Az újabb pofon szele

Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy az Országgyűlés nem hajlandó végrehajtani az Alkotmánybíróság döntését – jelentette ki Karsai Dániel alkotmányjogász. Megint egy örökzöld témánál, a zaklatott sorsú egyházi törvénynél vagyunk.

Az Alkotmánybíróság idén februárban másodszor is megsemmisítette a jogszabályt, egyúttal pedig visszaállította az egyházi rangjuktól megfosztott vallási közösségek státusát. Akadnak, akik szerint a döntés „csak” azt a hatvanhat vallási szervezetet érinti, amelynek egyházzá nyilvánítási kérelmét a kormányzat – az utóbb jogsértőnek nyilvánított törvény alapján – elutasította. Karsai Dániel viszont állítja, hogy az alkotmánybírósági verdikt nyomán ennél jóval szélesebb kör, mintegy háromszáz, korábban egyházként működő közösség kapta vissza eredeti státusát. Az egyszázalékos adófelajánlások szempontjából azonban tulajdonképpen mindegy is.

Hiába az Alkotmánybíróság határozata, úgy látszik, kizárólag az a mintegy harminc szervezet gyűjthet adótámogatást, amelyet a parlament előzőleg már egyháznak nyilvánított. Karsai Dániel a Budapesti Autonóm Gyülekezet jogi képviseletét is ellátja: ez a gyülekezet például hiába kért a felajánlások fogadásához szükséges úgynevezett technikai számot az adóhatóságtól, a NAV felfüggesztette az eljárást, és javasolta, a közösség kezdeményezze a parlamentnél egyházi státusának elismertetését. Kitérő válasz érkezett Hölvényi György egyházügyi államtitkártól is.

– Sok más vallási közösség is így járt az adóhatóságnál – számolt be a hozzá eljutott információkról Karsai Dániel, aki emlékeztetett rá: az adóbevallás határideje néhány héten belül lejár. A kormányzat szerinte arra játszik, hogy a parlament a közeljövőben elfogadja az egyházügyi törvény legújabb változatát, amelynek feltételeit az adófelajánlásoktól most eleső vallási közösségek nem fogják tudni teljesíteni. A fideszes többségű Országgyűlés tehát minden bizonnyal utólagosan akarja legitimálni a jelenlegi illegitim helyzetet. – Ami – hangsúlyozta Karsai – teljesen ellentétes minden jogállami elvárással.

Az adóhatóságtól az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sem kapott technikai számot, ezért arra kérte támogatóit, hogy az egyház korábbi technikai számát írják be az adóbevalláskor. Mivel az elektronikus kitöltéskor ezt a számot a rendszer nem fogadja be, a testvérközösség külön formanyomtatványt tett közzé a honlapján. Kérdés, hogy a módszer eredményre vezet-e. Karsai valószínűtlennek tartja, hogy az így kitöltött nyomtatvány után az adóhatóság valóban átutalja a pénzt (legfeljebb csak akkor, ha a testvérközösség végül elnyeri az egyházi státust).

Vesztenivalója azonban a Fidesz–KDNP-nek is van, a kormány könnyen beleszaladhat egy újabb nemzetközi pofonba. Karsai Dániel több kisegyházat képvisel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán: az egyszázalékos huzavonát látva szerinte az eddiginél is nagyobb az esélye annak, hogy a sok sebből vérző egyházügyi törvény miatt elmarasztalják a magyar kormányt.

Virrasztás a vallásszabadságért
Virrasztás a vallásszabadságért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.