A Portik-kártya
Az albizottság „alapító atyáinak” és persze pártjaiknak láthatóan több céljuk (is) van a testület életre hívásával, és éppen e mögöttes célok miatt van kudarcra ítélve a bizottság már működése megkezdésekor. Elég visszaemlékezni az ezredfordulón ténykedő olajbizottság kudarcára. A grémium a 90-es évek illegális olajügyeinek hátterét, az olajos alvilág politikai kapcsolatait próbálta feltárni, a rendőrség és a vámőrség szerepét és felelősségét kereste a költségvetésnek milliárdos károkat okozó ügyek elburjánzásában. Érdekes módon az a vizsgálat a titkosszolgálatok esetleges érintettségére érdemben nem tért ki. Pedig már ott és akkor is lett volna mit vizsgálni.
Elég lett volna, ha csak magának az Energol Rt.-nek az alapítását, annak körülményeit, előzményeit és a résztvevők előéletét górcső alá veszik: két, különböző titkosszolgálattól közel egy időben, első látásra is mondvacsinált indokokkal eltávolított egykori elhárító máig tisztázatlan előzmények után összeállt a rendőrség által akkoriban már jól ismert, és az éjszakai életben is befolyásos egykori autótolvajokkal, egyszerű tolvajokkal, és más kétes szerzetekkel, majd elkezdtek olajozni. Senkit nem érdekeltek sem akkor, sem azóta a titkosszolgák és a bűnözők egymásra találásának előzményei és okai, az, hogy honnan ismerték egymást – mert ismerniük kellett, idegenekkel ugyanis senki nem alapít a fő profilját tekintve adócsalásra szakosodott vállalatot.
Később csatlakozott hozzájuk az egykori MSZMP KB volt vezető munkatársa, aki később – a rendszerváltozás után is – a Belügyminisztériumban töltött be fontos, magas funkciót. Hol ismerkedtek meg ezek az emberek? Mi a közös a múltjukban? És miért nem akart ennek az elmúlt két évtized kormányainak egyike sem a végére járni? Most úgy tűnik, mutatkozik szándék az Energol és a titkosszolgálatok, és azon keresztül a 90-es évek szervezett bűnözése, az akkori titkosszolgálatok, a rendőrség, a vámőrség, a politika és az alvilág vélt vagy valós „érintkezési felületeinek” feltárására. Kormányoldalról addig legalábbis biztosan, amíg ki nem derül, hogy valóban vitt-e pénzt Portik Tamás az MSZP-seknek, ahogy azt ő a Laborccal folytatott beszélgetései egyikén állította. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint ilyen biztosan nem történt. Meggyőződése. Biztos benne.
Persze nem kezd nyomozni, hogy nem fordult-e elő esetleg mégis, mert azzal azt üzennék befelé és kifelé egyaránt, hogy legalábbis elgondolkodtak egy bűnöző ilyen állításán. Meggyőződése, hogy nincs takargatni valójuk. Ami pedig a Portik–Laborc-találkozót illeti, az annak a Gyurcsány Ferencnek a miniszterelnöksége idején történt, aki már nem tagja az MSZP-nek, Laborcot pedig kormányfőként Bajnai rúgta ki (amúgy lemondott, de ez részletkérdés), szóval ők a maguk részéről állnak minden vizsgálat elébe. Kérdés, kitart-e az összpárti lelkesedés akkor is, ha a vizsgálat közben esetleg olyan nyilatkozatok is elhangzanak, amelyek szerint mások (Portik energolos vezetőtársai, vagy az ő megbízottaik) másoknak (más pártoknak) is vittek pénzt, ami persze épp úgy titokban maradt, mint a szocialisták állítólagos pénzelése. Az egykori energolosok ismerői szerint „azok mindenkit lefizettek, volt nekik miből”.
