – nyilatkozta lapunknak Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 párt társelnöke. A politikus elmondta, hogy a mostani országjárás az Együtt 2014 (közel százezer háztartást elérő) adatbázisának tesztjére és bővítésére is szolgál. Elkezdték a Facebookon keresztül jelentkezett több mint tízezer aktivista szűrését is egy részletesebb kérdőívvel, közöttük várhatóan három-ötezer olyan személy lesz, aki aktívan részt vesz a kampányban.

Az Együtt 2014 párt valószínűleg május második felében lesz formálisan is bejegyezve. Június elejére állhat fel hivatalosan is a párt országos struktúrája, amely szándékaik szerint lefedi majd a 106 egyéni választókerületet. Szigetvári szerint most ezer-kétezer olyan személy van, aki biztosan tagja akar lenni a pártnak, ahogyan várhatóan a tízezer aktivista közül is néhány ezren belépnek a szervezetbe.

Párttag később az lehet, aki a két-három hónapos tagjelölti státusz ideje alatt megfelelt az elvárásoknak. „Az a cél, hogy néhány ezer fős tagságú párttá váljunk, az országot teljesen lefedő hálózattal. Nyilvánvalóan nem lesz minden körzetben bérelt pártirodánk, de egyértelműen képesek vagyunk az országos struktúra kialakítására” – közölte Szigetvári.

A Népszabadság kérdésére a társelnök elmondta, hogy már megvannak a választókerületek majdani vezetői. Mindannyiuknak garanciákat kell vállalniuk a kinevezésük előtt, fontos az erkölcsi feddhetetlenség, és le kell tenniük az önéletrajzuk mellé egy motivációs levelet, továbbá aláírni az úgynevezett „korszakváltó nyilatkozatot”. Szigetvári szerint az Együtt 2014 képes lesz „megfelelő számban” egyéni jelölteket állítani, ezt azonban éppen az MSZP-vel való együttműködés miatt egyelőre nem teszik meg.

A szervezetépítés során a következő hetekben az amerikai tanácsadók javaslatára tíz regionális kampányigazgatót választanak, akik átlagosan nyolc-tíz választókerület munkáját hangolják össze. A belső kiválasztásukban már a párttal szövetséges Párbeszéd Magyarországért politikusai is részt vesznek, mert közös kampányszervezetet hoznak létre. Emellett lesz két-három úgynevezett „terepmunka-igazgató” is. Ők főállásban dolgoznak majd. Május végétől pedig több ütemben megkezdik az országos kampányfelkészítést, és e munkában is amerikai tanácsadók lesznek a párt segítségére.

Az Együtt 2014-gyel szövetséges Párbeszéd Magyarországért is aktívan építkezik. Dorosz Dávid pártigazgató azt mondta: az elmúlt két hónapban felállt a központi stáb, és minden megyében alakult területi szervezetük. „Sokkal jobban állunk, mint arra kezdetben számítottunk. Csak a másfél hete tartó országjárás keretében közel ötszázan jelezték, hogy önkéntesként szeretnének részt venni a pártépítésben, így már ezernégyszáz körül jár azoknak a száma, akik aktívan kapcsolódnának hozzánk. A tagnak jelentkezők száma is eléri a kétszázat” – közölte. Dorosz szerint a PM nyitott és „nem betokosodott, bürokratikus” pártszervezetet kíván működtetni. Mivel már most sok helyen jelen vannak az önkormányzatokban, megkezdték a helyi képviselők munkájának összehangolását is.

„Az egyéni választókörzetek jelöltjeinek kiválasztása és felkészítése szintén folyamatos. A kerületek többségében és például az egyetemi városokban kifejezetten erős csapatot és jelöltet tudunk felállítani” – mondta Dorosz Dávid.

Ismét forródróton

Megfagyott a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila közötti forródrót – így fogalmazott Szigetvári Viktor a napokban lapunknak, utalva arra, hogy az MSZP elnöke szövetségbe hívott több más szervezetet is május elsejei beszédében. Bajnai Gordon ezzel kapcsolatban az ATV-nek azt mondta: az MSZP-vel kötött megállapodás fontos állomás volt egy hosszú úton. De „meglepte”, hogy a szocialisták már a megállapodás után kiadták a megyei elnököknek, hogy tárgyaljanak helyben a jelöltekről, miközben az eredeti egyezség arról szólt: előbb az elvek és a program, csak utána a személyek. Bajnait az is meglepte, hogy Mesterházy előzetes egyeztetés nélkül „hívta be” a többi szervezetet, de hozzátette: utóbb „forródróton” megbeszélték, hogy az egyezség maradt, ahhoz mindkét fél tartja magát. „Úgy kell elkezdeni egy együttműködést, ahogy folytatni akarjuk. Fontos, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük. Nem jó, ha a választók azt látják: mondunk valamit, aztán veszekszünk, és meglepjük egymást. Persze vannak személyi ambíciók és pártérdekek, de ezt mind alá kell rendelni a győzelemnek és a jó kormányzásnak” – mondta. (Sz. T. L.)

Az Együtt 2014 is beszállt a plakátharcba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.