Saját zsebre dolgozó képviselők

Hajdúsámson megvett volna két lakást orvosi rendelőnek, de az alpolgármester visszakért egy-egymilliót a vételárból. Kellett a pénz a polgármesteri kampányhoz.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Debreceni Regionális Osztálya vádat emelt a Debreceni Törvényszék előtt a vesztegetéssel gyanúsított Máthé Attila volt hajdúsámsoni alpolgármester, a Fidesz városi elnöke, valamint P. Elek egykori fideszes önkormányzati képviselő ellen. A nyomozást eredetileg a Korrupció Elleni Ügyek Osztálya indította, az ügy a katonai ügyészség integrációját követően került a KNYF regionális szervéhez.

Az elsőrendű vádlottat, Máthé Attilát egy volt hajdúsámsoni Fidesz-tag, az egykori választási aktivista, Varga Andrea jelentette fel a rendőrségen, azt állítva, hogy a volt alpolgármester tőle, és egy másik helybéli lakostól 2009-ben egy-egymillió forint kenőpénzt kért egy városi egészségház kialakítása érdekében. A vesztegetési ügyben a gyanú szerint a másodrendű vádlott, P. Elek közvetített. A nyomozás során Máthé Attila – aki a cselekmény elkövetésekor nemcsak alpolgármester volt, hanem a Fidesz polgármesterjelöltje is – mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, míg P. Elek beismerő vallomást tett. Utóbbi 2009-ben kilépett a Fideszből, s ma már nem közszereplő.

A vádirati tényállásról Fazekas Géza, a KNYF sajtószóvivője megkeresésünkre azt mondta: a vádlottakat a 2006-os önkormányzati választáson Hajdúsámson város képviselőtestületének tagjává választották, s akkori választási programjukban szerepelt Sámsonkert településrészen egy egészségház kialakítása. A 2010-es önkormányzati választás közeledtével, a 2009-es év elején P. Elek egyre határozottabban követelte a sámsonkerti egészségház megvalósítása érdekében a szükséges feltételek megteremtését mind frakciótársai körében, mind a képviselő-testületben. Ennek hatására a testület a 2009. május 18-i ülésén egyhangúlag arról döntött, hogy Sámsonkertben az egészségügyi alapellátás fejlesztését komplexen kívánja megoldani a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás, valamint anya- és kisgyermek-tanácsadó létrehozásával.

Fazekas kifejtette, hogy a határozat a megvalósításra két irányt jelölt meg: vagy egy önkormányzati ingatlanon új beruházásként valósítják meg az egészségügyi létesítményt, vagy pedig a képviselő-testület hirdetményt tesz közzé háziorvosi rendelő kialakítására alkalmas épületre. Erre a hirdetményre egy helyi lakos az önkormányzatnak írásban felajánlott egy 131 négyzetméteres ikerházi lakóingatlant – amelyet P. Elek épített –, majd az önkormányzat kérésére az ikerházban lévő másik lakás tulajdonosa is felajánlotta a lakását megvételre.

Az ezután történtekről Fazekas Géza azt mondta: a 2010-es választások közeledtével az elsőrendű vádlott – aki akkor polgármesterjelölt volt – igyekezett a választáshoz pénzt szerezni, lobbizott a kampánypénzekért, s azt tervezte, hogy a sámsonkerti egészségház kialakítása érdekében megvásárolandó ikerház két tulajdonosától is visszakér egy-egymillió forintot a vételárból. Első alkalommal 2009 őszén–telén mondta P. Eleknek, hogy a lakását először felajánló helyi lakostól egymillió forintot fog visszakérni, majd később, 2010 tavaszán – amikor már a másik lakóingatlan tulajdonosa is felajánlotta a lakását megvételre – az elsőrendű vádlott megismételte P. Elek előtt, hogy az ikerház két lakásának megvásárlására csak akkor fog sor kerülni, ha annak vételárából egy-egymillió forintot visszaadnak neki. Kérte képviselőtársát, hogy ezt közölje az ingatlanok tulajdonosaival. A tényállás szerint P. Elek 2010 tavaszán a lakásukat felajánló tulajdonosokkal külön-külön közölte az elsőrendű vádlott kérését, amelyet aztán mindketten visszautasítottak. Az önkormányzat végül nem vásárolta meg a felajánlott lakóingatlanokat, s a tervbe vett beruházás elmaradt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.