Nyilvánvaló, hogy az efféle állítások hitelessége sem nagyobb Portik Laborc előtt tett kijelentéseinek megbízhatóságánál, ám ha egyszer valaki magnóra vagy jegyzőkönyvbe mondja, ugyanolyan hatása lesz, mint Portik rögzített szavainak. Ma még minden párt azt mondja: ők nem kaptak pénzt alvilági emberektől, aki az ellenkezőjét meri állítani, bizonyítson, vagy beperlik. Csakhogy a gyakorlatban egy efféle vád hamarabb tönkretesz egy pártot vagy egy embert, mintsem az bizonyíthatná az ártatlanságát. Szocialista körökben egyébiránt ki nem mondva, de egyetértenek Szilvásy György volt titokminiszter értékelésével, hogy tudniillik nem volt politikai motivációja a Portik–Laborc-találkozónak, nem úgy, mint a találkozó kiszivárogtatásának, ami szerinte rövid távú politikai érdekeket szolgál. Lényegében ezt vallja maga Laborc is, aki elmondása szerint egyrészt azért ment el személyesen a találkozóra, mert közvetlenül a minisztertől jött a felkérés, hogy foglalkozzanak a rendőri korrupcióról információt ígérő Portikkal, másfelől, mert korábban ő volt annak a részlegnek a vezetője, amely a rendőrség nemzetbiztonsági védelmét is ellátta.
Szerinte szakmailag rendben volt minden; egy ilyen találkozón a felek megpróbálnak egymás bizalmába férkőzni, hogy minél több információhoz jussanak, és ennek érdekében mondanak, illetve meghallgatnak olyan olyasmit is, amit különben nem mondanának és nem is hallgatnának meg másoktól. – Ez egy ilyen szakma, aki nem bírja a vért, ne menjen hentesnek – nyilatkozta egy hete lapunknak. Pintér Sándornak a parlamentben erről más volt a véleménye. Szakmailag szokatlannak nevezte, ha egy szervezet első számú vezetője közvetlen kapcsolatot létesít egy bűnözővel. Szerinte törvények, rendeletek mondják ki a titkosszolgálat működésének szabályait, ezeket azonban Laborc Sándor nem tartotta be, ugyanis el kellett volna utasítania a Portik Tamás által felajánlott provokációt, a találkozót pedig félbe kellett volna szakítania. Pintér szerint nincs nyoma annak, hogy Laborc jelentést tett volna a találkozókon elhangzottakról a miniszterének, sem annak, hogy Portik tett volna bármit is az egyébként általa javasolt (tehát Pintér szerint sem Laborc által megrendelt) bűncselekmények megvalósítása érdekében.
Pintér úgy véli, hogy a beszélgetések nem szolgálták az ország érdekét. Tegyük hozzá: másét sem. Portik nem kapott védelmet, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem tudott eltűnni, miként 1997 és 2003 között, amikor az energolosok körül egyedüliként megúszta a letartóztatást, és évekig élhette az életét (az utóbbi időkben megjelent információk szerint nagyrészt idehaza) háborítatlanul addig is, amíg a neki tulajdonított bűnök el nem évültek. A 2010-es kormányváltás után egy évvel azonban megtörtént az, amitől rettegett: letartóztatták, és azóta szinte valamennyi, a 90-es évek közepe óta megoldatlan súlyos bűncselekmény elkövetésével meggyanúsították felbujtóként. A Portik–Laborc-találkozó bizonyos szempontból nem több egy rossz, csapongó kocsmai beszélgetésnél, ami történetesen egy dörzsölt, bár gyakran hetvenkedő, a lehetőségei határát azonban nem pontosan érző bűnöző és egy, a szituációt szintén nehezen kezelő titkosszolgálati vezető között.
Végül valószínűleg egyiknek sem hozott semmi kézzelfogható hasznot a megbeszélés. Laborc legalábbis azt mondta, beszervezésre alkalmatlan lett volna Portik (bár fel sem vetődött, hogy beszervezzék), mert megbízhatatlan és kiszámíthatatlan volt. Sok kárt okozott ugyanakkor a találkozó (pontosabban annak nyilvánosságra kerülése és olykor kifejezetten eltorzított, sőt egyenesen hazug interpretációja) a szolgálatnak, Laborcnak és az MSZP-nek, és egyáltalán nem zárható ki, hogy sok kellemetlenséget fog okozni a jövőben másoknak is. Mert a Portik–Laborc-ügynek még messze nincs vége. Most jön az a fejezet, amikor a politikusok (ide értve a feltörekvő, hírnévre vágyó aspiránsokat is) egymás lejáratása érekében a tényektől mit sem zavartatva magukat egymásnak esnek. Ebben a játszmában a Portik-kártya lesz a jolly joker, amit mindig mindenki arra használhat fel, amire éppen kedve tartja. Mindent üt.
