Az asszony mégis verve jó?

Tovább késik a családon belüli erőszakot visszaszorítani hivatott, a múlt év végére ígért jogszabály, ám ennél is nagyobb gond, hogy a nyilvánosságra került tervezet hiányos, pontatlan, több elemében pedig alapvetően elhibázott – így foglalható össze az áldozatvédelemmel foglalkozó, a családon belüli erőszakot szankcionáló önálló törvényi tényállásért régóta küzdő civil szervezetek álláspontja.

Az amúgy rapid jogalkotásáról híres kormány szokatlan lassúsága és a szakmai érvek semmibevétele miatt a civilek szerint egyre inkább kétséges, valóban akar-e tenni ez a kabinet a családon belüli erőszak ellen. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa úgy fogalmazott: az év elején több egyeztetés is volt, ám a humántárca legutóbb mégis olyan jogszabálytervezetet mutatott be, amelyből hiányzott a civil szervezetek javaslatainak többsége.

Az egyik legnagyobb hibának azt tartja Wirth Judit, hogy a szövegben rosszul határozták meg a sértetti kört. Csak abban az esetben minősülne a bántalmazás családon belüli erőszaknak, ha a bántalmazó együtt él vagy együtt élt az áldozattal. Ez azonban a szakember szerint elhibázott megközelítés, mert sok esetben olyan nők az áldozatok, akik nem élnek, nem éltek együtt partnerükkel, akik erőszakosan léptek fel velük szemben. Wirth Judit szerint a másik nagy tévedés az, hogy a szöveg megfogalmazói az erőszak és a fenyegetés különféle változatai közül csak „szemezgettek”.

Így csak a testi sértést, a kényszerítést, valamint a becsületsértést szankcionálnák, holott az esetek nagy részében lelki és szexuális erőszakot, valamint anyagi kiszolgáltatottságot is elszenvednek az áldozatok. Súlyos hiba a szakember szerint az is, hogy a tervezetből hiányzik a kiskorú veszélyeztetésének nevesítése, holott a gyerekek súlyosan sérülnek akkor, ha szem- vagy fültanúi annak, ha például édesanyjukat bántalmazza férje, barátja vagy élettársa. Azt viszont örvendetesnek tartja a NANE munkatársa, hogy már nem csak magánindítványra indulhatna eljárás családon belüli erőszak nyomán, a hatóságok lényegében hivatalból kezdeményezhetnék azt.

Hasonló kifogásokat fogalmazott meg a tervezet kapcsán Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa, aki megemlítette: további súlyos hiba, hogy a szöveg a nemzetközi és a hazai szabályozással sincs összhangban. Súlyos következményei lehetnek szerinte annak is, hogy a tervezet nem illeszkedik az Európa Tanács által elfogadott, a párkapcsolati erőszak elleni fellépésről született egyezményhez, amit egyébként előbb-utóbb várhatóan Magyarország is aláír. Mindezek tükrében Spronz Júlia szerint kétséges, mennyire gondolja komolyan a kormány a családon belüli erőszak elleni fellépést.

Nem kizárt, hogy csupán az egyik képviselőjük felszólalása miatt kialakult politikai kényszer vezérli a kabinetet – utalt a szakember Varga István fideszes honatya múlt őszi, jókora felháborodást kiváltó, nőellenes kirohanására. De jelzésértékű az is – tette hozzá Spronz Júlia –, hogy a kormánypárt meglehetősen lassan és visszafogottan reagált arra: a fideszes Balogh József képviselő a gyanú szerint ittasan megverte élettársát a közelmúltban. Ennek kapcsán a szakember fontosnak tartotta megemlíteni azt is: ebben az ügyben nemcsak a kormánypártot illeti bírálat, hanem az ellenzéket is, amiért politikai tőkét próbált kovácsolni egy asszony megveréséből.

Némiképp bizakodóbb – az ügyben népi kezdeményezést indító, bő százezer aláírást összegyűjtő – Halász Pálma, aki lapunknak azt mondta: bár a folyamat lassabb az ígértnél, és a tárca az áldozatvédelemmel foglalkozók több fontos észrevételét is figyelmen kívül hagyta, remélhetőleg lesz társadalmi vita, ami során finomítható még a szöveg. Mint megtudtuk, a családon belüli erőszak visszaszorításáért küzdő civil szervezetek – köztük a NANE és a Patent Egyesület – már hetekkel ezelőtt megküldték észrevételeiket az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az igazságügyi tárcának.

A visszajelzések azonban – miként Spronz Júlia fogalmazott – meglehetősen ellentmondásosak: a humánminisztérium azt ígérte, hogy figyelembe veszik javaslataikat, az igazságügyi tárca azonban lényegében lesöpörte a civilek észrevételeit. A civilek kritikái, a jogalkotók késlekedése miatt megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A tárcánál előbb tájékoztatást ígértek, végül azonban egyetlen kérdésünkre sem adtak választ.

Halász Pálmáék százezer aláírást gyűjtöttek össze a népi kezdeményezésre, új törvény azóta sincs
Halász Pálmáék százezer aláírást gyűjtöttek össze a népi kezdeményezésre, új törvény azóta sincs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.