Generációváltás kell a megújuláshoz

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint nincsenek külön baloldali és jobboldali szervezetek.

- A három nagy szakszervezeti konföderáció egyesülési szándékának hivatalos bejelentésével deklarálták, hogy kétpólusú a mozgalom. Erősödhet a bal- és jobboldali szimpátiájú érdekvédelmi szervezetek eddigi rivalizálása?

Nincsenek külön baloldali és jobboldali szakszervezetek. Ezt is demonstráljuk május elsején. Egyik szakszervezet sem tartja nyilván tagságának pártszimpátiáját. Mi azt tartjuk nyilván, hogy az elmúlt csaknem egy éve, amióta az új munka törvénykönyve hatályba lépett, folyamatosan negatív hatások érik a munkavállalókat és természetesen a szakszervezeteket is, s ez kultúrállamban elfogadhatatlan. Ez ellen közösen kell fellépni. Azt hosszú évek óta tudjuk, hogy a jelenlegi széttagolt struktúrát meg kell változtatni, mert alkalmatlan a munkavállalók érdekeinek hatékony védelmére. A három konföderáció lépésével megkezdődött a visszaszámolás a rossz struktúra lebontására, hogy elkezdődhessen az újjászületés. Az elsődleges cél, hogy a verseny- és közszférában, valamint a közüzemekben dolgozók érdekképviselete közösen olyan erőt sugározzon, ami a hatalom és a munkáltatók számára megkerülhetetlen. Ehhez pedig egyesíteni kell a szakértői gárdát és az anyagi forrásokat.

Arra számítanak, hogy a miniszterelnök ugyanolyan partnernek tekinti majd az új szervezetet, mint a Ligát és a Munkástanácsokat?

A kormány azért osztja meg a szakszervezeteket, hogy ne lehessenek partnerek. Hatalmi és anyagi taktikákkal, trükkökkel, cselszövésekkel próbálja megosztani az érdekképviseleteket. Erre választ kell adni azoknak a szervezeteknek, amelyek valóban komolyan gondolják a munkavállalói érdekvédelem képviseletét.

A jobboldal szerint MSZP-közeli konföderáció alakul, Gaskó István, a fúzióból kihagyott Liga-elnök pedig azt mondta: az általa SZOT-utódnak tartottak közeledése mögött az MSZP-kampány támogatása húzódhat meg. Nem tartanak attól, hogy majd felerősödik a „komcsizók” hangja?

Nem a szakszervezetek „komcsiznak”, legfeljebb néhány vezetőjük engedi meg ezt magának. A munkahelyeken meg pláne nem bélyegzik meg egymást a szervezetek, mert ugyanabban a helyzetben vannak. Ellentéteiknek nem politikai, hanem felkészültségbeli, szakmai okai vannak. Ha meg valaki „szotozik”, akkor adja vissza azt, amit a SZOT-vagyonból kapott, mert sokat kapott.

El tudja képzelni, hogy ha látható eredményei lesznek az összefogásnak, a három most kívülmaradó közül valamelyik csatlakozik?

Talán meglepődik, de igen, el tudom képzelni, hogy a Palkovics Imre vezette, döntően keresztény-szociális értékeket valló munkavállalókat tömörítő Munkástanácsok akár platformként kapcsolódik a nagy szövetséghez. Egyébként pedig csak olyan szervezetet tudok elképzelni, ami abszolút nyitott. A konföderációkat tagszervezetek alkotják, és mi tagszervezeteket, ágazatokat várunk az új szerveződésbe. Annak már vannak jelei, hogy a kívül maradt szövetségek tagszervezetei is elindulnak felénk.

Miben látja a lehetőséget a megerősödésre?

Abban, hogy elindul egy nagyon komoly generációváltás a felső, a közép- és a helyi szinten egyaránt. Természetesen az építkezésnél fel kell használni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az idősebb generációk összegyűjtöttek. Az új konglomerátumnak erőteljesen a fiatalok felé kell fordulnia. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok nyelvén is meg kell szólalni a munka világában. Egyértelműen ki kell mondani, hogy egy progresszív, gyors reagálású és a modern technikai eszközöket alkalmazó szervezetben a fiataloknak többségben kell lenniük.

Milyen vezetőt képzel el az új szerveződés élén?

Kompromisszumkész, a globális kérdéseket átlátni képes, mind a hazai, mind a nemzetközi szinten kommunikatív vezetőre van szükség, aki tud az idősek, az aktívak, a fiatalok és a nők nyelvén beszélni, aki képes hidat képezni a verseny- és a közszféra között, és akinek van erre energiája és felkészült. Nyilvánvalóan ez egy csapatjáték lehet csak. De ez a kérdés most még nincs napirenden.

Össze tudna állítani egy ilyen csapatot?

Minden szerénységet félretéve mondom: ha ennek a szervezetnek Székely Tamás lenne majd az egyik vezetője, mindegy, hogy milyen beosztásban, elnökként vagy főtitkárként, a fejében már összeállt egy csapat, amelynek a tagjai 90 százalékban 55 év alattiak. Azt is el tudom képzelni, hogy a szakszervezeti struktúra egyes, például a gazdaság vagy az ifjúság kérdéseivel foglalkozó területeit nem szakszervezeti múlttal rendelkező irányítsa. Az azonban természetes, hogy a döntéshozatalban túlsúlyban kell lenniük a szakszervezet-politikát képviselőknek. A következő időszak feladata lesz, hogy átgondoljuk, maga a rendszer hogyan épüljön fel.

A kormány azért osztja meg a szakszervezeteket, hogy ne lehessenek partnerek
A kormány azért osztja meg a szakszervezeteket, hogy ne lehessenek partnerek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.