A harc már megkezdődött. A Fidesz – a miniszterelnöktől a párt mezei képviselőiig – a baloldali kormányok és az alvilág összefonódásáról, maffiabaloldalról beszél. Emlékeztetnek, hogy Laborcot a rendszerváltás óta példátlan módon parlamenti bizottsági támogatás nélkül nevezték ki az NBH élére, pedig ők már akkor megmondták... Igaz, akkor csak Laborc KGB-akadémiás múltját kifogásolták, maffiakapcsolatokról még szó sem volt, de politikai marketingszempontból ez mellékes. Az MSZP perrel fenyegeti a maffiabaloldalozókat, és azzal vádolja a kormányoldalt, hogy napi politikai érdekeire használja fel az ügyet, s eközben olyan információkat szivárogtat ki, amelyek a beszélgetésen el sem hangoztak. Például, hogy „gyűjtsön vagy gyártson információkat ellenzéki politikusokra”.
Egyes politikai erők törvényjavaslatokkal próbálkoznak. A Párbeszéd Magyarországért például előírná, hogy ha a nemzetbiztonsági szolgálatoknál országgyűlési képviselőre, vagy vele közös háztartásban élő hozzátartozójára vonatkozó információ keletkezik, e tényről a miniszter haladéktalanul tájékoztassa a bizottságot, vagy – ha a testület tájékoztatása a nemzetbiztonsági szolgálatok rendeltetésszerű működését veszélyeztetné – annak elnökét. Az ügyben érintett képviselő e tevékenységről nem kaphat tájékoztatást – javasolják. Ezek szerint, ha egy titkosszolga felcsíp egy információmorzsát, hogy X. Y. képviselő felesége annak a cégnek a céges borítékjából fizetett egy butikban, amely cég épp most nyert meg egy zsíros pályázatot a képviselő körzetében, azonnal loholhat a miniszteréhez, ő pedig erről haladéktalanul köteles tájékoztatni a nemzetbiztonsági bizottság elnökét. Mivégre? Mihez kezd ő ezzel az információval, főleg ha ott áll majd rajta az is, hogy nem ellenőrzött információ? Amennyiben ez ellenőrzött információ (bár aligha akad olyan ostoba cég, amely céges borítékban adná át a kenőpénzt), akkor viszont nem a bizottsági elnökre tartozik az ügy, hanem a rendőrségre, tehát az elnöknek megint csak semmi köze hozzá.
Mégsem jelenthetjük ki, hogy a javaslat értelmetlen és felesleges. Lehet róla beszélni, lehet az előterjesztő pártról beszélni, amely így bizonyíthatja, milyen keményen harcol a korrupció ellen. Ugyanez igaz egy másik pártra is, amely a Portik–Laborc–találkozó teljes szövegét kitakarás nélkül közzétenné. Nyilván szívesen olvasná, amit a beavatottak már amúgy is tudnak, hogy Portik szerint 2008-ban is Pintér Sándor irányította a rendőrséget, X. Y.-on keresztül (X. Y. több embert is takarhat, e sorok írója nem kíván találgatásokba bocsátkozni, hogy Portik melyiküktől tartott inkább). Más, kormánypárti nevek is pikánsak lehetnek persze. Kérdés, az érintettek mit szólnak, mit szólnának mindehhez. Nyilvánvaló, hogy perelnének. Ami persze nem nagy ár egy olyan párt képviselőjének, amely objektív okokból kifolyólag (akkor még nem is létezett) nem lehetett téma Portik és Laborc találkozóján. Ők készek tényként elfogadni Portik minden szavát, „nyilvánvalóan” nem politikai érdekből és megfontolásból.
Olyanok a politikusok, mint az elefánt: nehezen tanulnak, de könnyen felejtenek. Már elfelejtették, hogy milyen következményei lettek a politikai érdektől fűtött olajvizsgálatnak, amelyet nagyrészt akkor is egy „szavahihető koronatanú”, egy olajmaffiózó fiának a vallomására építettek. Pallagh László kisgazda képviselőnek mindene ráment a perekre, amelyeket bizottsági elnöki működésével összefüggésben tett nyilatkozatai miatt indítottak ellene, pedig ő nagy valószínűséggel tényleg csak az igazságot akarta kideríteni. Ám közben nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy nyomást gyakoroljon a politikai ellenfeleire a birtokába jutott információkkal. És nemcsak a politikai ellenfeleire, hiszen saját kormánya belügyminiszterét sem kímélte. Végül mégsem jutott szinte semmire. Ismerői szerint a bizottság vezetőjeként megélt kudarcok sora, majd a teljes vagyonát felemésztő évekig tartó perlekedés vitte sírba.
